Aztán egyszer csak megszólított ez a könyv a könyvtárban, és úgy éreztem, tennem kell vele egy próbát, függetlenül attól, ki írta.
A lényeg az, hogy ez egy újabb holokauszt témájú könyv, amiből már kurva sok embernek van elege, hiszen a zsidók a második világháború befejezése óta gyakorlatilag ebből élnek, és kurva sok pénzt kaszáltak ebből be, ami érthető módon zavarja a többi embert. Végtére pont ez az egyik ok, amiért utálják mind a mai napig a zsidókat, mert kurva jól tudnak pénzt csinálni a szarból is. A másik ok az a szigorúan elzárkózó vallási kultúrájuk volt, de ettől még talán nem kellett volna üldözni, bántani őket.
Pláne egy olyan embernek nem, mint Adolf Hitler, aki tervszerűen készült a kiirtásukra a különböző munka-és haláltáborok felépíttetésével. Mindezt nem lehet kiradírozni az emberek elméjéből, pláne azokéból, akik ott voltak és túlélték, de ezek az épületek amúgy is megmaradtak amolyan memento moriként. Auschwitz legalábbis mindenképp, hiszen ma már múzeum, és elég sokan kíváncsiak rá, mi történhetett egykor a falai között. Hát, semmi jó. Valószínű, hogy az épület még mindig a halál légkörét árasztja magából, és az emberek pont ezért mennek oda, mert borzongani akarnak, anélkül, hogy jegyet váltanának egy filmre. Hát, ez nem film (bár sok rendezőt megihletett a téma), hanem valaha valóság volt, amelyről aztán túlélők meséltek Európa-szerte, így hazánk sem volt kivétel.
A Tarjányi-Dosek páros is részben egy túlélő, Rubinstein Lea Laura visszaemlékezései alapján írta meg ezt a könyvet. A könyv forrásjegyzéke alapján Laura néni maga is írt egy könyvet Hajasbaba címmel, de ezzel kapcsolatban nem sok mindent találtam a neten. Annyi, hogy 2006-ban jelent meg magánkiadásban a mű, amelynek a címlapját is láttam, amely alapján mindjárt érthetővé válik, honnan is kapta a könyv a címét.
Az ő történetét felhasználva készült el ez a könyv is, amelynek folytatását is tervezi a szerzőpáros.
Aki netán életrajzot, vagy valami érzelgős-romantikus családregényt vár, az keressen másik könyvet, mert ebben a műben csalódni fog.
Tarjányiék ugyanis kőkemény tényeken alapuló történelmi regényt írtak, amelyben ilyen érzelmeknek egyszerűen nincs helye, szóval nincs boldog vég, nincs szerelem, és a sebek is csak fizikailag gyógyulnak be, lelkileg nem.
Igazából ezt nem is lehet csodálni, hiszen ezeket az embereket olyan dolog miatt kínozták, illetve ölték meg, amiről nem tehettek, ami ellen nem tudtak védekezni, ez pedig az, hogy zsidók voltak. Mint említettem, korábban is üldözték őket, de akkor még főleg vallási alapon. A hitleri politikának viszont az az érdekessége, hogy faji alapon kezdte el összeírni, majd elhurcolni a zsidókat, mintha ők is a négerekkel, sárgákkal, rézbőrűekkel lennének egyenértékűek. Persze Hitler őket is lenézte, mert csak az árja fajt tartotta csak méltónak az életre a Földön.
Mindezt pedig kurva jó propagandával adta el, éppen ezért volt annyi követője még hazánkban is. Minket magyarokat a revíziós törekvéseinknek köszönhetően tudott megfogni, éppen ezért a magyar zsidóság jó része is áldozata lett a hitleri politikának, mint például az ebben a kötetben szereplő Laura néni is, akit még kamaszkorában hurcoltak el a lágerbe, és később egy német SS tiszt menti meg az életét, így kerül ki onnét.
Ámde miközben dolgoztatják, mint az állat, végig kell néznie társai legyengülését és halálát is.
Ezek után nem lett volna csoda, ha elborul az elméje, és megőrül, de Laura erős maradt. és férjhez is ment, meg gyerekeket szült, de erre csak utalás történik a regényben, mert nem ez a lényeg.
Tarjányiék ugyanis inkább azt szeretnék megosztani a közönséggel, hogyan történt Magyarország német megszállása a második világháborúban, illetve milyen körülmények között került sor a zsidók elhurcolására.
Érdekes, hogy a regény ugyanakkor nem megy bele részletesen a témába, ami mondjuk már baj, de szerencsére nem esik túlzásokba sem az írás hangvétele.
Ez alatt azt értem, hogy a regény nem arról szól, hogy ugyan sajnáljuk már a zsidókat, inkább tényekre igyekszik koncentrálni előtérbe állítva a különböző hadi stratégiákat.Persze ez nem is csoda, hiszen a szerző biztonságpolitikával foglalkozott eredetileg, tehát szakmai ártalomról van szó.
Miután elég rövid könyvről van szó, ez további kérdéseket vethet fel az olvasóban. Engem például kifejezetten érdekel Laura néni teljes életútja, főleg az, hogy hogyan tudott felülemelkedni azon, ami történt vele, és viszonylag normálisan élni, férjhez menni, gyereket nevelni, családban élni dolgozni. Igaz ez utóbbiak már nem tartoznak bele Tarjányi rideg, szigorú világába.
Mindenesetre az idős hölgyben kellően loboghat a tűz, ha ennyi idősen is képes volt lázongani, forradalmárkodni, úgyhogy nem lehet egy hétköznapi egyéniség. Én egyből meg is kedveltem, de a betegtársa, Ágnes, az újságíró is belevaló csaj lehet, szóval nem egy romantikus hősnő egyik se. Mindezt úgy értem, hogy egyiküknek sincs szüksége férfire ahhoz, hogy meg tudja védeni magát, bár Laura életét végül is egy férfi menti meg, de csak közvetve. A náci tiszt ugyanis csak elirányította a lányt máshová a táboron belül, így sikerült életben maradnia, tehát nincs semmilyen könnyes-érzelgős történet.
Viszont ennek náci tisztnek a szerepe meglehetősen érdekes, hiszen valójában fogalma sincs Hitler viselt dolgairól, így a lágerekről sem tud, éppen ezért több olvasó bírálta a kötetet, hogy akkor most ez így hogy van.
Erre csak annyit mondhatok, hogy Hitler ebben is nagyon ügyes volt, ugyanis a zsidókkal kapcsolatos törekvéseit, csak egy nagyon szűk réteg ismerhette, amibe egy egyszerű SS tiszt nem tartozott bele. Ő csak parancsot teljesített legfeljebb abban a naiv hitben, hogy ezt a hazája védelmében teszi. Ez persze nem volt igaz sose, de a hatalombuzi vezetőknek muszáj volt ezzel a szöveggel szolgálatba állítani a fiatalokat, különben leszarták volna az egészet.
A második világháború lezajlása óta eltelt vagy 70-80 év, de még mindig elevenen él az emberek emlékezetében, talán azért, mert az emberiség legbrutálisabb háborúja volt, amely már gyakorlatilag az egész bolygóra kiterjedt. Mindez ijesztően hangzik, pláne, hogy egy ilyen jellegű háborút kurva nehéz volt túlélni minden tekintetben. A sebek egy része mindmáig nem gyógyult be, és valószínűleg nem is fog soha, éppen ezért hálás téma erről írni. Ezt használta ki a Tarjányi-Dosek páros is, amikor elkezdték kutatni a témát.
A végeredmény egy félig-meddig dokumentumkötet lett, Frei Tamás nyomdokain haladva, legalábbis én így érzem. Már csak azért is, mert az egykori Dosszié műsorvezetőjének könyveiből is sokat lehet tanulni a világról. Tarjányiéknál is hasonlóan van ez, csak itt éppen a szerzők leszűkítik a területet, és kizárólag történelemmel, illetve háborús stratégiákkal foglalkoznak.
Szerintem nem lett rossz a kötet, de én azért többre is kíváncsi lettem volna, mint ahogy az feljebb írtam is.
