Szalai Vivien: Stohl őszintén - a színész önéletrajza

Az utóbbi időkben két könyv is megjelent Stohlról: ez az egyik, illetve a Magyar börtönpokol a másik. Érdekes, hogy mind a kettőt az újságíró Szalai Vivien jegyzi.
Apropó börtön: ez a könyv egészen Stohl börtönbe vonulásáig meséli el a színész életét, de arról, hogy mi is történt vele a börtönben már a másik könyv beszél.
Azt, hogy miért ítélték börtönre a színészt gyakorlatilag az összes bulvárlap megírta, mint ahogy a magánéletét is kivesézték, de miután azt RTL Klub-ban műsort vezetett, ez nem is csoda: celeb lett belőle, márpedig a celebekről írnak sokat, olyat is ami sokszor nem igaz. Ezek miatt a cikkek miatt, illetve a műsorvezetési stílusa miatt is sokan nem kedvelték a színészt, többek között én sem.
Ez a könyv azzal a céllal íródott, hogy Stohl elmesélje az igazat, na meg azért is, hogy köztudatban maradjon a neve, beszéljenek róla. Meg gondolom valami pénzügyi juttatás is járt hozzá.
A színész azt állítja ebben a könyvben, hogy számára nagyon fontos, hogy szeressék, ezért is beszél magáról ennyire őszintén.
Sajnos, ezzel pont az ellenkező hatást éri el, legalábbis nálam mindenképpen, mert én eddig sem kedveltem Stohl Andrást,  a könyv olvasása közben egyszerűen megutáltam azért, ahogyan éli az életét.
A színész szeretne nagyon macsónak, férfiasnak látszani nemcsak a szerepeiben, hanem az életben is, de engem valahogy nem tudott meggyőzni. Akármennyire határozottnak, pörgősnek, nőfalónak tűnik, valahogy mégiscsak egy felelőtlen kamaszgyerek marad, pedig 3 lány édesapja.
A könyvben többször is elismétli, hogy ő mennyire sajnálja, hogy ennyire fájdalmat okozott a családjának, de ettől még nem jönnek rendbe a dolgai.
Ami nálam külön rossz pont, hogy Stohl vadászik, azaz állatokat gyilkol. Mindezt nem azért teszi, mert csak így kajához jutni. Egy fenét! Neki, meg a többi pénzeszsák számára, a vadászat csak szórakozás, amolyan úri sport. Még ha azért vadászna, mert éhes, az még hagyján, mert azt muszáj, de ez...
Az egyetlen pozitív dolog, amit el lehet mondani Stohlról az, hogy senkiről nincs egy rossz szava sem, ő nem haragszik senkire, még az édesapjára sem, aki sokszor veréssel fegyelmezte. Ugyanakkor a volt barátnőire, illetve a feleségére, meg a többi celebre sem neheztel, pedig - mint ahogy azt Stohl elmondja - voltak azért necces pillanatok nem kevés. Szóval  ez nem egy beszólogatós botránykönyv lett szerencsére.
A színész amúgy semmit sem hagy ki a könyvből: tehát mesél a gyerekkoráról, a csajozásokról, a színészi pályája kezdetétől, illetve arról, hogyan került az RTL Klubba, de őszintén elmondja azt is, hogy mi okozta a válását, továbbá beszél a Survivor-os Tündével való viszonyáról és Ancsikáról, a mostani társáról is.
A baleset, ami miatt a börtönbe került,már csak a könyv végén szerepel.
Némi extra, hogy a szerző a könyv legvégén megszólaltatta Stohl jelenlegi társát, Ancsikát, illetve a színész egyik lányát is, amit szerintem nem kellett volna. Na, de szükség volt erre is a művészúr fényezéséhez.
Kiadja az Alexandra Kiadó

Havas Henrik: Kedves Sanyi, Feri és a többiek! - a legdurvább blogokból

Ez a könyv Havas Henrik beszólásaiból szerkesztett válogatás, amelyből megtudjuk, hogy a 2009-es években milyen bulvárhírek foglalkoztatták a riportert.
Havast nagyon sokan a Heti Hetesből ismerik, ahol meglehetősen flegma és arrogáns módon véleményezte a különböző híreket.
Igaz, hogy onnét már régóta elkerült, sőt azóta a TV2-től is kirúgták, de a hírkommentálás megmaradt: eleinte az Indexnek blogolt, majd később elindította önálló videoblogját, amely azóta is működik.
A könyv egy 2009. márciusi bejegyzéssel indul és egy decemberivel ér véget, tehát majdnem egy évet átfog.
A riporter elsősorban a celebekről és a politikusokról mondja el a sokszor sértő véleményét, úgyhogy egy igazi botránykönyv született.
Havas ráadásul úgy állítja be magát, mintha valami Isten lenne, aki a többi ember fölött áll. Minderre ráerősít az is, hogy a bejegyzéseket minden esetben egy kurzívval szedett pár soros ún. lead vezeti be, amely egyes szám harmadik személyben íródott. Mindez azt jelenti, hogy távolságot tart, fölötte áll az egésznek.
Az emberek jó része pontosan ezért utálja annyira, mert hát hogy jön ahhoz a köcsög Havas, hogy másokat lenézzen és sértegessen, hiszen ő sem tökéletes.
Ez jogos is, de ez egy önálló műfaj, ami nem Havasról, illetve a kritizálóról szól, hanem magáról a kritikáról, illetve azokról, akik kapják,mert lényegében ezek tartják fenn gyakorlatilag a bulváripart.
Márpedig ez a műfaj az, amivel leginkább foglalkoznak az emberek. Csak egy példa: a Blikk Facebook oldalának több, mint 100 000 rajongója van, és biztosan nem a szél fújta őket oda. A Borsnál ez a szám egy kicsit kevesebb, úgyhogy nézettség van bőven és akkor még a különböző tévéműsorokat nem is említettem.
Havas a könyv előszavában azt mondja, hogy ő csak azokról az emberekről mond véleményt, akik így,  vagy úgy a köztudatban vannak, akár senkiházi celebek, akár politikusok.
Lélektani jelenség, hogy azokról, akik kiállnak a porondra, az embereknek véleménye van, ami erőteljesen különbözhet egymástól. Lehet ez pozitív, negatív, kulturált, vagy ordenáré. Mindez függ az adott embertől, illetve attól is, aki épp a porondon áll.
Annak idején sokszor olvastam Borsot, meg Velvetet is, de elsősorban nem a cikkek miatt mentem oda, hanem a hozzászólások miatt, amelyek jóval szórakoztatóbbak voltak, mint maga a portál. Ezekhez a kommentekhez képest Havas egy igazi úriember szerintem, ugyanis annyi durvasággal lehetett ott találkozni. Nem csoda, hogy megszüntették mindét helyen a hozzászólás lehetőségét, bár szerintem ha nem firkálnának össze ennyi marhaságot ezekről az emberekről ocsmány stílusban, akkor nem lennének ilyen negatív hozzászólások/vélemények sem.
Ámde az az idő valószínűleg még messze van, amikor a bulvár jelentősége csökken, és ezek a celebek kihalnak. Addig is foglalkoztatják az embereket, még Havast is, aki ebben a könyvben Mónikáról, Claudiáról, Fábry Sándorról, Vágó Istvánról, Molnár Anikóról, Kapócs Zsókáról, A Mr. és Mrs. című műsorról, Kedves Feriről és a kitartott nőiről, Demcsák Zsuzsáról, a Hooligans együttesről, Bajor Imréről, Benkő Dánielről, Bochkor Gáborról, Steiner Kristófról, a Fresh-lányokról továbbá az egykori munkahelyéről, a z RTL Klubról.
Nagyon szép lista ez is, de a szerzőt legalább annyira foglalkoztatja közélet és a politika is, sőt talán még jobban, mint a celebek világa, hiszen a politika mindannyiunk életét meghatározza így, vagy úgy, szóval teljesen elbújni előle nem lehet.
Havas nem is akar: kíméletlenül ostorozza Gyurcsányt, Bajnait, Kósát, Bokrost, a szlovákokat, a 4-es metró és az M6-os autópálya építését, a Vital és az Echo TV-t, a leggazdagabb hazai milliárdosokat, Kuncze Gábort,Orbán Viktort, a Déli Krónikát, Lendvai Ildikót, és még elég sok mindenkit.
Havas ugyanakkor képes az öniróniára is, hiszen a könyv készítésének az évében töltötte be a 60. évét, és szerinte ez egyszerűen szar, még akkor is, ha ő tevékenyen éli is meg ezt a korszakot. Viszont a 60 év, azért mégiscsak az időskor kezdete még neki is.
A könyv kritikus hangvételét enyhíti, hogy Havas időnként a családját is beleszövi a véleményekbe, főként a kisunokáját, Zsófit. Ilyenkor látszik meg, hogy azért Havas ember is tud lenni, de ez nagyon ritka.