Már alig vártam, hogy olvashassam a könyvet, mert nagyon érdekelt a leírása alapján. Hát, nem is csalódtam, hiszen a könyv zseniális és hibátlan, ami azért hatalmas szó tőlem.
A könyv két férfi életútját meséli el, akik mindketten ugyanazon a napon, vagyis 1906. április 18-án születtek. Hiába az azonos születési dátum, ha a két ember a Föld két különböző pontján, egymástól gyökeresen eltérő környezetben születik, a sorsuk attól még nem lesz ugyanaz, bár közös pontok adódhatnak.
Így van ez hőseinkkel is, akiknek a közös pontot a minél nagyobb hatalom és pénz megszerzése jelenti az életében, de még ezt is máshogy élik meg, amiben döntő szerepet játszik az is, hogy milyen környezetből érkeztek.
William Kane egy bostoni bankárcsaládba születik bele, ahol eleve elvárás volt az, hogy a fiú az apja szakmáját folytassa, tehát ő is bankár legyen. Tetszik, nem tetszik, ez van, ezt kell szeretni. Az fel sem merült a fiú apjában, hogy mi van akkor, ha lánya születik. Szóval William aranykanállal a szájában születik, és különösebb nehézségek nem voltak az életében. Na, jó az édesapja korán meghalt, és lett egy mostohaapja, akiről kiderül, hogy csaló, majd meghal az édesanyja is, ámde összehasonlíthatatlanul könnyebb az élete, mint a másik főhősnek, Abel Rosnowskinak.
Rosnowski képviseli a másik végletet a történetben: ő ugyanis Lengyelországban születik, amely akkoriban nem volt független állam, ráadásul eléggé zavarosak a születési körülményei is. Kamaszkoráig egy szegény parasztcsalád neveli, majd a földesúrhoz kerül sokkal jobb körülmények közé. Sajnos ez nem tarthat sokáig, mert az országot megszállják az oroszok, akik elhurcolják magukkal Rosnowskit egy fogolytáborba, ahonnét elvileg lehetetlen megszökni, ámde hősünknek mégis sikerül. Innentől kezdve kalandos körülmények között jut el Amerikába, ahol a vendéglátásban helyezkedik el, mint pincér. Ennek a szakmának köszönhetően lesz milliomos szállodatulajdonos belőle, akinek a szállodái több amerikai nagyvárosban is megépülnek.
A két férfi életútja sokáig párhuzamosan halad a könyvben (vagyis az egyik fejezet Williamról, az utána következő pedig Abelről szól), egészen addig, amíg személyesen is találkoznak a felek.
Innentől kezdve kezdődik a párbaj, amelyet Rosnowski robbant ki, akinek bőven van oka gyűlölni Kane-t egy tragikus haláleset miatt.
Egyébként is a két férfi közül ő a vehemensebb típus, míg Kane inkább nyugodt típus, de ha kirobban belőle a düh, akkor legalább olyan ijesztő tud lenni, mint Rosnowski. Valójában a párbaj eléggé egyoldalú, hiszen Rosnowski gerjeszti az egészet igazából, és szerintem nem is illik ez a cím a könyvre, ugyanis sokkal inkább bosszúról van benne szó, és nem pedig két riválisról, akik ugyanolyan típusú céget vezetnek.
Ettől függetlenül egy kitűnő életrajzi kötetről van szó, ami félig-meddig családregény is. Azért félig-meddig, mert Archernek nem szokása a magánélettel foglalkozni. Az ő regényei ugyanis elsősorban a politikáról, a gazdaságról és a hatalomról szólnak, a magánélet viszont a háttérbe szorul. Archer több úgynevezett karrierregényt is írt, mint például a Párbaj is, de a folytatása, a Tékozló lány is ilyen, akárcsak a Légvonalban című könyvek, amelyeknek a lényege a főhős karrierjének a bemutatása.
Több esetben ezek a főhősök a semmiből küzdötték fel magukat szédítő magasságokba, ahogy a Párbaj főhőse Rosnowski, vagy a Légvonalban főszereplője Charlie Trumper. Az ilyen regényeket azért is érdemes elolvasni, mert jobban ábrázolják a meggazdagodás folyamatát, mint a különböző motivációs könyvek.
A Párbaj esetében Rosnowski sorsát, illetve a személyiségét érdemes jobban figyelemmel kísérni, mert ő a szegény fickó, és hátha inspirál valakit az ő élete.
Annak ellenére, hogy ő a vehemensebb, nekem ő a rokonszenvesebb szereplő, mert benne van tűz, Kane-ben meg valahogy nem igazán. Az viszont közös vonás, hogy mindketten makacsok, önfejűek.
A regény fontos szereplői még Rosnowski lánya Florentyna, illetve Kane fia, Richard, akiknek a sorsát a Párbaj folytatásában bontja ki a szerző. Érdemes lesz azt is elolvasni. A következő bejegyzésben majd erről lesz szó.
Kiadja a General Press Kiadó
2013. május 20., hétfő
2013. május 15., szerda
Karin Alvtegen: A kitaszított
Nem olvastam eddig túl sok skandináv krimit, de bátran kijelenthetem, hogy eddig ez a legjobb közülük, már szerintem. A könyv ugyanis jóval több, mint egy bűnügyi regény, azért mert a könyv egyben szociográfia, és kemény társadalmi bírálat is.
A regény főhőse ugyanis egy hajléktalan nő Sibylla, aki véletlenül belekeveredik egy gyilkosságba, és a rendőrség azt hiszi, hogy ő a tettes, hiszen ő látta utoljára élve az áldozatot. Innentől kezdve a nőnek menekülnie kell a hatóságok elől, hiszen ha elkapják, akkor bevarrják pár évre anélkül, hogy bizonyítékot találnának a bűnösségére. Mondjuk ebben közrejátszik az is, hogy már régóta hajléktalan, nincs személyigazolványa és TB azonosítója, tehát igazából ő nem is létezik ebben a társadalomban.
Azt hadd tegyen hozzá, hogy Sibylla nem az az ártatlan angyalka: a nő ugyanis csaló, aki bajba jutott hölgynek adja ki magát a svéd főváros luxusszállóiban, ahol gazdag pasasokkal fizetteti ki a vacsoráját, illetve a szállását. Cserébe legalább viszont van mit ennie, és fedél is van a feje felett legalább arra az éjszakára. Korábban, a hajléktalansága kezdetén viszont alkoholista volt pár évig, de aztán leszokott, egy traumatikus élmény hatására. Mondjuk ez eléggé életszerűtlen, mint ahogy az is, hogy havi járandóságot kap pénzes szüleitől. Na, de ez egy regény, szóval mese az egész.
Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy Sibylla külsőre sem úgy néz ki, mint egy lepukkant sarki kocsmás hajléktalan, hanem nagyon is ápolt, igényes a külsejére, tehát senki meg nem mondaná róla, hogy hajléktalan. Meg az is érdekes a sorsában, hogy ő dúsgazdag családba született bele, de ugyanakkor semmi szeretetet nem kapott a szüleitől, csak jeges közönyt, és kőkemény szabályokat, amelyeket be kellett tartania, akár tetszett akár nem. Ha hibázott, akkor szüleinek jeges hallgatása volt a válasz.
Sajnos már önmagában az a körülmény, hogy a szülei dúsgazdagok, már önmagában is kitaszítottá tette abban a kisvárosban, ahol éltek, de a szülei - főleg az anyja -, még barátkozni sem engedték a többi gyerekkel, hiszen ők közönségesek voltak hozzájuk képest. Ez a kitaszítottság aztán világéletében elkísérte Sibyllát, aki aztán egy elmegyógyintézetből megszökve megismerte a másik végletet is, vagyis az otthontalanságot és a létbizonytalanságot. Miután gyermekként hamar megismerte a kiszolgáltatottságot, ezért felnőttként sem akar más, csak hogy hagyják már végre békén. Végül is egész életében így élt, szeretetet senkitől sem kapott, szóval nincs, ami motiválja, ezért céljai sincsenek.
Nekem rokonszenves az ő alakja, mert hasonló a gondolkodásunk, és én is eléggé távolságtartó családból jöttem, de mi azért normálisak voltunk, Forsenströmékkel szemben.
Nyilván az olvasóban felmerül a kérdés, hogyan került a főhős a mérhetetlen gazdagságból egy elmegyógyintézetbe, illetve onnét az utcára, éppen ezért Alvtegen párhuzamosan meséli el a könyvben a múltat és a jelent, hogy megérthessük az okokat, amik a jelenhez vezettek.
Én azt gondolom, hogy Sibylla soha nem volt egy pillanatra sem elmebeteg, csak traumatikus élmény érte, ami miatt fellázadt és bekeményített a szülei ellen, ami lássuk be, hogy jogos volt. A fiatal lány helyett inkább a Forsenström szülőket kellett volna pszichiátriai kezelésben részesíteni. Sajnos az a baj, hogy hasonló szülők a valóságban is vannak nem kevés, akik aztán egy csomó lelki sérültet gyártanak a világra, mint amilyen Sibylla is.
A regény pont az ő alakja és élete miatt nem ül le egy pillanatra sem, szóval mindig van meglepetés és csavar a történetben, de azért a regényben csak lassan csordogálnak az események, és elég sok leírás.
Ezek részben Sibylla életkörülményeire, részben a jellemére, részben pedig a múltjára vonatkoznak.
A skandi krimikben jellemző még, hogy a rendőrök magánéletét és jellemvonásait is részletesen bemutatják általában a szerzők. Ez itt hiányzik, mivel nincs rendőr szereplő a történetben.
A nyomokat részben Sibylla, részben pedig kamaszkorú segítőtársa, Patrik deríti ki, akivel a nő csak véletlenül találkozik, de aztán társak lesznek. Ők derítik ki a sorozatgyilkos létét, ugyanis a stockholmi Gramd Hotelben elkövetett gyilkosság után még három hasonlóan elkövetett bűneset következik, amit szintén Sibyllára akarnak kenni, persze bizonyíték nélkül. Gratula a rendőrségnek. Mondjuk nem ez az első regény, amelyben ostobának, tehetetlennek és lustának ábrázolják a rendőrséget, akiket aztán lefőz egy magánnyomozó.
Nekem mindenesetre tetszett a történet, főleg azok a részek, amelyek Sibylla jellemét, gondolkodását és életmódját mutatták be. Szerintem ez sokkal érdekesebb volt, mint a gyilkosság maga.
Ami probléma volt Avtegennel, hogy sokszor homályosan fogalmaz, de hát ez egy pszichothriller, ahol kétségeket kell hagyni az olvasóban. Viszont, amiben nem kételkedem az az, hogy el fogom olvasni a többi könyvét is.
Kiadja az Animus Kiadó
A regény főhőse ugyanis egy hajléktalan nő Sibylla, aki véletlenül belekeveredik egy gyilkosságba, és a rendőrség azt hiszi, hogy ő a tettes, hiszen ő látta utoljára élve az áldozatot. Innentől kezdve a nőnek menekülnie kell a hatóságok elől, hiszen ha elkapják, akkor bevarrják pár évre anélkül, hogy bizonyítékot találnának a bűnösségére. Mondjuk ebben közrejátszik az is, hogy már régóta hajléktalan, nincs személyigazolványa és TB azonosítója, tehát igazából ő nem is létezik ebben a társadalomban.
Azt hadd tegyen hozzá, hogy Sibylla nem az az ártatlan angyalka: a nő ugyanis csaló, aki bajba jutott hölgynek adja ki magát a svéd főváros luxusszállóiban, ahol gazdag pasasokkal fizetteti ki a vacsoráját, illetve a szállását. Cserébe legalább viszont van mit ennie, és fedél is van a feje felett legalább arra az éjszakára. Korábban, a hajléktalansága kezdetén viszont alkoholista volt pár évig, de aztán leszokott, egy traumatikus élmény hatására. Mondjuk ez eléggé életszerűtlen, mint ahogy az is, hogy havi járandóságot kap pénzes szüleitől. Na, de ez egy regény, szóval mese az egész.
Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy Sibylla külsőre sem úgy néz ki, mint egy lepukkant sarki kocsmás hajléktalan, hanem nagyon is ápolt, igényes a külsejére, tehát senki meg nem mondaná róla, hogy hajléktalan. Meg az is érdekes a sorsában, hogy ő dúsgazdag családba született bele, de ugyanakkor semmi szeretetet nem kapott a szüleitől, csak jeges közönyt, és kőkemény szabályokat, amelyeket be kellett tartania, akár tetszett akár nem. Ha hibázott, akkor szüleinek jeges hallgatása volt a válasz.
Sajnos már önmagában az a körülmény, hogy a szülei dúsgazdagok, már önmagában is kitaszítottá tette abban a kisvárosban, ahol éltek, de a szülei - főleg az anyja -, még barátkozni sem engedték a többi gyerekkel, hiszen ők közönségesek voltak hozzájuk képest. Ez a kitaszítottság aztán világéletében elkísérte Sibyllát, aki aztán egy elmegyógyintézetből megszökve megismerte a másik végletet is, vagyis az otthontalanságot és a létbizonytalanságot. Miután gyermekként hamar megismerte a kiszolgáltatottságot, ezért felnőttként sem akar más, csak hogy hagyják már végre békén. Végül is egész életében így élt, szeretetet senkitől sem kapott, szóval nincs, ami motiválja, ezért céljai sincsenek.
Nekem rokonszenves az ő alakja, mert hasonló a gondolkodásunk, és én is eléggé távolságtartó családból jöttem, de mi azért normálisak voltunk, Forsenströmékkel szemben.
Nyilván az olvasóban felmerül a kérdés, hogyan került a főhős a mérhetetlen gazdagságból egy elmegyógyintézetbe, illetve onnét az utcára, éppen ezért Alvtegen párhuzamosan meséli el a könyvben a múltat és a jelent, hogy megérthessük az okokat, amik a jelenhez vezettek.
Én azt gondolom, hogy Sibylla soha nem volt egy pillanatra sem elmebeteg, csak traumatikus élmény érte, ami miatt fellázadt és bekeményített a szülei ellen, ami lássuk be, hogy jogos volt. A fiatal lány helyett inkább a Forsenström szülőket kellett volna pszichiátriai kezelésben részesíteni. Sajnos az a baj, hogy hasonló szülők a valóságban is vannak nem kevés, akik aztán egy csomó lelki sérültet gyártanak a világra, mint amilyen Sibylla is.
A regény pont az ő alakja és élete miatt nem ül le egy pillanatra sem, szóval mindig van meglepetés és csavar a történetben, de azért a regényben csak lassan csordogálnak az események, és elég sok leírás.
Ezek részben Sibylla életkörülményeire, részben a jellemére, részben pedig a múltjára vonatkoznak.
A skandi krimikben jellemző még, hogy a rendőrök magánéletét és jellemvonásait is részletesen bemutatják általában a szerzők. Ez itt hiányzik, mivel nincs rendőr szereplő a történetben.
A nyomokat részben Sibylla, részben pedig kamaszkorú segítőtársa, Patrik deríti ki, akivel a nő csak véletlenül találkozik, de aztán társak lesznek. Ők derítik ki a sorozatgyilkos létét, ugyanis a stockholmi Gramd Hotelben elkövetett gyilkosság után még három hasonlóan elkövetett bűneset következik, amit szintén Sibyllára akarnak kenni, persze bizonyíték nélkül. Gratula a rendőrségnek. Mondjuk nem ez az első regény, amelyben ostobának, tehetetlennek és lustának ábrázolják a rendőrséget, akiket aztán lefőz egy magánnyomozó.
Nekem mindenesetre tetszett a történet, főleg azok a részek, amelyek Sibylla jellemét, gondolkodását és életmódját mutatták be. Szerintem ez sokkal érdekesebb volt, mint a gyilkosság maga.
Ami probléma volt Avtegennel, hogy sokszor homályosan fogalmaz, de hát ez egy pszichothriller, ahol kétségeket kell hagyni az olvasóban. Viszont, amiben nem kételkedem az az, hogy el fogom olvasni a többi könyvét is.
Kiadja az Animus Kiadó
2013. május 13., hétfő
Spirit Bliss: Árnyékvilág
Ez egy jó témájú kötet ellenszenves főhősökkel, és érzelgős, nyálas hangvétellel. A két főszereplő, Adam és Camilla 23 és 21 évesek, szóval elvileg fiatal felnőtt emberek, de mégis tinédzser szinten gondolkodnak és éreznek. Maga a könyv is inkább a tinikorosztálynak íródott inkább és nem a felnőtteknek.
A könyv alapsztorija szerint Adam, az ifjú színész vonzódni kezd Camillához a festőhöz, míg végül egymásba szeretnek. A találkozás egy partin történik, ahová a festőlány belépőt nyer, és így ismerkednek meg.
Adamnek pont az tetszik a lányban, hogy nem akarja lerohanni, és nem tekinti bálványnak, csak egy átlagos fiatal srácnak.
Miután híres emberként folyton a figyelem középpontjában áll, ezért ez nagyon nem mindegy a számára. Sajnos az ilyen embereket megtalálják a különböző elmebetegek, és szellemi fogyatékosok is, és elkezdik zaklatni a srácot. Sőt, nemcsak őt, hanem Camillát is, akivel a színész időközben elkezdett randizgatni is.
A lényeg az, hogy a regény egyszer csak vérfagyasztó krimibe fordul át, amelyben már a két fiatal élete a tét...
A szerző egy olyan témát mutat be a könyvben, ami gyakorlatilag lehetetlen: a bálványozott sztár beleszeret egy átlagos lányba, akit érdekes módon a híresség sleppje is azonnal elfogad. Na, ilyen a valóságban nincs, úgyhogy ébresztő lányok, Robert Pattinson, Leonardo di Caprio, vagy az éppen aktuális (tini)bálvány nem fog belétek szeretni! Mindenesetre van egy olyan érzésem, hogy eme motívum miatt a tinilányok imádni fogják ezt a könyvet, hiszen egy általuk vágyott érzést közvetít, amit nem kaphatnak meg.
Amúgy a könyv annyira érzelgős, hogy Danielle Steel, vagy Barbara Taylor Bradford is tanulhatna tőle, pedig ők a műfaj királyai.
A két főhős éppen ezért a számomra ellenszenves figurák kategóriájába tartozik: Adam szerintem nagyon távol áll a férfiasságtól, de hát manapság az ilyen Robert Pattinson, vagy Justin Bieber típusú fiúkák a menők a fiatal lányok között. Mondjuk én személy szerint undorodom tőlük, de hát én már az idősebb korosztályba tartozom.
Camilla meg egy önbizalomhiányos, félénk tinédzser, aki azért a végére egészen kikupálódik, de megkedvelnem akkor se sikerült. Egyedül a mellékszereplők Julie és Peter visznek némi színt a történetebe.
A regényt amúgy a krimiszál próbálja megmenteni, amit azért elég jól megírt a szerző, de azért a thriller műfaj királyától, Mary Higgins Clarktól azért messze áll. Mondjuk ez a regény nem is abba a műfajba tartozik, inkább az Alkonyathoz áll közelebb, csak éppen ebben a regényben nem vámpírok a szereplők.
Számomra meglepetés volt, hogy a szerző magyar, de hát ez a művésznévből nem derül ki egyértelműen.
Spirit Blisst amúgy Hujder Adrienn-nek hívják civilben, és Pécsen lakik egyébként, ami külön öröm számomra ebben a Pest központú országban. Spirit Bliss hivatalos honlapja
A regény a Vörös Pöttyös Könyvek című sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
A könyv alapsztorija szerint Adam, az ifjú színész vonzódni kezd Camillához a festőhöz, míg végül egymásba szeretnek. A találkozás egy partin történik, ahová a festőlány belépőt nyer, és így ismerkednek meg.
Adamnek pont az tetszik a lányban, hogy nem akarja lerohanni, és nem tekinti bálványnak, csak egy átlagos fiatal srácnak.
Miután híres emberként folyton a figyelem középpontjában áll, ezért ez nagyon nem mindegy a számára. Sajnos az ilyen embereket megtalálják a különböző elmebetegek, és szellemi fogyatékosok is, és elkezdik zaklatni a srácot. Sőt, nemcsak őt, hanem Camillát is, akivel a színész időközben elkezdett randizgatni is.
A lényeg az, hogy a regény egyszer csak vérfagyasztó krimibe fordul át, amelyben már a két fiatal élete a tét...
A szerző egy olyan témát mutat be a könyvben, ami gyakorlatilag lehetetlen: a bálványozott sztár beleszeret egy átlagos lányba, akit érdekes módon a híresség sleppje is azonnal elfogad. Na, ilyen a valóságban nincs, úgyhogy ébresztő lányok, Robert Pattinson, Leonardo di Caprio, vagy az éppen aktuális (tini)bálvány nem fog belétek szeretni! Mindenesetre van egy olyan érzésem, hogy eme motívum miatt a tinilányok imádni fogják ezt a könyvet, hiszen egy általuk vágyott érzést közvetít, amit nem kaphatnak meg.
Amúgy a könyv annyira érzelgős, hogy Danielle Steel, vagy Barbara Taylor Bradford is tanulhatna tőle, pedig ők a műfaj királyai.
A két főhős éppen ezért a számomra ellenszenves figurák kategóriájába tartozik: Adam szerintem nagyon távol áll a férfiasságtól, de hát manapság az ilyen Robert Pattinson, vagy Justin Bieber típusú fiúkák a menők a fiatal lányok között. Mondjuk én személy szerint undorodom tőlük, de hát én már az idősebb korosztályba tartozom.
Camilla meg egy önbizalomhiányos, félénk tinédzser, aki azért a végére egészen kikupálódik, de megkedvelnem akkor se sikerült. Egyedül a mellékszereplők Julie és Peter visznek némi színt a történetebe.
A regényt amúgy a krimiszál próbálja megmenteni, amit azért elég jól megírt a szerző, de azért a thriller műfaj királyától, Mary Higgins Clarktól azért messze áll. Mondjuk ez a regény nem is abba a műfajba tartozik, inkább az Alkonyathoz áll közelebb, csak éppen ebben a regényben nem vámpírok a szereplők.
Számomra meglepetés volt, hogy a szerző magyar, de hát ez a művésznévből nem derül ki egyértelműen.
Spirit Blisst amúgy Hujder Adrienn-nek hívják civilben, és Pécsen lakik egyébként, ami külön öröm számomra ebben a Pest központú országban. Spirit Bliss hivatalos honlapja
A regény a Vörös Pöttyös Könyvek című sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
Marc Levy Ki nem mondott szavaink
Igazából azon tűnődtem, hogy írjak-e erről a könyvről itt a blogban, mert annyira ellentmondásos érzelmeim támadtak ezzel kapcsolatban, de aztán úgy döntöttem, hogy írok.
A könyv mondanivalója ugyanis nagyon fontos (a kötet ugyanis a szeretetről, a megbocsátásról, és a régi lezáratlan viszonyok rendezéséről szól), ugyanakkor a női főszereplő rohadtul ellenszenves volt, illetve a regény témája is borzasztó érzelgősre sikeredett, úgyhogy azon tűnődtem, hogy akkor én most itt abbahagyom az olvasást, mert elég volt.
Aztán mégis kitartottam, mert azért mégis kíváncsi voltam, hogy mi lesz a vége, bár szerintem ez kiszámítható volt.
Na, szóval a sztori lényege, hogy Julia Walsh éppen férjhez készül menni a vőlegényéhez Adamhez, de az esküvőt Julia édesapjának váratlan halála miatt el kell halasztaniuk. Na, most Julia már évek óta fasírtban van az apjával, aki soha nem figyelt rá, és mindig távol tartotta magát a lánya életétől, de Julia úgy gondolta, hogy az esküvőjére, csak eljön azért. Hát nem. A csaj persze még ezek után is azt gondolja magában, hogy az apja még a halálban is kicseszett vele, ami végül is jogos.
Szóval Julia problémája az, hogy nem sikerült rendezni a viszonyát az apjával, ennél fogva nem tud megbocsátani sem neki, ami azzal is jár, hogy meggyászolni sem tudja. Márpedig ezek a problémák megmérgezik előbb a lelket, aztán majd a testet is, tehát valahogyan meg kell ezektől a rossz érzésektől szabadulni.
Csakhogy az apa meghalt, ezért már nem lehet vele beszélni, de a regény erre a helyzetre egy sajátságos ötletet mutat be, amit nem árulok el, viszont ennek a fordulatnak köszönhetően a családregény sci.-fi elemekkel is gazdagodik.
Ez azt jelenti, hogy Juliának mégiscsak lehetősége lesz arra, hogy a viszonyát az apjával elrendezze, és megismerjék egymást. Nincsen sok idejük, mindössze hat nap áll a rendelkezésükre.
Miközben pereg a történet, kiderül, hogy Juliának az első szerelmével kapcsolatban is vannak lezáratlan érzései, ugyanis halottnak hiszi a férfit, ámde kiderül, hogy az mégsem halt meg, úgyhogy a nő veszettül elkezdi keresni, miközben ott a vőlegénye is. Éppen ezért a könyv második részétől kezdve felgyorsulnak az események, és azon izgulhat az olvasó, hogy sikerül-e megtalálni egymást a két embernek.
Hát körülbelül erről szól a regény, de ennél jóval szövevényesebb a cselekménye, csak ezt már nem akartam elárulni, mert valamit a kedves olvasóra is kell hagynom, azt hiszem.
Mint említettem, az ellenszenves hősnő és az érzelgős, csöpögős stílus agyoncsapja az egész könyvet. Konkrétan Juliára gondolok, aki érett nőként, úgy viselkedik, mint egy tizenéves, hisztis kamaszlány.
Lehet, hogy éppen ezért jelent meg a könyv magyar kiadása a Könyvmolyképző Kiadó Aranypöttyös Könyvek elnevezésű sorozatában. Ezeket a könyveket ugyanis főként tini-és fiatal felnőtt lányok szokták olvasni, akiknek valószínűleg bejön ez a stílus, de engem a hideg ráz tőle.
Danielle Steel is tanulhatna érzelgést ebből a könyvből, pedig azt hittem, hogy nála rosszabb már nem lehet,.de tévedtem.
Pedig amúgy a témája mondom jó lenne, és nagyon fontos ezekről a dolgokról beszélni, amiben az ilyen témájú regények sokkal többet segíthetnek, mint a hasonló témájú önfejlesztő könyvek, amelyeknek a tanácsait az olvasók úgysem tartják be. Egy regény viszont könnyebben megadja az ehhez a folyamathoz szükséges katarzis élményét.
A könyv mondanivalója ugyanis nagyon fontos (a kötet ugyanis a szeretetről, a megbocsátásról, és a régi lezáratlan viszonyok rendezéséről szól), ugyanakkor a női főszereplő rohadtul ellenszenves volt, illetve a regény témája is borzasztó érzelgősre sikeredett, úgyhogy azon tűnődtem, hogy akkor én most itt abbahagyom az olvasást, mert elég volt.
Aztán mégis kitartottam, mert azért mégis kíváncsi voltam, hogy mi lesz a vége, bár szerintem ez kiszámítható volt.
Na, szóval a sztori lényege, hogy Julia Walsh éppen férjhez készül menni a vőlegényéhez Adamhez, de az esküvőt Julia édesapjának váratlan halála miatt el kell halasztaniuk. Na, most Julia már évek óta fasírtban van az apjával, aki soha nem figyelt rá, és mindig távol tartotta magát a lánya életétől, de Julia úgy gondolta, hogy az esküvőjére, csak eljön azért. Hát nem. A csaj persze még ezek után is azt gondolja magában, hogy az apja még a halálban is kicseszett vele, ami végül is jogos.
Szóval Julia problémája az, hogy nem sikerült rendezni a viszonyát az apjával, ennél fogva nem tud megbocsátani sem neki, ami azzal is jár, hogy meggyászolni sem tudja. Márpedig ezek a problémák megmérgezik előbb a lelket, aztán majd a testet is, tehát valahogyan meg kell ezektől a rossz érzésektől szabadulni.
Csakhogy az apa meghalt, ezért már nem lehet vele beszélni, de a regény erre a helyzetre egy sajátságos ötletet mutat be, amit nem árulok el, viszont ennek a fordulatnak köszönhetően a családregény sci.-fi elemekkel is gazdagodik.
Ez azt jelenti, hogy Juliának mégiscsak lehetősége lesz arra, hogy a viszonyát az apjával elrendezze, és megismerjék egymást. Nincsen sok idejük, mindössze hat nap áll a rendelkezésükre.
Miközben pereg a történet, kiderül, hogy Juliának az első szerelmével kapcsolatban is vannak lezáratlan érzései, ugyanis halottnak hiszi a férfit, ámde kiderül, hogy az mégsem halt meg, úgyhogy a nő veszettül elkezdi keresni, miközben ott a vőlegénye is. Éppen ezért a könyv második részétől kezdve felgyorsulnak az események, és azon izgulhat az olvasó, hogy sikerül-e megtalálni egymást a két embernek.
Hát körülbelül erről szól a regény, de ennél jóval szövevényesebb a cselekménye, csak ezt már nem akartam elárulni, mert valamit a kedves olvasóra is kell hagynom, azt hiszem.
Mint említettem, az ellenszenves hősnő és az érzelgős, csöpögős stílus agyoncsapja az egész könyvet. Konkrétan Juliára gondolok, aki érett nőként, úgy viselkedik, mint egy tizenéves, hisztis kamaszlány.
Lehet, hogy éppen ezért jelent meg a könyv magyar kiadása a Könyvmolyképző Kiadó Aranypöttyös Könyvek elnevezésű sorozatában. Ezeket a könyveket ugyanis főként tini-és fiatal felnőtt lányok szokták olvasni, akiknek valószínűleg bejön ez a stílus, de engem a hideg ráz tőle.
Danielle Steel is tanulhatna érzelgést ebből a könyvből, pedig azt hittem, hogy nála rosszabb már nem lehet,.de tévedtem.
Pedig amúgy a témája mondom jó lenne, és nagyon fontos ezekről a dolgokról beszélni, amiben az ilyen témájú regények sokkal többet segíthetnek, mint a hasonló témájú önfejlesztő könyvek, amelyeknek a tanácsait az olvasók úgysem tartják be. Egy regény viszont könnyebben megadja az ehhez a folyamathoz szükséges katarzis élményét.
2013. május 11., szombat
Tasmina Perry: Divatdiktátorok
A Divatdiktátorok nagyon hasonlít az írónő előző regényeihez, az Apuci lányaira és az Örökösnőkre, vagyis a szerző ismét a felső tízezer, a hírességek és a divat világába kalauzolja el az olvasót.
Az Örökösnőkhöz hasonlóan a Divatdiktátorok is a nők közötti rivalizálásra épít, de a vetélytársak száma lecsökken kettőre, továbbá a nők ebben a regényben nem egy gazdag pasiért vetélkednek, hanem a pénzért, a hatalomért, illetve a családi örökségért.
A két főszereplő, Emma Bailey és Cassnadr Grand történetesen unokatestvérek, akik nem különösebben kedvelik egymást, miután a jellemük is teljesen más: Emma a tudományhoz vonzódik, talán ezért is lett belőle menedzserkonzultáns, aki gazdag pénzeszsákoknak mondja meg, hogyan vezessék hatékonya a cégüket.
A divat nem különösebben érdekli, ami az öltözködésén is látszik, viszont a szakma a kisujjában van.
Ennek ellenére sokszor elhagyja az önbizalma, és félénken viselkedik, különösen Cassandrával szemben, aki egy igazi nagyágyú.
Őt bezzeg érdekli a divat, már csak azért is, mert abból él: egy menő divatmagazin angol kiadásának a főszerkesztője, aki szeretné megszerezni magának az amerikai kiadás főszerkesztői posztját, miután az a cég fő székhelye, és ők adják ki elsőnek az aktuális divatanyagokat. A céljai eléréséhez az asszony minden intrikát bevet: gátlástalanul hazudik, és keveri a szart, de ő amúgy is ilyen, a magánéletben is. Szóval ő a történet intrikusa, bár vannak mások is.
A két nő életét egy családi örökség borítja fel, főleg Emmáét, aki a multimilliomos nagybátyjától - aki egyben Cassandráé is - örököl egy luxus divatkiegészítő-gyárat, amely főleg kézzel készített női táskákat gyárt. Sajnos a cég döglődik, és Emma feladata lenne, hogy a céget nyereségessé tegye.
Mindezt a család többi tagja nem nézi jó szemmel, és elkezdenek áskálódni ellene, főleg Cassandra, aki meg akarja magának szerezni a céget, hiszen ő mégiscsak ért a divathoz, és megvannak a kapcsolatai ebben a szakmában, míg Emmának gőze sincs az egészről.
Érdekes,.hogy a "Tegyünk sikeressé egy céget" elnevezésű motívumot Perry az Apuci lányaiban már felhasználta egyszer, csak akkor egy divatmagazin elindításáról volt szó, amit ráadásul totál a nulláról indítottak.
Ebben az esetben a cég már megvan, működik is, csak nyereségessé kell tenni, úgyhogy Emma beleveti magát a munkába, tehát a regény részben az ő fejlődéséről szól.
Nekem különben rokonszenves szereplő ő is, de Cassandra még inkább annak ellenére, hogy negatív karakter, de mégiscsak ő viszi a történetet, hiszen ő generálja az események jó részét. Valahogy nélküle a regény inkább dokumentumjellegű lenne, ami megmutatja, hogyan is működik a divatszakma, illetve a felső tízezer élete, de ez azért kevés a jó regényhez.
Cassandra alakja viszont erőteljesen hasonlít Mirandára, az Ördög Pradát visel című film főszereplőjére, aki érdekes módon szintén egy divatmagazin főszerkesztője, és egy igazi sárkány. Akinek bejött a film, annak valószínűleg tetszeni fog ez a könyv is, feltéve ha nem riasztja el a több, mint 700 oldal.
Erre azért van szükség, mert a szerző kitűnő leírást ad a gazdagok életstílusáról, a partik szervezéséről, a házak berendezéséről, és persze a divatról ugyanúgy, mint az előző kötetekben.
Eközben a két főszereplő jelleme is komoly fejlődésen megy keresztül az események hatására, bár mondjuk ez főleg Emmára vonatkozik, aki megtanul öltözködni, illetve beilleszkedni a divat kemény és gonosz világába, és a jelleme is határozottabbá válik. Pláne, hogy a saját családjában sem bízhat, hiszen nekik is kellene az örökség.
Cassandra pedig azt kapja vissza, amit ő ad másoknak, vagyis elbánik vele a sors, de éppen ezek az események formálják a jellemét.egy kiegyensúlyozottabb irányba.
Annak ellenére, hogy ez elvileg egy szerelmes regény, nem sok szerelem található benne - bár azért akad -, inkább a szex-és érdekkapcsolatok dominálnak benne, amit már az írónő korábbi könyveinél kifejtettem, hogy miért.
A könyvet erősen ajánlom a divat-és női magazinok elsősorban fiatal olvasóinak.
Kiadja az Ulpius Ház Kiadó
Az Örökösnőkhöz hasonlóan a Divatdiktátorok is a nők közötti rivalizálásra épít, de a vetélytársak száma lecsökken kettőre, továbbá a nők ebben a regényben nem egy gazdag pasiért vetélkednek, hanem a pénzért, a hatalomért, illetve a családi örökségért.
A két főszereplő, Emma Bailey és Cassnadr Grand történetesen unokatestvérek, akik nem különösebben kedvelik egymást, miután a jellemük is teljesen más: Emma a tudományhoz vonzódik, talán ezért is lett belőle menedzserkonzultáns, aki gazdag pénzeszsákoknak mondja meg, hogyan vezessék hatékonya a cégüket.
A divat nem különösebben érdekli, ami az öltözködésén is látszik, viszont a szakma a kisujjában van.
Ennek ellenére sokszor elhagyja az önbizalma, és félénken viselkedik, különösen Cassandrával szemben, aki egy igazi nagyágyú.
Őt bezzeg érdekli a divat, már csak azért is, mert abból él: egy menő divatmagazin angol kiadásának a főszerkesztője, aki szeretné megszerezni magának az amerikai kiadás főszerkesztői posztját, miután az a cég fő székhelye, és ők adják ki elsőnek az aktuális divatanyagokat. A céljai eléréséhez az asszony minden intrikát bevet: gátlástalanul hazudik, és keveri a szart, de ő amúgy is ilyen, a magánéletben is. Szóval ő a történet intrikusa, bár vannak mások is.
A két nő életét egy családi örökség borítja fel, főleg Emmáét, aki a multimilliomos nagybátyjától - aki egyben Cassandráé is - örököl egy luxus divatkiegészítő-gyárat, amely főleg kézzel készített női táskákat gyárt. Sajnos a cég döglődik, és Emma feladata lenne, hogy a céget nyereségessé tegye.
Mindezt a család többi tagja nem nézi jó szemmel, és elkezdenek áskálódni ellene, főleg Cassandra, aki meg akarja magának szerezni a céget, hiszen ő mégiscsak ért a divathoz, és megvannak a kapcsolatai ebben a szakmában, míg Emmának gőze sincs az egészről.
Érdekes,.hogy a "Tegyünk sikeressé egy céget" elnevezésű motívumot Perry az Apuci lányaiban már felhasználta egyszer, csak akkor egy divatmagazin elindításáról volt szó, amit ráadásul totál a nulláról indítottak.
Ebben az esetben a cég már megvan, működik is, csak nyereségessé kell tenni, úgyhogy Emma beleveti magát a munkába, tehát a regény részben az ő fejlődéséről szól.
Nekem különben rokonszenves szereplő ő is, de Cassandra még inkább annak ellenére, hogy negatív karakter, de mégiscsak ő viszi a történetet, hiszen ő generálja az események jó részét. Valahogy nélküle a regény inkább dokumentumjellegű lenne, ami megmutatja, hogyan is működik a divatszakma, illetve a felső tízezer élete, de ez azért kevés a jó regényhez.
Cassandra alakja viszont erőteljesen hasonlít Mirandára, az Ördög Pradát visel című film főszereplőjére, aki érdekes módon szintén egy divatmagazin főszerkesztője, és egy igazi sárkány. Akinek bejött a film, annak valószínűleg tetszeni fog ez a könyv is, feltéve ha nem riasztja el a több, mint 700 oldal.
Erre azért van szükség, mert a szerző kitűnő leírást ad a gazdagok életstílusáról, a partik szervezéséről, a házak berendezéséről, és persze a divatról ugyanúgy, mint az előző kötetekben.
Eközben a két főszereplő jelleme is komoly fejlődésen megy keresztül az események hatására, bár mondjuk ez főleg Emmára vonatkozik, aki megtanul öltözködni, illetve beilleszkedni a divat kemény és gonosz világába, és a jelleme is határozottabbá válik. Pláne, hogy a saját családjában sem bízhat, hiszen nekik is kellene az örökség.
Cassandra pedig azt kapja vissza, amit ő ad másoknak, vagyis elbánik vele a sors, de éppen ezek az események formálják a jellemét.egy kiegyensúlyozottabb irányba.
Annak ellenére, hogy ez elvileg egy szerelmes regény, nem sok szerelem található benne - bár azért akad -, inkább a szex-és érdekkapcsolatok dominálnak benne, amit már az írónő korábbi könyveinél kifejtettem, hogy miért.
A könyvet erősen ajánlom a divat-és női magazinok elsősorban fiatal olvasóinak.
Kiadja az Ulpius Ház Kiadó
2013. május 7., kedd
Hugh Laurie: A Balek
Elképzelhető persze, hogy átvett bizonyos személyiségjegyeket a szereptől, de a fordítottja is igaz lehet: vagyis Laurie adott kölcsön a saját jellemvonásaiból és adottságaiból a szereplőnek.
Megismerve a Balek keletkezésének a történetét az utóbbi eset a valószínűbb, ugyanis meglehetősen House-os stílusban íródott a kötet, ami jóval előbb jelent a szerző hazájában Angliában, mint ahogy elkezdték volna a sorozatot. Az más kérdés, hogy itt Magyarországon már csak akkor adták ki a könyvet, amikor a Dr. House-t javában vetítették nálunk is. Ez mondjuk jogos is, hiszen Laurie-t mi csak a sorozatnak köszönhetően ismertük meg, míg az angoloknál már korábban is hírességnek számított.
A könyv eléggé megosztja a jónépet, ugyanis sokaknak nem jött be a stílusa, mert nem ezt várták House-tól, míg mások imádják. Ez utóbbiaknak amúgy bejön a jellegzetes angol humor is, amelynek a jegyében ez a kötet is íródott.
A Balek ugyanis egy vicces könyv, annak ellenére, hogy a krimi műfajhoz tartozik. Ez igaz is, ugyanis van egy csomó rosszfiú benne, illetve egy-két gyilkosság is akad, na meg kémkedés és terroristák is, de a szerző ugyanakkor ki is figurázza a műfajt, tehát ez egy paródia lényegében.
A könyv sztorija eléggé nehezen fejthető meg, mint ahogy az, hogy ki kicsoda és kivel van, de ez igazából nem is érdekes, csak a szerző ironikus-szatirikus humora, ami mondjuk azért a könyv végére kezd fárasztóvá válni, de attól még a kötet egész a jó a maga műfajában.
Na, jó annyit segítek, hogy a főszereplő, aki egyes szám első személyben beszél, az Thomas Lang egykori katona, aki különböző megbízásokat vállal pénzért. Az nem derül ki egyértelműen, hogy ő gengszter-e vagy sem, de talán nem is fontos. A könyv elején mindenesetre meg kell ölnie egy milliomost, de a meló nem sikerül, és a célpontot végül mások nyiffantják ki.
Lang kapcsolatban van a hírszerzéssel és az amerikai nagykövetséggel is. Ez utóbbiak megbízzák, hogy épüljön be egy terroristacsoportba, de ez már csak a regény második felében történik meg. Hát, kb. ennyit sikerült kihámoznom a sztoriból.
A regény olyan mintha Guy Richie világa összekeveredett volna a Monty Python Show-val és a Waczak Szállóval, de Raymond Chandler stílusa is erőteljesen visszaköszön a sorokból. Chandler könyveiben is megvan ugyanez a fajta ironikus-szatirikus humor, de nem állandóan, csak időről időre feltűnik benne.
Na meg Chandler regényeiben is eléggé fura majdnem-bűnöző figurák szerepelnek, csak éppen az állandó főhős Lew Archer Los Angeles legmélyebb bugyraiban nyomoz, míg Laurie figurája Thomas Lang Londonban, ennél fogva a regény abszolút angollá válik.
Éppen ezért a könyvet az angol abszurd humor kedvelőinek ajánlom, ők biztosan nem fognak csalódni benne.
Kiadja a Kelly Kiadó Jelenleg a kiadónál csak a hangoskönyv változata kapható, amelyet Kulka János olvas fel.
2013. május 5., vasárnap
Kristina Ohlsson: Mostohák
Ez még önmagában nem is lenne olyan érdekes, az viszont már annál inkább, hogy az anya nem sokkal Stockholm előtt leszáll egy kis állomáson telefonálni, miközben a gyereket fenn hagyja a vonaton. Mindezt azért teszi meg, mert a vonat hosszabb ideig ott tartózkodik az állomáson, de az anya lemarad a vonatról, ezért az nélküle ér be a stockholmi főpályaudvarra. A kislány ebből semmit sem vesz észre, mint ahogy az elrablásából sem, mert végigalussza az utat.
A vonat személyzete értesíti a rendőrséget, akik gyorsan meg is érkeznek, és elkezdik a kihallgatásokat: először a személyzetét, aztán a pedig az anyáét, aki időközben befut a főpályaudvarra.
Az üggyel foglalkozó rendőrök hárman vannak: Alex Recht felügyelő a rangidős, aki vezeti a nyomozást, Fredrika Bergman, aki igazából nem is rendőr, hanem bűnügyi elemző, és nemrég érkezett a rendőrséghez, továbbá Peder Rydh, a csapat harmadik tagja.
Ők hárman kezdenek el tehát nyomozni, de eleinte csak akadályokat találnak, szóval nem olyan "egyszerű" a helyzet, mint Camilla La(e)ckberg esetében, ahol az ügyeletes zsaru elég hamar nyomot talál.
Ohlsson ezzel szemben csak nagyon lassan adagolja az információkat, ennek ellenére a történet mégsem ül le, hiszen az újabb események olyan erejűek, mint egy jól irányzott pofon. A történet közepe felé a zsaruk ugyanis megtudják, hogy nem a kislány az egyetlen így elrabolt gyermek, hanem lényegében egy sorozatgyilkossal állnak szemben, tehát meg kell kezdeniük a versenyfutást az idővel, és meg kell állítaniuk a nyilvánvalóan pszichopata gyilkost, mielőtt újabb gyerekeket gyilkolna. A kötet elején elrabolt kislányt ugyanis már csak holtan találják meg Stockholmtól 500 kilométerre Umeaa városában, a kórház parkolójában. Azért ez nagyon durva.
Miközben folyik a nyomozás, az írónő részletesen bemutatja mindegyik szereplő lelkivilágát, a rendőröket is beleértve. Igazából pont ez a lélektani ábrázolás az erőssége a skandináv krimiknek, ami nagyon emberivé teszi a műfajt, ugyanis itt nincsenek szuperhős rendőrök, illetve magánnyomozók, mint az amerikai krimikben.
Én szeretem a szuperhősöket különben, de néha jól jön a változatosság, és én La(e)ckbergnek köszönhetően őszintén megkedveltem a skandináv krimiket, meg szeretem a lélektant is, ami biztosítja, hogy ezek a könyvek, ne újabb klisékkel teli darabok legyenek. A gyilkossággal foglalkozó könyvek esetében ugyanis nagyon könnyű ezt a hibát elkövetni, és sokan el is követik. Ezekből születnek aztán a különböző egykaptafára íródott művek, de semmi gond, mert azért veszik ezeket is.
Ohlsson könyve nem tartozik ide, és remélem az elkövetkező művei sem fognak. A borító szövege alapján ugyanis egy regénysorozatot tervez a bűnügyi elemző Fredrika Bergman alakja köré, akinek a beilleszkedését is nyomon követheti az olvasó a rendőrség kötelékébe. Mindez azért is érdekes, mert Fredrika az egyetlen nő a csapatban ezért többszörösen bizonyítania kell a rátermettségét, amit a kollégái nem ismernek el, főleg azért nem, mert nem tartják igazi zsarunak.
Azt nem mondom, hogy az ő segítségével derítik fel a többiek a gyilkos személyét, de az ő elemző, rideg, távolságtartó gondolkodása nagyon sokat segít a csapatnak a megoldásban. Mindez a gondolkodásmód nagyon szokatlan egy nőtől, bár nekem az ő figurája nagyon szimpatikus, akármennyire férfias is.Na, de ebben a kemény, zárt és férfias világban, mint amilyen a rendőrség, muszáj ilyenné válnia.
Kristina Ohlsson velem egyidős, azaz 34 éves, svéd származású, de jelenleg Ausztriában él, Bécsben, mert ott dolgozik terrorizmusellenes szakértőként. Korábban a Svéd Titkosszolgálatnál, illetve a Külügyminisztériumban dolgozott, mint külpolitikai szakértő.
Ez az első magyar nyelvre lefordított regénye, amely az Animus Kiadó gondozásában jelent meg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)