J.R.Moehringer: Sutton - egy bankrabló igaz története

Itt a blogon több bűnöző életéről szóló könyvet is bemutattam már, pl. a Jeges, vagy Kenneth Rijock, illetve most Willie Sutton is sorra került. Hálás téma ez, hiszen az emberek akármennyire is elítélik őket, csak érdeklődnek az iránt, hogy mi motiválja őket a bűnözésre, illetve hogyan gondolkodnak/élnek, stb.
Sutton némileg kilóg a bűnözők sorából, részben azért mert nagyon népszerű volt Amerika-szerte, illetve azért is, mert ő egy érző szívű bűnöző volt, aki ha nem volt muszáj, nem volt agresszív másokkal, illetve külsőre is egy konszolidált figura volt, szóval nem nézett ki rosszfiúnak.
Ahogy olvastam a róla szóló könyvet, valahogy a Csak semmi pánik című film pánikbeteg bűnözője jutott eszembe róla, akit Robert de Niro alakított zseniálisan. Igaz, hogy Sutton nem volt pánikbeteg, csak éppen túlzottan érzelmes volt, és nem az az agresszív terrorista, akinek a gengsztereket elképzelik az emberek.
Annyira nem, hogy hagyta magát a bátyjai által terrorizálni, és inkább kussolt, minthogy beárulta volna őket a szüleiknél. Az árulást ugyanis a legsúlyosabb bűnnek tartották New York gettóiban, ahol ugyebár Sutton is nevelkedett a XX. század elején hatalmas szegénységben.
Az akkori életkörülményeket össze sem lehet hasonlítani a mostanival: akkor régen tényleg nyomor volt, hiszen nem volt közművesítés, bevezetett víz/gáz/áram/fűtés, nem volt munka sem, illetve Amerikában ekkora esett a szesztilalom kora is, ami remek lehetőséget kínált a bűnözőknek. Érdekes, hogy Sutton ezt nem használta ki, sőt ő nem is akart igazából bűnöző lenni, inkább a haverjai beszélték rá a széffeltörésekre, majd később ebből következett a bankrablás.
Ámde a legfurcsább nem is ez ebben a történetben, hanem az, hogy Sutton fiatalon beleszeretett egy gazdag család lányába, akit aztán eltiltottak tőle, majd az apja férjhez kényszerítette valami gazdag család fiához, de a lányt Sutton soha nem tudta elfelejteni, sőt nekem a könyvből úgy tűnik, hogy kifejezetten bedilizett a nő utáni vágyakozásba, ugyanis nem volt más nő az életében, családot sem alapított, bár az is igaz, hogy többször is megjárta börtönt, míg végül végleg szabadon engedték.
Na, itt kezdődik ez a regény is, amikor már Sutton idős, és beteg is, talán ezért is kapott kegyelmet. Szabadon bocsátását komoly érdeklődés kíséri, éppen ezért a New York Times riporterével, és fotósával kell töltenie a Karácsony első napját nem sokkal a szabadulása után.
Ennél fogva a regény két idősíkon játszódik: vagyis a múltban és a jelenben, és a szerző ezeket a síkokat egy-egy fejezeten belül többször is váltogatja.
Érdekes, hogy pont a jelenben játszódó részeket szedték dőlt betűvel, míg a múltbeli eseményeket hagyományosan. Talán azért van ez, mert a múlt érdekesebb, mint a jelen, és a szerző, na meg a kiadó, ezt így akarja hangsúlyozni.
A könyvről amúgy olyan kritikákat írtak, hogy minden bizonnyal el fogja varázsolni az olvasót, meg hasonló méltatásokat, de nálam ez nem sikerült: jó, hát egyszer el lehetett olvasni, de nekem annyira nem volt szimpatikus a figura. A Jeges története sokkal jobban tetszett, mert ő tényleg egy igazi bűnöző volt, míg Sutton inkább a körülmények áldozata, aki gyűlölte a szegénységet, és úgy vélte, hogy mindezt a bankok okozzák. Mondjuk nem ő az egyetlen és valahol igaza is volt, de azért a teljes igazság nem ez. Mindenesetre ezzel a felfogásával hallatlan népszerűségre tett szert Amerikában, ahol a nép valamiféle hősnek gondolta.
Valójában nem volt az, csak egy problémákkal teli ember volt, aki végül meghalt a hatvanas évek végén. Ez utóbbi korszak számít jelen időnek a könyvben, míg a mostani időkben már történelem ez az időszak is.
A könyv az Aranypöttyös Könyvek című sorozatban jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.