Tyson: Az utca hercege. kis magyar gettóregény

Emlékszem, annak idején Dopeman szólókarrierjének a korai szakaszában feltűnt a rapper mellett egy fiatal cigány srác, amolyan vendégrapperként. Nekem egyből szimpatikus lett a gyerek, mert jól szövegelt, ráadásul hitelesnek is  tűnt, szóval, amiről ő beszélt, azt tényleg megélte, és nem akart rájátszani: egyszerűen, sallang nélkül tolta a szövegeket, míg Dopemanról ugyanez már nem mondható el.
Valahogy kezdettől fogva az volt az érzésem Dope-ról, Gangxsta Zolee-ról és a Kartellről, hogy pózerkednek, megjátsszák magukat és közük sincsen valójában a műfajhoz. Ezenkívül ami még rosszabb: ettől a nőgyűlölő, nőket lealázó, kurvának tartó, én vagyok a faszagyerek fílingtől, ők kurva férfiasnak gondolják magukat. Hát , a valóság viszont nagyon nem ez.
Na de térjünk vissza a cigánygyerekre, akit egyből rokonszenvesnek találtam, pedig nagyon nem szeretem ezt a népcsoportot. A csávó a Kicsi Tyson művésznevet használta, mert ebben a műfajban ez kötelező, és többek között az utcai életről, a bandákról , a csibészekről szövegelt kifejezetten jól, mintha ő maga is közöttük élt volna. Aztán kiderült, hogy ez így is van: a rapper ugyanis Józsefvárosból származik, azaz a hírhedt nyolcadik kerületből, és mind a mai napig ott él, ha jól tudom.
Nos, a nyolc tele van mondjuk úgy, hogy társadalomba be nem illeszkedett emberekkel, akik bőségesen adnak témát a rappernek mind a mai napig, mert hát pont ezekről a társadalom perifériáján élő emberekről lehet beszélni a legtöbbet, hiszen nekik van karakterük, míg a masszának, vagyis az ún. polgári életet élő embereknek nincs, ők az arctalan tömeg.
Közben a Váradi József néven született előadó megvált Dopemantól, megalapította a rövid életű T. K. O. formációt, később átigazolt Majkához, illetve a Megasztárban feltűnt Pápai Jocihoz, majd tőlük is elszakadt és függetlenné vált. Érdekes az is, hogy több ismert slágernek a szövegét is ő írta, pl. a Majka által előadott Mondd, mi fáj és Tündibündi.
Aztán a rapper könyvet is írt az Utca hercege címmel, amiről bátran mondhatjuk, hogy önéletrajz fiktív elemekkel átszőve, hiszen a történet második fele átalakul egy mesévé.
Ezzel szemben a könyv első része önéletrajz, és szociográfia egyben, amely bemutatja, milyen volt gyereknek lenni a nyolcadik kerületben a nyolcvanas években, illetve bemutat pár jellegzetes józsefvárosi karaktert is.
Mindezt azonban úgy teszi, hogy az embernek mindjárt kedve támad csomagolni és odautazni/költözni, hogy megélhesse ezt az életformát, illetve megismerhesse ezeket a szereplőket annak ellenére, hogy nem éppen polgári életformából éltek/élnek sokan a kerületben.
Tyson ezt nem is titkolja, mint ahogy azt sem, hogy imádja a nyolcadik kerületet, hiszen szerinte ez egy olvasztótégely mindenféle emberrel. Ez igaz is, de abban nem értek egyet, hogy a Nyolc olyan rettentően élhető kerület lenne. Sajnos, a valóság nem ez, amit Tyson a könyvében leír szerintem. Mindezt onnét tudom, hogy nemrégiben még én is a nyolcadik kerületben éltem, ráadásul az egyik legrosszabb környéken a Népszínház utca tájékán az egykori Köztársaság tér szomszédságában.
Ma ez a hely a főváros talán leglelakottabb része, ahol egyes utcák szó szerint le vannak szarva, mert nem takarítják el róla a kutyaszart. Persze ez a legkisebb probléma, amikor emberek alszanak az utcán, sokszor bebaszva, büdösen. Arról nem is beszélve, hogy a kerület jelentős része vagy segélyből él, vagy a bűnözés valamilyen formáját űzi.
Ámde Tysonnak ez a hazája, ebbe nőtt bele, és ő ismeri, sőt sokszor érzelmi kapcsolatban állt ezekkel a társadalomba be nem illeszkedett emberekkel, ezért nem csoda, hogy más szemszögből nézi a jelenséget, mint én, az ítélkező kívülálló.  Az olyan szegénynegyedek, mint a Józsefváros ugyanakkor egy önálló kultúra megszületésének a színhelyei. Na jó, a Józsefváros erre kifejezetten rossz példa, hiszen közel sem akkora nyomortanya, mintha egy amerikai, vagy angol nagyvárosban járnánk, ahol a fekete gyerekek már tizenéves koruk elején fegyvert és drogot árulnak, mert azt hiszik, hogy ennek a segítségével majd sikerül kitörniük a szegénységből.
A hiphop kultúra New York szegénynegyedeiben született, amelynek szerves részét a rappelés (ritmusos szövegelés), a DJ, a laza ruházat és a graffiti (falfirka) alkotja. A műfaj eleinte rejtve működött, de a nyolcvanas években már világhírűvé vált annyira, hogy a fehérek is elkezdték művelni,
A hiphopnak később egy önálló ága alakult ki Los Angeles-i székhellyel, ez lett az ún. gangstarap, amelyről fentebb már beszéltem, tehát a gengszterek, bűnözők zenéje. A műfaj két ága kezdettől fogva ellenségesen viszonyult egymáshoz, innét a Keleti oldal-Nyugati oldal kifejezés, amelyet gyakran emlegetnek az amcsi rapszövegekben
Időközben vagy húsz-huszonöt éve hozzánk is begyűrűzött ez a jellegzetesen amerikai zenei műfaj, annak ellenére, hogy nálunk teljesen más a kultúra, és a magyar főváros sem akkora gigapolisz, mint mondjuk New York, vagy Los Angeles, a hiphop kultúra két fővárosa. Az, hogy itt hazánkban nincsenek feketék akkora számban, nem jelent problémát, hiszen helyettük vannak cigányok, akiknek a nagy része dettó bűnöző, tehát azért van miről szövegelni itthon is, ámde lássuk be, hogy mindez csak majmolás.
Legjobb példa erre a Ganxsta Zolee néven elhíresült zenész és kis csapata, a Kartell, ahonnét később kilépett egy Dopeman nevű cigány csávó, és szólókarrierbe kezdett szintén ebben a műfajban.
Nos, nekik semmi közük nincs a bűnözéshez, csak szövegelnek, viszont az azért elmondható róluk, hogy ők olyan műgengszterek, akik messziről már láttak rendőrt. Valószínű, hogy mindez elég volt nekik ahhoz, hogy ebben a műfajban akarjanak karriert csinálni.
Mindez úgy kötődik ehhez a könyvhöz, hogy Tyson és a haverjai is beleszeretnek ebbe az amcsi stílusba és elkezdik ők is utánozni a példaképeiket több-kevesebb sikerrel. Ezeknek a cigánygyerekeknek akkoriban ebből állt az életük, meg abból hogy figyelték a sokszor nem éppen polgári életmódot élő felnőtteket, Később ezeknek a srácoknak a nagy részéből is bűnöző lett, Tysont kivéve, akiből az édesanyja igyekszik normális embert nevelni. Talán ezért is lett pincér a srácból, ami azért fontos, mert ez a szál jelenti a regény egyik fő szálát. A másik szálat Golyó, a jó barát sikere adja.
Ámde a fiúknak előbb fel kell készülniük az életre és el kell sajátítaniuk az utca törvényét is, ahol striciktől, kurváktól, orgazdáktól, egyéb bűnözőktől, na meg persze az utcai bandáktól tanulnak. Egy szóval olyan emberektől, akik nekünk, polgári életformát élőknek idegenek, akik "rossz" emberek, és akiket meg kell büntetni. Ez most úgy hangzik, mintha fel akarnám menteni őket, de ez nem így van, csak éppen Tysonnak és társainak ők a "normálisak"
Az, hogy a szerzőből nem lett kétes egzisztencia, nem is annyira szerencse dolga, inkább az elszántságé, de a személyisége is eléggé pozitív, emberszerető, azaz nem tartozik a magyargyűlölő, rasszistázó cigányok közé, bár a temperamentum időnként benne is megvan, de mégsem jellemző rá a drámázás, mint általában a cigányokra. A rapper inkább távolságot tart, és igyekszik kívülről nézni a cigányságra, illetve a velük együtt járó problémákra, és talán ezért is tud kitűnően mesélni a kerületi arcokról a kötet első részében. A történetek időnként viccesek (pl. a két cigány kurva összeverekedése), időnként pedig szomorúak, tragikusak. A kicsi Tyson ugyanis még nagyon fiatalon szembesül a halállal, a drogfüggéssel, na meg persze a rendőrség munkájával is, akik szerves részét képezik a kerületnek. Végül is, mint mondtam, a Nyolc leginkább a bűnözés, a cigány lakosság nagy száma és a szegénység miatt lett közismert.
Végül Tyson túllép a kerület és a cigányság problémáin (bár nem teljesen) és bemutat egy példaértékű barátságot két gyerek között, amelyből még a felnőttek is tanulhatnak. A rapper ugyanakkor mégsem tagadja meg önmagát és igyekszik tanítani is a regény olvasóit, főleg azokat, akik hasonló körülmények között nőttek fel, mint ő. Na de valahol igaza van: lehetőleg minél kevesebb szegényebb (cigány) gyerekből legyen bűnöző, és inkább az önkifejezés más módját válasszák. Remélhetőleg, ez így is lesz.
A könyvet pedig merem ajánlani bárkinek, még azoknak is, akik nem szeretik a hiphopot, a Nyolcadik kerületet és/ vagy a cigányokat, mint például jómagam. Na de én mégis kellemesen csalódtam ebben a történetben, illetve Tysonban is. Különösen Tyutyunak ajánlom figyelmébe eme bejegyzést. Szerintem érteni fogja, hogy miért.
A könyvet kiadta a Libri Kiadó