Zana Zoltán-Fencsik Tamás: 19re lapot: 21 év gengszterrap

A könyv Gangxsta Döglégy Zolee és a Kartelről szól, akiket az alcímben Mo. legveszélyesebb bandájának tart a szerző. Azt nem tudom, hogy valóban így van-e, vagy csak látszat, de az tény, hogy a fennállásuk óta egy egész generáció felnőtt, tehát van igény a zenéjükre. Kétségtelen, hogy nem egy agyas zene, amit csinálnak, de az ún. gangstarapet ők hozták be az országba, amiért aztán kaptak hideget, meleget.
Eleve már a hiphopot sem volt könnyű elfogadtatni a közönséggel, hiszen egy jellegzetesen amerikai műfajról van szó, nálunk meg nem sokkal azelőtt történt meg a rendszerváltás. Az Animal Cannibals azonban mégis szép sikereket ért el, sőt:  segítettek más rappereknek is érvényesülni a szakmában.
Zoliék azonban teljesen máshogy művelik ezt a stílust: náluk alapvetően a trágárság és a nők lenézése dominál, de ez az amcsi változatban is így van. Csak éppen jelentős különbség, hogy az amcsi feketék a nyugati oldalról tényleg bűnözők Zoliékkal ellentétben. Szóval Zoliéknak nem sok köze van az eredeti verzióhoz, de mondjuk társadalmi problémák, szegénység az nálunk is létezik, csak más fornában. Nos, a hazai rapperek ezt öntötték formába, amihez betársul még az ocsmány beszéd is a Kartelnél.
Én máig emlékszem arra, mikor láttam Zolit először: hazánk első zenecsatornáján, a Top Tévében volt egy hiphop zenével foglalkozó műsor, ahová bejött egy hosszú hajú, bajszos-szakállas, inkább rockernek kinéző fickó, aki halál lazán bemutatkozott, és közölte, hogy ő vezeti a műsort. Na, ő volt a Zoli, aki ekkor már a művésznevén nyomult. Érdekes, hogy én egyből rokonszenvesnek találtam a csávót, akiről aztán kiderült, hogy a Sex Action nevű rockbanda dobosa volt, szóval a rockerrel nem is fogtam annyira mellé. :)
A lényeg, hogy a csapat ilyen mocskos, szaftos, csajozós rockzenét játszott, de a Zoli kilépett, mert inkább rappelni akart, úgyhogy létrehozta a Kartel nevű formációt, ami azóta létezik, bár tagcserék azért történtek ez alatt a 21 év alatt, de Zoliék azóta is sokkolják a népet. Igaz, hogy azóta kevesebben botránkoznak meg a szövegeiken, de hát a ker. tévékben legalább olyan brutkó műsorok mennek, szóval nem éri meg Zoliékat savazni emiatt. A kilencvenes évek közepén azonban még más volt a helyzet, és sokan ledöbbentek a durva szövegeken, és egyből elhitték, hogy a Kartel tagjai a valóságban is nőgyűlölő, hímsoviniszta "állatok", pedig az az igazság nem: a tagoknak vannak barátnőik, illetve Zolinak és Dope-nak kislánya is van, tehát amit csinálnak, annak egy része felvett szerep csupán.
Persze van valóságtartalom is nem kevés, ahogy ebből a könyvből is kiderül, a tagok ugyanis nem szépítenek semmit, tehát kemény sztorik vannak ebben a kötetben, amely a Kartel teljes történet meséli el a kezdetektől a máig, amelyben a tagok mellett a kísérőzenekar történetét is megismerjük. A Kartel tagok ugyanis a színpadon csak  idétlenkednek, a zenéhez nem sok közük van, kivéve a Zolit, meg esetleg a Sámsont, aki DJ volt, de többiek csak díszletnek vannak. Na jó, korábban Lory B, illetve utána meg Dopeman volt a másodrapper Zoli mellett, azóta viszont Laca teljesíti egész tűrhetően ezt a feladatot. Steve viszont tényleg csak kirakatember, akinek csak csúnyán kell néznie, ahogy azt egy igazi gengszternek illik.Mindenesetre ez a tudás elégnek bizonyult ahhoz, hogy 21 éve eltartsa a bandát, akik mind a mai napig népszerűek.
A titok? Valószínűleg a Zoli miatt lehet, aki egy karizmatikus jelenség, egy tehetséges zenész, aki kurva jól tud szövegelni, na meg hihetően hozza ezt a gengszter, illetve sutyerák figurát, éppen ezért imádja a közönség, akik között szintén vannak ilyen figurák, mint Zoli.
A könyvről: időrendi sorrendben meséli el a csapat történetét  a megalakulástól egészen a mostani időkig. A kötetben majdnem mindenki megszólal, akinek valaha köze volt a Kartelhez, Loryt kivéve, viszont Dopeman kurva sokat beszél benne még azokról az időkről is, amikor már nem volt benne a csapatban. Mondjuk Dope egy jelenséggé vált az elmúlt 10-15 évben, szóval végül is megengedheti magának, csak éppen nem tetszett, ahogy savazza Zolit. Szerintem akkora lett Pityinger arca, hogy nem fér be az ajtón, bár vannak dolgok, amiben igaza van.
A könyv többi része amúgy korrekt, és az eseményeket sokszor többféle szemszögből is megismerjük, ami mindig izgalmas, hiszen ugyanazt a helyzetet mindenki másképp látja. Gondolok itt Lory, vagy Dopeman helyzetére és távozásáea a bandából például, de mondjuk 21 év alatt kurva sok minden történt a Kartel háza táján.
A könyv végén pedig egy színes képanyag található, melynek egy része különböző turnékon készült. Kiadja a Helikon Kiadó

Noah Hawley: Zuhanás előtt

Ezt a könyvet is eléggé reklámozták, hiszen a szerző korábban az eléggé közismert Fargo és Dr. Csont című televíziós sorozatok forgatókönyvét is jegyezte, ami azért már jelent valamit. Film ebből a regényből is készül, ha minden igaz, és a forgatókönyvet is maga Hawley irja.
Ámde addig is, készülj fel, kedves Olvasó, mert a Szerző átver, és bevisz az erdőbe, mert elhiteti veled, hogy ki lehet a hunyó az ügyben, ami persze valójában nem is ügy, hiszen "csak" egy kis utasszállító repülőgép zuhan le fedélzetén a felső tízezer tagjaival, plusz egy lerobbant, kiégett, alkesz festővel.
Innentől kezdve az amcsi média elkezd találgatni, hogy biztosan merénylet áll a háttérben, médiahisztivé változtatva az egészet, fókuszban a festő alakjával, akit az amcsi média egyből gyanúsnak kiált ki.
Na, itt jön a szerző átverése, ugyanis krimi helyett inkább lélektani drámát olvashattok, szóval nincs gyilkosság, meg zsaru, meg ilyenek. Ehelyett másféle hatóságok, akik legalább olyan keményen odateszik magukat, hogy a tragédia kiderüljön, mintha zsaruk lennének.
Na most ez a jelen idő, amikor is a szereplőkről még nem tudunk semmit, de Frawley ezt bravúrosan oldja meg, ugyanis a jelenbe mindig beszúrja a múltat is, mert a fontosabb szereplők rövid életrajzát. Esküszöm ettől olyan a fíling, mintha filmet néznél, de mondjuk ez egy filmestől mondjuk nem meglepő.
Nekem az a benyomásom támadt, hogy szinte mindegyik szereplőnek vaj van a fején nem kicsi, szóval a mű éppen skandináv kriminek is elmehetne akár, de mégis jellegzetesen amerikai marad.
A szerző stílusa inkább visszafogott és realista, szóval nem egy Gillian Flynn, de mégis kurva nagyot szól a vége, úgyhogy ügyesen csinálja a csávó, én például alig bírtam letenni, annyira érdekelt a vége.
A szereplők életét, jellemét, mint említettem a múltból ismerjük meg úgy ahogy, Hawley ugyan nem építi fel elég alaposan a jellemeket, csak snittszerűen, de ez nem is baj, nekem legalábbis bejön ez a sokszereplős, többféle szemszöges ábrázolás, amit a szerző alkalmaz.
Kiadja a XXI. Század Kiadó