Zana Zoltán-Fencsik Tamás: 19re lapot: 21 év gengszterrap

A könyv Gangxsta Döglégy Zolee és a Kartelről szól, akiket az alcímben Mo. legveszélyesebb bandájának tart a szerző. Azt nem tudom, hogy valóban így van-e, vagy csak látszat, de az tény, hogy a fennállásuk óta egy egész generáció felnőtt, tehát van igény a zenéjükre. Kétségtelen, hogy nem egy agyas zene, amit csinálnak, de az ún. gangstarapet ők hozták be az országba, amiért aztán kaptak hideget, meleget.
Eleve már a hiphopot sem volt könnyű elfogadtatni a közönséggel, hiszen egy jellegzetesen amerikai műfajról van szó, nálunk meg nem sokkal azelőtt történt meg a rendszerváltás. Az Animal Cannibals azonban mégis szép sikereket ért el, sőt:  segítettek más rappereknek is érvényesülni a szakmában.
Zoliék azonban teljesen máshogy művelik ezt a stílust: náluk alapvetően a trágárság és a nők lenézése dominál, de ez az amcsi változatban is így van. Csak éppen jelentős különbség, hogy az amcsi feketék a nyugati oldalról tényleg bűnözők Zoliékkal ellentétben. Szóval Zoliéknak nem sok köze van az eredeti verzióhoz, de mondjuk társadalmi problémák, szegénység az nálunk is létezik, csak más fornában. Nos, a hazai rapperek ezt öntötték formába, amihez betársul még az ocsmány beszéd is a Kartelnél.
Én máig emlékszem arra, mikor láttam Zolit először: hazánk első zenecsatornáján, a Top Tévében volt egy hiphop zenével foglalkozó műsor, ahová bejött egy hosszú hajú, bajszos-szakállas, inkább rockernek kinéző fickó, aki halál lazán bemutatkozott, és közölte, hogy ő vezeti a műsort. Na, ő volt a Zoli, aki ekkor már a művésznevén nyomult. Érdekes, hogy én egyből rokonszenvesnek találtam a csávót, akiről aztán kiderült, hogy a Sex Action nevű rockbanda dobosa volt, szóval a rockerrel nem is fogtam annyira mellé. :)
A lényeg, hogy a csapat ilyen mocskos, szaftos, csajozós rockzenét játszott, de a Zoli kilépett, mert inkább rappelni akart, úgyhogy létrehozta a Kartel nevű formációt, ami azóta létezik, bár tagcserék azért történtek ez alatt a 21 év alatt, de Zoliék azóta is sokkolják a népet. Igaz, hogy azóta kevesebben botránkoznak meg a szövegeiken, de hát a ker. tévékben legalább olyan brutkó műsorok mennek, szóval nem éri meg Zoliékat savazni emiatt. A kilencvenes évek közepén azonban még más volt a helyzet, és sokan ledöbbentek a durva szövegeken, és egyből elhitték, hogy a Kartel tagjai a valóságban is nőgyűlölő, hímsoviniszta "állatok", pedig az az igazság nem: a tagoknak vannak barátnőik, illetve Zolinak és Dope-nak kislánya is van, tehát amit csinálnak, annak egy része felvett szerep csupán.
Persze van valóságtartalom is nem kevés, ahogy ebből a könyvből is kiderül, a tagok ugyanis nem szépítenek semmit, tehát kemény sztorik vannak ebben a kötetben, amely a Kartel teljes történet meséli el a kezdetektől a máig, amelyben a tagok mellett a kísérőzenekar történetét is megismerjük. A Kartel tagok ugyanis a színpadon csak  idétlenkednek, a zenéhez nem sok közük van, kivéve a Zolit, meg esetleg a Sámsont, aki DJ volt, de többiek csak díszletnek vannak. Na jó, korábban Lory B, illetve utána meg Dopeman volt a másodrapper Zoli mellett, azóta viszont Laca teljesíti egész tűrhetően ezt a feladatot. Steve viszont tényleg csak kirakatember, akinek csak csúnyán kell néznie, ahogy azt egy igazi gengszternek illik.Mindenesetre ez a tudás elégnek bizonyult ahhoz, hogy 21 éve eltartsa a bandát, akik mind a mai napig népszerűek.
A titok? Valószínűleg a Zoli miatt lehet, aki egy karizmatikus jelenség, egy tehetséges zenész, aki kurva jól tud szövegelni, na meg hihetően hozza ezt a gengszter, illetve sutyerák figurát, éppen ezért imádja a közönség, akik között szintén vannak ilyen figurák, mint Zoli.
A könyvről: időrendi sorrendben meséli el a csapat történetét  a megalakulástól egészen a mostani időkig. A kötetben majdnem mindenki megszólal, akinek valaha köze volt a Kartelhez, Loryt kivéve, viszont Dopeman kurva sokat beszél benne még azokról az időkről is, amikor már nem volt benne a csapatban. Mondjuk Dope egy jelenséggé vált az elmúlt 10-15 évben, szóval végül is megengedheti magának, csak éppen nem tetszett, ahogy savazza Zolit. Szerintem akkora lett Pityinger arca, hogy nem fér be az ajtón, bár vannak dolgok, amiben igaza van.
A könyv többi része amúgy korrekt, és az eseményeket sokszor többféle szemszögből is megismerjük, ami mindig izgalmas, hiszen ugyanazt a helyzetet mindenki másképp látja. Gondolok itt Lory, vagy Dopeman helyzetére és távozásáea a bandából például, de mondjuk 21 év alatt kurva sok minden történt a Kartel háza táján.
A könyv végén pedig egy színes képanyag található, melynek egy része különböző turnékon készült. Kiadja a Helikon Kiadó

Noah Hawley: Zuhanás előtt

Ezt a könyvet is eléggé reklámozták, hiszen a szerző korábban az eléggé közismert Fargo és Dr. Csont című televíziós sorozatok forgatókönyvét is jegyezte, ami azért már jelent valamit. Film ebből a regényből is készül, ha minden igaz, és a forgatókönyvet is maga Hawley irja.
Ámde addig is, készülj fel, kedves Olvasó, mert a Szerző átver, és bevisz az erdőbe, mert elhiteti veled, hogy ki lehet a hunyó az ügyben, ami persze valójában nem is ügy, hiszen "csak" egy kis utasszállító repülőgép zuhan le fedélzetén a felső tízezer tagjaival, plusz egy lerobbant, kiégett, alkesz festővel.
Innentől kezdve az amcsi média elkezd találgatni, hogy biztosan merénylet áll a háttérben, médiahisztivé változtatva az egészet, fókuszban a festő alakjával, akit az amcsi média egyből gyanúsnak kiált ki.
Na, itt jön a szerző átverése, ugyanis krimi helyett inkább lélektani drámát olvashattok, szóval nincs gyilkosság, meg zsaru, meg ilyenek. Ehelyett másféle hatóságok, akik legalább olyan keményen odateszik magukat, hogy a tragédia kiderüljön, mintha zsaruk lennének.
Na most ez a jelen idő, amikor is a szereplőkről még nem tudunk semmit, de Frawley ezt bravúrosan oldja meg, ugyanis a jelenbe mindig beszúrja a múltat is, mert a fontosabb szereplők rövid életrajzát. Esküszöm ettől olyan a fíling, mintha filmet néznél, de mondjuk ez egy filmestől mondjuk nem meglepő.
Nekem az a benyomásom támadt, hogy szinte mindegyik szereplőnek vaj van a fején nem kicsi, szóval a mű éppen skandináv kriminek is elmehetne akár, de mégis jellegzetesen amerikai marad.
A szerző stílusa inkább visszafogott és realista, szóval nem egy Gillian Flynn, de mégis kurva nagyot szól a vége, úgyhogy ügyesen csinálja a csávó, én például alig bírtam letenni, annyira érdekelt a vége.
A szereplők életét, jellemét, mint említettem a múltból ismerjük meg úgy ahogy, Hawley ugyan nem építi fel elég alaposan a jellemeket, csak snittszerűen, de ez nem is baj, nekem legalábbis bejön ez a sokszereplős, többféle szemszöges ábrázolás, amit a szerző alkalmaz.
Kiadja a XXI. Század Kiadó

Stephenie Meyer: A vegyész

Stephenie Meyer a Burok után sokáig hallgatott, ezek után nem csoda, hogy az új könyve, Vegyész hatalmas reklámot kapott. Valahogy így kell ezt csinálni, még akkor is, ha az új könyv nem is akkora durranás, de a szerző legalább ismert, mert ez feltételezi, hogy valami remekmű kerül a boltokba.
Szerintem ez azért túlzás, mert a Vegyész nem olyan jó könyv, bár a szerző mindent megtett ezért, de nekem valahogy mégsem jött át, ahogy Pély Barna is megmondta volt. Először is, a szerző meglehetősen eltérő műfajra váltott át, ahol a bukás lehetősége 50 %. Vannak persze, akik ezt is jól tudják csinálni, de Meyernek ez most nem jött össze, ugyanis a kémregény túlzottan kemény, férfias műfaj, amit Meyer alaposan felhigított az érzelgésével. Hiába teremtette meg keménynek a címszereplő Vegyész figuráját, azért a szerelem-romantika nem marad el ebben a műben sem, és pontosan ez jelenti a bukást. Egy ilyen műfajban ugyanis ennek nincs helye: a titkos ügynökök munkája ugyanis rendkívül veszélyes, ebből adódóan nem engedhetnek emberi érzelmeiknek, meg aztán a küldetésük amúgy is elszakítaná a családjuktól őket, kiszállni meg nagyon nehéz, sőt, lehetetlen. Éppen ezért az ilyen ügynökök magányos farkasok, mint ennek a regénynek a címszereplője, az éppen Alex néven futó kutatóorvosnő is, aki állandó rettegésben él, hogy kinyírhatja az ellenség.
Hogy kik ők? Igazából nem tudni, mert végig arctalanok, személytelenek maradnak, de a lány kezdettől fogva megteszi ellenük a szükséges óvintézkedéseket, miután a főnökét már kinyírták. A Vegyész szinte már paranoid figura, aki mindenkiben ellenséget láT, EZÉRT SZÜNTELEN RETTEGÉs az élete. Félelmetes, hogy milyen fegyvertárat mutat be az írónő nemcsak a kötet elején, hanem az egész könyvben végig!
Közben a Vegyész elvállal egy utolsó ügyet, hogy a saját bőrét mentse, na meg persze másokét is, hiszen biológiai terrorizmus ügyében kell nyomozni, ahol sok millió ember élete a tét. Nyomozás közben eljut egy férfihoz is, akivel egymásba szeretnek, miközben együtt menekülnek a nő ellenségei elől. Miközben szólnak a fegyverek, a Vegyész átéli, hogy ő is egy szerethető, vonzó nő, amit eddig senkitől sem kapott meg, ráadásul Meyer direkt olyanra teremtette a nő külsejét, hogy ezt mi olvasók se higgyük el. Nem azért, mert csúnya, inkább rosszul öltözött, a praktikumot jobban kedvelő, férfiasan okos és racionális hölgyről van szó az ő esetében, amivel nekem nincs gondom, sőt: sokkal rokonszenvesebb ez a stílus, mint a hülye picsaság. Mondjuk, így sem tudtam megkedvelni sem a csajt, sem a többi szereplőt, csak a kutyákat, de hát nagy állatbarát vagyok...
A regénnyel nekem mondjuk az a bajom, hogy eléggé identitászavaros: most akkor thriller, kémregény, vagy szerelmi történet akar lenni. Van egyanúm, hogy inkább az utóbbi, és a többi csak ürügy, körítés, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre a thrilleres részt, és a címszereplő alakját egész jól felépítette a szerző. Gondolom én, hogy a regény bizonyos részeihez (pl. fegyverek, vegyi anyagok, a titkos ügynökök munkája) komoly kutatómunka kellett, ami szintén jól sikerült. Nem is tudok rá rosszat mondani. Kiadja az Agave Kiadó

Stephenie Meyer: A burok

Ezzel a könyvel az utóbbi időkben egyre többet találkoztam, miközben a könyvesboltok sci-fi részlegében nézelődtem. Olvastam a fülszövegét, és nem bírtam elgondolni, hogy most ezt így hogy? Nekem ugyanis nagyon skizónak, elmebajnak tűnt az egész, mert végül is ez az egy testben két lélek motívum eléggé annak tűnik. Aztán valamiért elkezdtem olvasni, és próbáltam elképzelni, megérteni a történteket, de az előbbi nem nagyon sikerült, pedig eléggé élénk a fantáziám.
Na szóval, ez egy sci-fi, amelyben nálunk jóval fejlettebb idegenek igázzák le az emberiséget, ami igencsak hálás téma, hiszen igen sok embert foglalkoztat a kérdés, hogy vannak-e még az univerzumban rajtunk kívül más lények is, és ha igen, milyenek, mit tudnak, veszélyesek-e ránk nézve?
Meyer most megismerteti velünk szemben a maga nézőpontját, amely szerint a Földet elfoglalja egy idegen faj, amelynek tagjait az elfogott emberek agyába ültetik bele az ún. Hajtók. Ezek a lelkek afféle féregynyúlványokra hasonlítanak, és az új gazdatestben hamar átveszik az uralmat, míg a régi lélek eltűnik onnét, így az emberi test csak egy burok marad. Innét a regény címe.
A törtéNet bonyodalmát aZ adja, hogy vannak túlélők az emberek között, akik elmenekülnek, amíg tudnak. Melanie Strydert azonban elkapják a Hajtók, elkábítják, és a fejébe ültetnek egy több bolygót is megjárt Lelket, Vándort, akinek elvileg át kellene venni az uralmat Melanie fejében, de ez gyakorlatilag nem sikerül, mert a lány ezt nem engedi, sőt visszaköveteli a testét!
Végül a két lélek összebarátkozik, és elindul megkeresni a lány szerelmét, Jaredet, akire annak idején az öccsét rábízta. Az utazás elkezdődik, és végül egy barlangrendszerben találják meg Mel rokonait, illetve Jaredet, de ők így nem akarják a lányt befogadni. Mármint a parazitával a testében, hogy durván fogalmazzak. Nem véletlen, hogy le akarják lőni a lányt, mert tartanak tőle, hogy elvezeti hozzájuk az ellenséget. Egyedül Jeb, Mel nagybátyja áll ki az unokahúga mellett, és hajlandó esélyt adni neki. Én pont ezért bírtam az öreget egyébként, mert ő volt az egyetlen, aki igazságos volt mindenkivel, illetve őszintén érdekelte őt a másik lény világa, még akkor is, ha ellenség, vagy legalábbis annak tűnik. Aztán persze kiderül, hogy nem az.

Innentől kezdve lesz érdekes a történet, amely amúgy is a Vanda nevű lélek szemszögéből íródik alapvetően, Mel csak ritkábban szól bele az eseményekbe, de azért ott van ő is.
Nem is ez az igazán érdekes, hanem inkább Vanda beilleszkedése az emberek közé, miközben ő is mesél a saját társadalmukról.
Mindezt Meyer gyönyörűen el tudja mondani pár száz oldalon keresztül, miközben barátságok köttetnek, és szerelmek szövődnek, de én mégse voltam maradéktalanul elégedett a könyvvel: egyszerűen nem tudtam elképzelni az alapszituációt, amit fentebb már említettem, illetve zavaros volt a szerelmi szál is.
Szóval hogy mondjam, az alaphelyzet csak rÉSZBEN ILLIK Bele a sci-fi kategóriába, inkább egy lélektani dráma az egész, pláne hogy a szerző direkt errefelé is tereli a történetet. Innentől kezdve a Burok egy nagy mesévé válik sok-sok érzelemmel, de hát női szerzővel van dolgunk. Egy férfi ebből lehet mást hozott volna ki több erőszakkal, illetve erőteljesebb sci-fi vonallal. Meyernél nem ez a helyzet: nála szerelmi-lélektani szál erőteljesebb, ugyanakkor a Burok egy igen komoly társadalomkritika is, legalábbis szerintem. Persze nem elemzési-tudományos célzattal olvaStam a mŰvet, De ezt vettemészre.
Nekem furcsa volt az például, hogy Vanda kicsit sem önző, még az emberek által egészségesnek talált mértékben sem. Ő inkább olyan, hogy mindenét megosztaná a másikkal, és nem magából indul ki, ezért eleinte nem tudtam eldönteni, hogy kedveljem-e, vagy sem, de végül persze megkedveltem, ahogy a szereplők nagy részét is. Engem a történet valahogy a régi ősközösségek világára emlékeztetett, tehát az egyszerűbb társadalmakra, ahol nem voltak bonyolult szabályok, de mindenkinek megvolt a maga feladata, és a lázongókat is hamar lerendezték. Csak éppen eZ a regény már a modern időkben játszódik, de a szabályok nem változtak.
A regényből film is készült, de sajnos nem láttam, úgyhogy összehasonlítási alapom nincs, mert nem vagyok egy nagy filmbarát, de akit érdekel, nézze meg. A könyv szerintem nem volt rossz, egyszer el lehetett olvasni. Kiadja az Agave Kiadó

Jennifer L. Armentrout: Luxen sorozat: Obszidián, Ónix, Opál, Origin, Opposition

A sorozat kötetei:
1. kötet: Obszidián
2. kötet: Ónix
3. kötet: Opál
4. kötet: Origin
5. kötet: Opposition=Ellenállás

Az embereket mindig is érdekelte, hogy vajon más bolygókon is élnek-e értelmes lények, és hogy ők vajon hogy néznek ki, mikre képesek, milyen társadalomban élnek, stb. Ámde a legfontosabb: vajon mi történne, ha ezek a lények a bolygónkra érkeznének, és esetleg ne adj isten beilleszkednének az emberek közé? Vajon mi történne, ha az emberek rájönnének erre, pláne a vezetők?
Jennifer Armentrout is végiggondolta eme kérdéseket, és ezek alapján született meg az eredetileg 5 kötetből álló luxen sorozat, amely egy alapvetően fiataloknak szóló szerelmi történet középiskolás diákokkal a főszerepben.
Manapság nagyon menők ezekről a természetfeletti képességekkel rendelkező lényekről szóló ún. paranormális romantikus könyvek, amelyeket imádnak a tizenéves kislányok, de még én is olvasom őket 38 éves vén fejjel, pedig már anyjuk lehetnék.
A történet arról szól, hogy a luxeneknek elkeresztelt fénylények bolygója elpusztult egy tőlünk nagyon távoli galaxisban, mire ők a fény sebességével utazva idejöttek a Földre, és emberi alakot öltve beilleszkedtek az emberek közé, miközben a valódi képességeiket kénytelenek eltitkolni, és az emberektől távolságot tartani, nehogy fény derüljön a kilétükre.
Csakhogy mi van akkor, ha egy luxen és egy ember egymásba szeret? Hát, kurva nagy baj, az már biztos! Daemon, a luxen fiú, és Katy, az emberlány között már kezdettől fogva szikrázik a levegő, még akkor is, ha a látszat azt mutatja, ki nem állhatják egymást. Ámde ez csak a látszat: a kémia beindult, és drámai események láncolatát hozza magával, amelyek mind az emberek, mind a luxenek életére komoly hatással lesznek.
Az eleinte lassan csordogáló események már a második kötet közepétől elkezdenek felgyorsulni, míg a negyedik-ötödik kötet tájékán robbanással fenyegetnek. Ezen kötetek már igazából a thriller, illetve a horror műfaját súrolják, és úgy éreztem magam olvasás közben, mintha az Éhezők viadalának második, illetve harmadik kötetét olvasnám újra, mert teljesen olyan volt a hangulat és a cselekmény. Hiába, ez a földönkívüliek megszállnak minket-téma még mindig népszerű. A sorozat témája ugyanis alapvetően erről szól, de azért a szerelem is fontos benne, sőt: ez egy szerelmi történet fantasy elemekkel körítve.
Nagyon nehéz úgy vélemény írni egy sorozatról, hogy le ne lőjem a poént, ezért csak annyit írok, hogy ez a sorozat a paranormális-romantikus, illetve fantasy műfajban alapművé vált, tehát erőteljesen ajánlott elolvasni, azoknak, akik jártasak akarnak lenni eme témában, illetve meg akarnak ismerkedni ezzel a különleges világgal.
Szerintem ez egy kurva jó sorozat izgalmas történettel, és erőteljes szereplőkkel, akik között akad ember, luxen, hibrid, origin, illetve arum, a védelmisekről már nem is beszélve. Ezen fogalmak magyarázatát megtaláljátok az egyes kötetekben, ahonnét szépen lassan kiderül, ki a jó, ki a rossz, bár nem egyértelműen: vannak, akik rokonszenvesnek tűnnek az elején, végül gonosszá válnak, de olyan is akad, amikor a szereplőknek a gonosszal kell összefogniuk, hogy tragédiát akadályozzanak meg.
A legfontosabb szereplők, Daemon és Katy tüzes rázókeveréket alkotnak, ahogy a magyar nyelvű ajánló írja. Szerintem egy kicsit túlzásba is viszik, mert az a vonzalom, ami közöttük van, az inkább étett, felnőtt emberekre jellemző, és nem a tinikre. Na de én már öreg vagyok, így nem tudhatom, hogy milyenek a mostani kamaszok, csak azt tudom, hogy manapság már koraérettebbek, mint az én generációm volt.Ráadásul ezek a fiatalok különleges képességűek is, úgyhogy a regényben igazi energiakisülések várhatók, végül is fénylényekről van szó. Ehhez képest a Daemon-Katy páros szerelme smafunak tűnik.
A regénysorozat nagy előnye, hogy a két főhős komoly pozitív jellemfejlődésen megy keresztül, de a többiek is változnak, csak éppen az ő változásuk ideiglenes. Nagyon nehéz erről úgy írni, hogy le ne lőjem a poént, de mégis azért írjak valamit.
A szereplők nagy részét kedveltem, Blake kivételével, mert szerethető karakterek, még ha nem is mindig derül ki melyik oldalon állnak.
A sorozatot hazánkban a Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg.

1. KÖTET OBSZIDIÁN

A sorozat nyitó kötetében elkezdődik a cselekmény, és megismerkedünk a főbb szereplők egy részével, illetőleg a luxenek világával. Katy, az emberlány akkor költözik édesanyjával a cselekmény színhelyéül szolgáló amerikai kisvárosba, tehát neki be kell illeszkednie az új közösségbe, ahová kerül. Szerencsére ez elég jól sikerül, mert a lány elég gyorsan barátokra talál, de a szomszédban lakó varázslatosan zöld szemű, jóképű srác, Daemon igazi seggfejnek bizonyul, míg a húga, Dee kifejezetten barátságosnak tűnik.
Persze Katynek sejtelme sincs, hogy a szomszédságában lakó testvérpár valójában földönkívüli, akiknek a képességeik sokszorosan meghaladják az emberekét, emiatt kétféle ellenfél is vadászik rájuk: részben az arumok, vagyis az árnylények, akik kiszívják a luxenek energiáját, így pusztítván el őket. A másik ellenség a Védelmi Minisztérium, amely kordában tartja az idegeneket, másrészt kísérletekhez akarja felhasználni őket, de erről még a későbbi kötetekben lesz szó, sőt voltaképpen ez lesz az egyik fő témája a sorozatnak!
Ezek után nem csoda, hogy Daemon nem éppen barátságos Katyhez, hiszen azonnal megtetszik neki a lány, akibe hamarosan bele is szeret. Csakhogy ez a szerelem veszélyes, szóval amolyan Rómeó és Júlia történetnek indul, mely szerint két ilyen különböző környezetből érkező ember nem lehet boldog egymással. Ebből adódóan a két fiatal meglehetősen bizalmatlanul kerülgeti egymást, és alaposan odamondogatnak egymásnak. Főleg Daemon az, aki bunkón viselkedik, míg Katy első blikkre egy átlag, se hús, se hal típusú lánykának látszik, de később kiderül, hogy nem az.
Az első kötet a két fiatal vonzalmát meséli el alapvetően, illetve beindítja cselekményt, amelyben elkezdődik Katy átalakulása, és megismerkedik a földönkívüliek közösségével. Eközben a szerző arról sem feledkezik meg, hogy ez alapvetően egy ifjúsági regénysorozat, tehát alapvetően ezen lesz a hangsúly, és nem a paranormalitáson.
Egyébként remek kezdés az Obszidián, pláne Daemon erős karaktere miatt, akibe rengeteg tinilány zúgott bele rövid idő alatt, hiszen ki ne akarna egy ilyen falkavezér típusú srácot magának, nemde? Alighanem nagyon sokan, emancipáció ide vagy oda: kell  egy fickó, aki időnként megvéd, és aki olyan, mint egy szikla. Szerintem ahogy olvassátok az első részt, biztosan sokan bíznátok rá az életeteket, végtére is különleges képességei vannak.

2. KÖTET: ÓNIX

A második kötetben kezdenek izgalmasabbá válni az események, és olyan dolgok történnek, melyeket nem gondoltatok volna. Ilyen például Katy átalakulása, miután Daemon az első részben meggyógyította őt. A lánynak különös és ijesztő képességei alakulnak ki, melyeket nem tud uralni, ezért megijed. Ez nem csoda: én is így éreznék a helyében, ezt ugyanis nem lehet csak úgy feldolgozni.
Pláne, hogy az ún. Védelmi Minisztérium is egyre jobban figyeli őket. Róluk már az első részben is esett szó, de jelenlétük egyre hangsúlyosabbá válik, ahogy halad a történet. Nekik alapvetően az a feladatuk, hogy az embereket megvédjék a bolygóra települő idegenekkel szemben (innét kapták a nevüket is), de ugyanakkor érdekli is őket az idegen életformák hatása az emberre, ezért elkezdenek velük kísérletezni úgyhogy elrabolnak közülük párat, aztán hajrá. Különösen Katy érdekli őket, miután átváltozott, ezért fokozottabban figyelik őt.
Persze ez azért nem minden: a suliba, ahol Katyék tanulnak új srác érkezik, a titokzatos Blake, aki egyből elkezd Katy körül legyeskedni, ami viszont Daemont kezdi el rohadtul zavarni, hiszen egyre fontosabb számára a lány. Blake figurája engem is zavart kezdettől fogva, mert úgy éreztem, a srác rosszban sántikálhat, tehát nem tiszták a szándékai Katyvel. A Blake-féle szál azonban áthúzódik több kötetre is, tehát ennél bővebbet nem írok róla. oLVASSÁTOK A SOROZATOT ÉS KIDERÜL.
Persze még ez sem minden, mert a cselekmény mozgatórugóját Daemon és Dee eltűnt testvére, Dawson adja, aki szintén beleszeretett egy emberlányba, Bethanyba, de elrabolták őket a védelmisek, és állítólag mindketten halottak. Csakhogy ez nem igaz, mert Katy lát valamit, ami hamarosan események láncolatát indítja el úgyszintén több köteten keresztül. Gondolok itt a Dawson-Bethany mentőakcióra, ami nem lesz egyszerű hőseinknek.
A sorozatokkal úgy általában az szokott lenni a gond, hogy erős kezdés után valahogy leülnek, elfáradnak. Szerencsére a Luxenre ez nem áll, mert erős kezdés után még erősebb, még brutálisabb folytatásokra számíthattok! A két főhős is komolyabb változáson megy keresztül: míg Daemon gyengédebb lesz, és jobban mer nyitni Katy felé, addig a lány megtanulja megvédeni a határait, és kiállni magáért.

3. KÖTET: OPÁL

Nos, ennek a kötetnek a központi témája alapvetően Bethany kiszabadítása lesz. Valószínűleg többen sejtettétek már az első kötetnél is hogy az addig halottként számon tartott Dawson-Bethany szerelmespár mindkét tagja életben van, pláne hogy a testüket sosem találták meg az eltűnésük után! Most ebben a részben kiderül, hogy mi történt velük.
Igaz hogy Dawson a második rész végén kiszabadul, de a szerelmét egy erődszerű valamiben fogva tartják a védelmisek, ahonnét gyakorlatilag lehetetlen kihozni a lányt. Csakhogy egy ellenségnek tartott egykori barát még segíthet rajtuk, de ezért Katyéknek igen kemény árat kell fizetniük...
Az Opálban feltűnik egy új szereplő, a karizmatikus Luc aki szintén idegen, és egy éjszakai klubot vezet gyerekként, viszont ő az egyetlen, aki segíthet Beth kiszabadításában. Ő az a fajta szereplő, akiről nem lehet eldönteni, hogy jó, vagy rossz karakter, de talán nem is ez a lényeg, hanem maga a karakter. Szerintem valahol rémítő, hogy egy embernek, pláne egy gyereknek ekkora ereje/hatalma legyen, úgyhogy ez a rész borzongat ezerrel pláne, hogy a fiataloknak fel kell készülniük a mentőakcióra fizikailag és lelkileg is. Különösen Katy megy át drámai változásokon, ugyanis egyre inkább megtanulja használni a mutáció által szerzett képességeit, miközben a szerelmük is elmélyül Daemonnal.

4. KÖTET: ORIGIN

A negyedik kötet címét a szerző szándékosan nem fordította le magyarra, de ahogy olvassátok majd a kötetet, rá fogtok jönni, hogy miért. Azt azért elmondanám, hogy ez egy igen hátborzongató, és rémületes rész, amelyben Katyt fogjul ejtik a védelmisek, hogy Bethanyt kiszabadítsák. Utóbbi megmentése legalább már sikerült, de Katyt is ki kell hozni, akit azért tartanak fogva, hogy kísérletezzenek rajta, csak hogy a képességeit teszteljék. Na de ez jellemző az emberre sajnos, hogy hatalmat akar, és irigyli másoktól azt amijük van. Jelen esetben a luxenek képességeiről van szó, melyeket az emberekek a magukénak akarnak tudni bármi áron. Ennek az árát a védelmisek erődszerű intézményében fogva tartott luxeneknek és embereknek kell megfizetniük. Az sem baj, ha páran belehalnak a kísérletekbe-gondolják a védelmisek, mert ezek a veszteségek pótolhatók.
Ebbe a környezetbe kell beilleszkednie Katynek, miközben kísérleteznek rajta.
A sorozat új karakterrel bővül ebben a részben Archerrel, akit az erődben Katy mellé rendelnek ki, de róla sem derül ki egyértelműen, hogy a jó, vagy a rossz, legalábbis az elején nem. Nekem az volt a megérzésem róla kezdettől fogva, hogy nem gonosz, inkább csak pókerarcot visel, hogy ki ne fürkésszék a gondolatait, ami mondjuk érthető, hiszen mindez támadási felületet nyújt.
A legnagyobb változáson talán Daemon esik át ebben a részben: a legelején még egoista beképzelt seggfejként bemutatkozó srác átalakult a szerelem hatására és ebben a részben már bármit megtenne hogy kiszabadítsa Katyt a fogságból.Akár a világot is felperzselné, hogy szerelme szabad legyen tehát a srác igazi hőssé válik. Persze ez a folyamat korábban kezdődött, de a negyedik részben válik teljessé. Mindezt a magyar borító remekül érzékelteti. Eközben a többi szereplő nem olyan hangsúlyos figura.
Újdonság, hogy az utolsó két rész már kétféle szemszögből íródik: hol Katy, hol Daemon beszél egyes szám első személyben, míg korábban csak Katy szempontjából volt olvasható a történet. Ebből adódóan ugyanazokat az eseményeket más-más szemszögből nézhetitek.

5. KÖTET: ELLENÁLLÁS

Ez a negyedik kötet mellett a másik hátborzongató és durva rész, amely engem az Éhezők viadala trilógia befejezésére, a Kiválasztottra emlékeztet: ott is volt egy nagy csata lezárásnak, csak ott éppen polgárháború volt, itt meg idegeneket kell legyőzni.
Mindez nem is olyan egyszerű feladat, hiszen a luxenek képességei többszörösen meghaladják az emberekéit, ezért az utóbbiaknak semmi esélyük velük szemben. Éppen ezért a földlakóknak egy igencsak komoly ellenféllel kell szövetséget kötniük, hogy megmentsék a bolygót a világuralomra törő luxenek elől. A nagy energiával rendelkező fénylények ugyanis el akarják foglalni a Földet, mert megvetik az embereket. Ebben a harcban a főbb szereplők közül többen is kifordulnak magukból, ezért döntő a kérdés: ki melyik oldalra áll a harcban?
Az az érdekes, hogy a korábban rejtőzködőnek, rettegőnek bemutatott luxenek végre előlépnek az árnyékből, és hát nem éppen kedves stílust vesznek fel. Az ezotéria azt mondja, hogy minél fejlettebb, magasabb rezgésszámú egy entitás, annál szeretettelibb. Hát, ez a luxenekre nem áll: ők gyűlölik az embereket, és a hibrideket is annyira, hogy ki akarják irtani őket. Ijesztő belegondolni, hogy földönkívüliek élhetnek köztünk emberbőrbe bújva, és csak a megfelelő pillanatra várva, hofy a bolygót gyarmatosítsák. Ezt a fajta témát nem egyszer ellőtték már, és még párszor el is fogják, mert népszerű, és több mindent ki lehet belőle hozni.

E.L.James: Grey

Az 50 Árnyalat Trilógia villámgyorsan népszerű lett az egész világon. Lehet mondani, hogy kultregénnyé vált, hiszen idézgetnek belőle mind a mai napig, de nemcsak ezért fontos ez a sorozat: az igazi jelentősége abban áll, hogy elindított egy új műfajt a regényírásban, amit kizárólag nők művelnek, méghozzá az erotikus-romantikus műfajt.
Persze ez elsőre nem tűnik akkora attrakciónak, hiszen a nők már korábban is írtak szerelmes regényeket, csak éppen ezek alapvetően nyálas verzióban készültek, talán a Harlequin Kiadó Tiffany sorozatának, meg Bertrice Small regényeinek kivételével, amelyek szexibb írásmódban készültek, de még ők is csak kerülgették a témát: a szex egészen addig alapvetően a férfi szerzők területe volt.
Erre jön egy nő, bizonyos E.L. James, aki keményen belecsap a lecsóba, és egyből BDSM szex-szel kezd, vagyis a regény nem a hagyományos erotikát helyezi előtérbe. A történet alapvetően a férfi főszereplő szexuális életét hangsúlyozza ki, aki szereti dominálni a nőket az ágyban, akiket alávetetteknek hív, és megtiltja nekik, hogy hozzá érjenek. Summa summarum, az úr tehát kedveli a kikötözős-fenekelős-büntetős szexet. Azz, hogy ez mennyire normális, nem tudom megítélni, de amíg nem durvul el a buli, és mindkét fél beleegyezik ezekbe a szexuális játékokba, addig nem lehet nagy baj.
Csakhogy nekem már a sorozat első kötetében gyanússá vált a férfi főszereplő: nemcsak az előbb említett szexuális élete miatt, hanem mert túlhangsúlyozza a férfiasságát, és a domináns bunkó szerepét játssza el még önmagát is meggyőzve ezzel. Csakhogy nem ez a valóság: Grey valójában a démonaival küzd még mindig. Hiába fogadták örökbe, hiába kapott azután szeretetet, családi melegséget, a kötődésre ezután is képtelen marad, sőt: kifejezetten rémálmok gyötrik a kiskorában átélt élmények miatt.
Mindez már ebből a regényből derül ki, amely kifejezetten esendőnek mutatja a vezető beosztású, öltönyös, jóképű fickót, aki bármelyik nőt megkaphatná, de valahogy mégsem él a lehetőséggel. Helyette egy olyan lányhoz kezd el vonzódni, akit mi nők nemes egyszerűséggel jelentéktelen penészvirágnak hívunk, hiszen elsőre nem egy feltűnő valaki, inkább az ellenkezője: nem sminkel, nem divatos, nem különösebben szép, ráadásul természetre is visszafogott, sőt félénknek tűnik!
Ebből adódóan mi nők úgy gondoljuk, hogy a hozzá hasonlóak nem lehetnek vonzóak egy olyan férfi számára, mint Grey, aki mint mondtam válogathat. Csakhpgy mi nők sokszor nem vagyunk tisztában a férfiak működésével, ha azt hisszük, hogy a férfi a ruhája, a sminkje, vagy éppen a frizurája miatt talál érdekesnek egy nőt. Hát, nem. Igazából az összhatás az, ami számít, és a nő kisugárzása fogja meg őket, ez az, amitől bepörögnek, és nem a divatkellékektől.
Ezért  lehet az, hogy Christiant pont egy ilyen nő fogta meg, mint Ana, akit az első kötetben direkt egy elveszett léleknek ábrázolt a szerző, végtére is így lehet a legjobban egy művet eladni: félénk, naiv lányka vs. bunkó, nyers modorú gazdag, fiatal, cégvezető = hálás téma = teljes siker, mert imádni fogják a nők, hogy vajon mi sül ki ebből?
Az eredmény egy 3 részes sorozat lett, ami azonban nem fejeződött be, hiszen minket nőket nagyon is érdekel, hogy mit gondolnak-éreznek a sokszor rezzenéstelen külső mögött a férfiak, akiket kiskoruktól arra neveltek, hogy ne mutassák ki a gyengeségüket, sírniuk pedig végképp nem szabad. Pedig könnycsatornájuk nekik is van, szóval elvileg képesek lennének rá, de gyakorlatilag nehezükre esik a beléjük kódolt nevelési minták miatt.
Ettől függetlenül a férfiak ugyanolyan érző emberek, mint mi nők, sőt, az az igazság, hogy sokkal érzékenyebbek, szeretetéhesebbek, mint mi. Nem hiszitek? Csak figyeljetek oda rájuk, és olvassatok a jelekből, mert az írónő férfi főszereplője kiválóan tükrözi a férfiak valódi viselkedését! Minden bizonnyal a szerző sokféle férfival beszélgetett, mielőtt megalkotta volna Grey karakterét, aki mondjuk nem egy hétköznapi figura, de akkor nem is lehetne eladni a regényt.
A lényeg, hogy Grey valójában egy kötődésre képtelen, de ugyanakkor szeretetéhes, túlérzékeny figura, és nem az a bunkó, akit például a legelején megismerhettünk, de Ana sem az a félénk lányka, hiszen a férfi mesélő szerint néha nagyon is pimasz, sőt,  vissza meri őt utasítani többször is! Őt, a nagy Greyt, ami már mindennek a teteje! Szóval, a lényeg az, hogy a látszat csal, és semmi sem az, aminek látszik.
A Grey több tekintetben hasonlít a Szürkéhez, például itt is van levelezés, van szex/erotika, de a hangsúly sokkal inkább a férfivágyon van, és nem a szexuális játékokon, tehát a szerző sokkal tovább húzza az igazi beteljesülést, mint korábban. Na, ez is egy érdekes férfisajátosság: amikor istenigazából kívánnak egy nőt, akkor valahogy húzzák-halasszák a beteljesülést, mert félnek a leégéstől, illetve attól, hogy fájdalmat okozzanak a nőnek. Ezért van az is, hogy inkább lelépnek egy szó nélkül, mintsem egy nő arcába vágják az igazat, illetve ezért provokálják ki a szakítást is.
A másik süket duma meg az szokott lenni, hogy nem akarja lekötni magát. Na, persze: csak veled nem, mással igen, viszont megbántani nem akar.
Christian is egy ilyen kötődéstől, elkötelezettségtől rettegő férfi, de mégis megy Ana után, pláne amikor a csaj vissza meri őt utasítani. Igaz, hogy nem vall szerelmet, meg ilyesmi, de mégis ott van, és mindent megtesz, hogy megkapja őt. Még saját magából is kifordul, ha kell, de nem ereszti őt. Ilyen a férfivágy, és ez a kötet alapvetően ebből a szemszögből íródott, és nem a szexualitás a lényeg benne, hanem a flört, a vadászat. Mindez azért érdekes, mert Ana szemszögéből nézve Grey agresszívnek, durvának, dominánsnak tűnik, fordítva viszont ez nem így van: Grey kiszolgáltatottá vált domináns létére, méghozzá a saját vágyának, amiről talán azt sem tudta, hogy létezik, erre kihozza belőle egy nő, akit aztán nem akar elengedni. Grey ebben a kötetben is káromkodik, durva is, de valahogy engem mégsem ver át, mert emellett ott van benne az érző szívű ember is, bár ez utóbbit inkább tettekkel igyekszik kimutatni.
Summa summarum: a szerzőnek ezúttal jóval rokonszenvesebbnek, szerethetőbbnek sikerült felépítenie ugyanazokat a karaktereket (legalábbis számomra), és még írni, fogalmazni is egészen jól megtanult, úgyhogy nekem kifejezetten tetszett a Grey, legalábbis az első fele. Hála istennek a legelső kötetben rendszeresen szereplő szófordulatok ezúttal elmaradnak.(Ó, te szentséges basszantyú!)
Amennyire én tudom, a Sötét és a Szabadság 50 Árnyalata is megjelenik majd Grey szavaival.

Kiadja a Libri Kiadó

Audrey Carlan: Calendar girl sorozat

Kötetek:
1. Január-Február-Március
2. Április-Május-Június
3. Július-Augusztus-Szeptember
4. Október-November-December

Lányok/Asszonyok! Ha szeretitek a baszós-erotikus regényeket, akkor jó hírem van nektek, ugyanis egy új sorozat jelent meg a témában. Igaz, hogy még csak az első kötet jelent meg magyarul, de angolul már megírta a szerző az összeset, már csak le kell fordítsák magyarra, és meg jell jelentetni őket, de szerintem ebben nem lesz hiba.
A lényeg az, hogy a sorozat egy eszkortlány kalandjairól szól, aki kényszerűségből vágott bele ebbe a megélhetési forrásba, ugyanis az apja szerecsejátékfüggő, ami a lakóhelyükön, Las Vegasban nem is olyan nehéz, hiszen ez a hely tele van játékbarlangokkal, amelyek megoldást kínálnak a szórakozásra, illetve a pénz elszórására. Csak mert nyerni ezeken a helyeken nem igazán lehet...
Mia Saunders apja is azt hiszi a játék megoldja minden problémáját, de téved, mert kurva nagy bajba kerül, ugyanis csak tartozást halmoz fel, és az egyik hitelező éppen Mia volt szeretője, aki a lányt is megfenyegeti, hogy megöli, ha nem fizet.
Na most ilyen esetben gyors megoldást kell találni a hiányzó összeg előteremtésére, innét az eszkortszolgálat, ahol Mia is elhelyezkedik, és dolgozni kezd.
Az eszkortlányok felszínesen kurvának tűnhetnek, de valójában nem azok, inkább fizetett exkluzív kísérők, akiket leginkább jól menő üzletemberek bérelnek fel rendezvényekre. A szex az csak esetleges, de ha igényli az ügyfél, akkor rendelkezésre kell állni. Az eszkortlányok nagyon dekoratívak, gyakorlatilag modellalkatúak, műveltek, nyelveket beszélnek, és gyakran felsőfokú tanulmányok mellett csinálják ezt a munkát, szóval nem egészen olyanok, mint a regénybeli Mia.
Azt hadd tegyem hozzá, hogy vele nincs semmi bajom, semmi különös a csaj, akár még kedvelni is lehetne, viszont a regény koncepcióját eléggé érdekesnek találom: a csajnak ugyanis egy éven át kell nyújtania ezt a szolgáltatást, méghozzá minden hónapban más férfit kell szórakoztatnia, a szexet is beleértve. Azért ez nem semmi, heló.
Persze a pasik viszonylag fiatalok, jó testűek, és persze gazdagok, hogy az ágybeli képességeikről már ne is ejtsünk szót. A hapsik nemcsak amerikaiak: van közöttük francia festőművész, ír autóversenyző, vagy szamoai üzletember, de egyelőre az itthon
meg nem jelent részek tartalmáról nem merek nyilatkozni. Elég annyi, hogy a szerző honlapján fenn van az összes rész fülszövege angolul, illetve mindegyikből egy rövid részlet amolyan kedvcsinálónak. A lényeg az, hogy a regénysorozatnak van egy kerettörténete is, ami szintén zajlik a szexjelenetek közepette, tehát az olvasó megtudhatja, hogy vajon sikerül-e visszafizetnie az apja adósságát a lánynak, illetve szerelmes lesz-e vajon az egxik ügyfelébe, és ha igen, akkor kibe?
Merthogy ez mégiscsak egy szerelmi történet lenne, akármennyire is benne van Mia szerződésében az, hogy nem lehet szerelmes.
Szerintem ez a regényfolyam is eléggé elrugaszkodik a valóságtól, hiszen az ilyen lányok többnyire inkább öregedő és nem túl vonzó emberekkel találkoznak, akiknek az ágybeli kultúrája is eléggé elmaradott, de nem is az a cél, hogy a lány kielégüljön, hanem hogy a vendég jól érezze magát. Éppen ezért eszkortnak lenni igen komoly szellemi igénybevételt jelent, és nem azt a fajta szórakozást, amit Mia kap a partnereitől. Na de ez a regénysorozat egy nagy mese, aminek semmi köze a valósághoz, szóval nehogy ti is eszkortnak menjetek.
A sorozat mindegyik kötete 3 hónapot dolgoz fel, azaz egy kötetben 3 pasival találkozhattok havi bontásban, miközben a cselekmény is zajlik. Jelen pillanatban csak az első kötet érhető el magyarul, a második még csak készül, de valószínűleg jövőre megjelenik.

1. KÖTET: JANUÁR-FEBRUÁR-MÁRCIUS

Elkezdődik a cselekmény, azaz megismerjük Miát, és rögtön az első fickót, Westont, a szörföst, aki valójában filmforgatókönyveket ír, és a kapcsolatai révén akár segíthetne Miának, aki  színészettel próbálkozik. Wes rendezvényekre történő kíséretre béreli fel a lányt, de aztán a dolog, hamar komolyabbra fordul közöttük: a fickó még a családjának is bemutatja a lányt, még a foglalkozását is felvállalva, ami engem eléggé kiakasztott. Végül is a lány ha nem is kurva, azért mégiscsak közel áll hozzá, és a fickó családja azért meglehetősen gazdag. Ettől függetlenül én rokonszenvesnek találtam West, pláne, hogy segíteni akart a lányon.
Ezzel szemben a februári pasi, Alec, a francia származású festőművész szerintem egy undorító alak: már külsőre is úgy mutatta be a szerző, hogy fel forduljon tőle a gyomrom, ugyanis nem bírom az ilyen világos hajjú, szakállas hapsikat. Mondjuk ez még hagyján is lenne, de beteg a szexualitása is, úgyhogy egy időre még a regény olvasását is felfüggesztettem, és azon gondolkoztam, hogy nem érdekel tovább a könyv, de aztán mégiscsak folytattam, és milyen jól tettem!
Szerintem ugyanis a harmadik rész sikerült a legjobban, amikor is a lánynak az olasz származású Anthony Fasano étteremtulajdonosnak a menyasszonyát kell alakítania. Nos, itt következett be egy olyan fordulat, amire nem számítottam, de azt már nem árulom el, mi az, legyen meglepetés! Mindenesetre a hangulat tök olyan, mint a régi Sophia Loren filmekben, de hát az olaszok élete azóta sem igen változott. Az meg majdnem teljesen mindegy, hogy hazai pályán, vagy külhonban élnek-e, mert a szokásaikat megtartották. A család igazi központi alakja, a mamma: köré tömörül mindenki és az ő szava szent, még a felnőtt gyerekei számára is, szóval nincs menekvés.
Egy ilyen családba csöppen bele Mia is, ahová be kell illeszkednie, de ugyanakkor meg kell oldania egy nehéz helyzetet is. Mindez elég furcsa és egyben vicces is, hiszen úgy tűnik Mia nemcsak a saját, de a mások életét is megoldja, méghozzá nem is akárhogy! Ez azért nem szokott jellemző lenni az ilyen típusú regényekre. Mindenesetre én nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt kíváncsian várom, mi fog történni a következő részekben.
A könyvsorozatot hazánkban a Libri Kiadó jelenteti meg Insomnia címszó alatt.