2013. február 25., hétfő

Fejős Éva: Hotel Bali

Soha nem gondoltam volna, hogy én egyszer Fejős Évától fogok valamit olvasni, de egy könyves blog kedvéért több mindent is megteszek. Ráadásul állítólag ő az egyik legnépszerűbb hazai írónő. Na nem azért, mert olyan jól írna - erről azért szó sincs -, viszont kiváló a marketingje: reklámozzák, mint az állat, meg hát ő anno a Nők Lapjában kezdte, mint újságíró, szóval már valamennyire ismert volt a neve, amikor regényt kezdett írni.
Könyvei amolyan egyszerolvasós, könnyű nyári olvasmányok, amelyek a mai modern csajokról, meg a szerelemről szólnak, szóval különösebb filozófia nincs bennük.
A Hotel Bali című könyv négy budapesti nő történetét írja le, akik kamaszkorukban nagy barátnők voltak, de aztán történik valami a múltjukban, ami miatt fogadalmat tesznek, hogy mindannyian elmennek külföldre, hogy távol legyenek az eseményektől. Cserébe viszont 17 év múlva egy pontosan megjelölt pesti helyszínen újra találkoznak, hogy ismét beszéljenek az életükről.
Dóra a leglázadóbb a lányok közül, aki soha nem akart szokványos női életet (azaz háziasszonykodni, gyereket nevelni, alárendelődni egy férfinak) élni, inkább karriert akart csinálni. Ez sikerült is neki, mert sikeres szállodamenedzser lett belőle, aki a Föld több pontján is dolgozott már. A legutolsó munka-és lakóhelye az egyik indonéz szigeten, Balin van, ahonnét a regény is kapta a címét.Rokonszenves csaj a számomra, egyedül az vele a baj, hogy a régi szerelmén nem tud túllépni, ezért a szíve mélyén boldogtalan, de ezt csak a barátnői tudják.
Gabi valamikor félénk, önbizalomhiányos tinédzser volt, de a múltbeli rejtélyes történés miatt, kikönyörgi a szüleitől azt, hogy végleg Spanyolországban élhessen a nagybátyjáéknál, ahol eddig is nyaralt minden évben, csak éppen nem szeretett ott lenni. Új életében az lesz a feladata, hogy vigyázzon az unokaöccsére, Juanra. Mindez a srác felnőtt életében is így marad, ugyanis kiváló teniszező lesz belőle, akinek pont Gabi lesz a menedzsere. Így lesz a korábban félénk, önbizalomhiányos lányból egy kemény, céltudatos és gyakorlatias nő. Nekem ő is rokonszenves a történetben.
Szilvi a történtek után Olaszországba megy, miután ő olaszt tanult a suliban. Eleinte Rómában dolgozik egy újságnál, ahol szinte csak a munkából áll az élete, ámde bepasizik, és a fickó arra kényszeríti, hogy válasszon: a munka vagy ő. Szilvi a pasit választja, és egy Venzone nevű kisvárosba költözik a fickóval. Innentől kezdve  szabadúszó újságíróként dolgozik, illetve közben regényt is ír. Én mondjuk nem ezt tettem volna helyében, de hát nem vagyunk egyformák...
Judit a másik félénk lány a csapatban, de ő nem esik át olyan gyökeres változáson mint Gabi. Igaz, hogy ő nem is megy külföldre, hanem marad a fővárosban, és fog magának egy igazi pénzes fickót, aki eltartja.
Az élettársa ugyanis jól kereső plasztikai sebész, aki visz annyit haza, hogy az asszonynak ne kelljen dolgoznia, csak háztartást vezetnie, meg gyereket nevelnie. Pedig amúgy Judit nem hülye: van egy kiemelkedő képessége, ami miatt még munkát is ajánlanak neki, de ő habozik, hogy elvállalja-e. Ugyanez van a közelgő barátnői találkozó előtt is. Ezek miatt a tulajdonságok miatt ő sem szimpatikus nekem.
Őszintén szólva, én nem akarok ilyen Szilvi-, meg Judit-félékről olvasni, mert a való életben éppen elég ilyen ember van, mint ők, viszont egy regényben én inkább erős karakterekről akarok olvasni, vagy olyan emberekről, akik valamilyen jellemfejlődésen mentek át, mint például Dóra és Gabi. Jó, mondjuk nekik is megvannak a maguk bizonytalankodásai (amúgy ezek mindenkinek megvannak), de végül tudják azokat kezelni, és mernek dönteni.
A regény a lányok különböző sorsa miatt több helyszínen is játszódik, például Indonézia, Spanyolország, Olaszország, és természetesen a fő helyszín Budapest, ahol összejönnek a lányok és kiderül, hogy mi is történt azon a 17 évvel ezelőtti éjszakán. Mindez már a regény közepén kiderül, csakhogy olyan helyzetbe keverednek a lányok, hogy egyrészt végre le kell, hogy zárják a történteket magukban, másrészt egy-két szereplőt válaszút elé állít a rejtély megoldása: hogyan tovább.Mindez azt jelenti, hogy dönteniük kell, de az ő helyzetükben bármit választanak is, jó döntés nincsen, mert valaki a szereplők közül sérülni fog.
Innentől kezdve ezeken a problémákon agonizál a regény, egészen a befejezésig, de a szerző nem zárja le a szereplők sorsát a regény végén, hanem egy másik könyvben folytatja, az Eper reggelire címűben.
A könyvről nekem az jutott eszembe, hogy olyan, mintha Claire Kenneth és Danielle Steel keveredése lenne, mert a könyv egy érzelgős limonádé. Az említett szerzők közül Kenneth írt ilyen limonádé stílusú könyveket, amelyek egzotikus tájakon játszódnak. Steel meg érzelgett, illetve komoly helyzetekről kellett döntenie a regényében szereplőknek.
Fejősnél mind a kettő megvan, csak annyi a különbség, hogy itt a szereplők nem vacakolnak sokáig, hanem előbb szexelnek, mintsem ismerkednének, az majd ráér később is. (Igen manapság ez a szokás, legalábbis a Cosmo, meg a Joy ezeket terjeszti, hogy a többiek ódivatúnak érezzék magukat. Én az vagyok, és nem szégyellem).
A könyv valószínűleg leginkább a mostani tizen-és huszonéves lányoknak fog a leginkább bejönni, valószínűleg. Kiadja az Ulipus Ház Kiadó de azóta a szerző saját tulajdonú kiadója az Erawan is megjelentette.

2013. február 20., szerda

Szalai Vivien: Stohl őszintén - a színész önéletrajza

Az utóbbi időkben két könyv is megjelent Stohlról: ez az egyik, illetve a Magyar börtönpokol a másik. Érdekes, hogy mind a kettőt az újságíró Szalai Vivien jegyzi.
Apropó börtön: ez a könyv egészen Stohl börtönbe vonulásáig meséli el a színész életét, de arról, hogy mi is történt vele a börtönben már a másik könyv beszél.
Azt, hogy miért ítélték börtönre a színészt gyakorlatilag az összes bulvárlap megírta, mint ahogy a magánéletét is kivesézték, de miután azt RTL Klub-ban műsort vezetett, ez nem is csoda: celeb lett belőle, márpedig a celebekről írnak sokat, olyat is ami sokszor nem igaz. Ezek miatt a cikkek miatt, illetve a műsorvezetési stílusa miatt is sokan nem kedvelték a színészt, többek között én sem.
Ez a könyv azzal a céllal íródott, hogy Stohl elmesélje az igazat, na meg azért is, hogy köztudatban maradjon a neve, beszéljenek róla. Meg gondolom valami pénzügyi juttatás is járt hozzá.
A színész azt állítja ebben a könyvben, hogy számára nagyon fontos, hogy szeressék, ezért is beszél magáról ennyire őszintén.
Sajnos, ezzel pont az ellenkező hatást éri el, legalábbis nálam mindenképpen, mert én eddig sem kedveltem Stohl Andrást,  a könyv olvasása közben egyszerűen megutáltam azért, ahogyan éli az életét.
A színész szeretne nagyon macsónak, férfiasnak látszani nemcsak a szerepeiben, hanem az életben is, de engem valahogy nem tudott meggyőzni. Akármennyire határozottnak, pörgősnek, nőfalónak tűnik, valahogy mégiscsak egy felelőtlen kamaszgyerek marad, pedig 3 lány édesapja.
A könyvben többször is elismétli, hogy ő mennyire sajnálja, hogy ennyire fájdalmat okozott a családjának, de ettől még nem jönnek rendbe a dolgai.
Ami nálam külön rossz pont, hogy Stohl vadászik, azaz állatokat gyilkol. Mindezt nem azért teszi, mert csak így kajához jutni. Egy fenét! Neki, meg a többi pénzeszsák számára, a vadászat csak szórakozás, amolyan úri sport. Még ha azért vadászna, mert éhes, az még hagyján, mert azt muszáj, de ez...
Az egyetlen pozitív dolog, amit el lehet mondani Stohlról az, hogy senkiről nincs egy rossz szava sem, ő nem haragszik senkire, még az édesapjára sem, aki sokszor veréssel fegyelmezte. Ugyanakkor a volt barátnőire, illetve a feleségére, meg a többi celebre sem neheztel, pedig - mint ahogy azt Stohl elmondja - voltak azért necces pillanatok nem kevés. Szóval  ez nem egy beszólogatós botránykönyv lett szerencsére.
A színész amúgy semmit sem hagy ki a könyvből: tehát mesél a gyerekkoráról, a csajozásokról, a színészi pályája kezdetétől, illetve arról, hogyan került az RTL Klubba, de őszintén elmondja azt is, hogy mi okozta a válását, továbbá beszél a Survivor-os Tündével való viszonyáról és Ancsikáról, a mostani társáról is.
A baleset, ami miatt a börtönbe került,már csak a könyv végén szerepel.
Némi extra, hogy a szerző a könyv legvégén megszólaltatta Stohl jelenlegi társát, Ancsikát, illetve a színész egyik lányát is, amit szerintem nem kellett volna. Na, de szükség volt erre is a művészúr fényezéséhez.
Kiadja az Alexandra Kiadó

2013. február 14., csütörtök

Fábián Janka: Az angyalos ház

Sokáig tartottam ettől a könyvtől a tartalma alapján, de valamiért nem hagyott békén a mű: folyton belefutottam a könyvtárban. Aztán úgy döntöttem, hogy kikölcsönzöm és meglátjuk. A vége az lett, hogy egyszerűen nem tudtam letenni: egyszerűen muszáj volt elolvasnom az egészet, mert annyira érdekelt a mese.
Budapest első kerületében áll egy öreg bérház, amely az elejét díszítő angyalos szobrokról kapta a nevét.
A házat akár fel is újíthatnák, de ehelyett jön egy pénzeszsák amcsi üzletember, aki le akarja bontatni, hogy a helyére szálloda épüljön hasonló pénzeszsákok számára.
A kerületi önkormányzat meg is adja erre az engedélyt, és mivel a ház lakott, a benne élők elhelyezéséről is gondoskodik egyben.
Ámde a környéken élőkből alakul egy csoport, akik mindent megtesznek a ház megmentéséért. Az egyik vezetőjüknek, Zsuzsának személyes oka is van erre, ugyanis az egyik lakót, a közel 100 éves Hilda nénit személyesen is ismerte, mert egyetemista korában gyakran meglátogatta az idős hölgyet, hogy ne legyen egyedül. Cserébe a néni a fiatalkoráról mesélt neki. Ez a mese a könyv lényege.
Zsuzsa, a főszereplő amúgy civilben magyartanár és férjezett kétgyermekes anyuka, aki amúgy semmi extrát nem tud. Igaz, nincs is erre szükség, mert ő csak közvetítő ebben a történetben, aki a keretet adja Hilda néni meséjéhez. Már csak azért is, mert szándékában áll regényt írni a néni visszaemlékezéseiből. Ebből következik, hogy az igazi főszereplő Hilda, mert ő beszél a legtöbbet, de a regényből Zsuzsa alakját is elég jól megismerhetjük.
A regény három idősíkon játszódik, amelyek között a szerző ide-oda ugrál. Az első sík az jelen, vagyis amikor már Zsuzsa tanít, gyereket nevel, illetve meg akarja menteni a házat.
A második sík szól az egyetemista Zsuzsáról, aki hallgatja Hilda néni történeteit, és időnként belekérdez a történetfolyamba, akár egy riporter.
A harmadik sík a fiatal Hildáé, amikor is a szerző visszautaztatja az olvasót a XX. század első negyedébe, a békebeli Budapestre. Hilda néni és a családja már akkor is ebben a házban lakott, tehát az idős hölgy az egész életét ebben a házban élte le.
Ámde akkor még volt családja: a szüleivel, illetve a húgával, Mártival élt együtt egy lakásban. Ugyanebben a házban többen is laktak, akikkel Hilda családja kifejezetten jóban van, már csak azért is, mert Hilda édesanyjának a két leánytestvéréről van szó, akik közül az egyik sohasem ment férjhez, a másik viszont özvegy, aki egy lányt nevel egyedül. A lány neve Manci, aki bizalmas barátságban van a két unokatestvérével. A négyesfogat utolsó tagja, Lina szintén abban a házban lakik, és Mancihoz hasonlóan szintén egyszülős gyermek, csak ő éppen az édesapjával lakik együtt.
Ez a négy leányzó több tekintetben is hasonlít a mostani kamaszlányokra. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy hajnali négyig lumpolnak az éjszakában, ahonnét aztán mocsárrészegen térnek haza. Meg nem is úgy, hogy minél nagyobb testfelületet szabadon hagyó ruhákban próbálnak meg fiúkat felszedni.
Akkoriban még szigorú, keresztényi értékeken alapuló rendszer volt mindenhol, amelyben a férfiak még férfiak, a nők pedig nők voltak. Ebben a világban mindennek és mindenkinek megvolt a maga helye és ideje, tehát biztonságot adott, amire lehetett támaszkodni. Manapság ez már megszűnt, nincsenek keretek és szabályok.
Ámde a nagy szigor ellenére nem kellett félteni az embereket, mert megtalálták akkor is a maguk szórakozását. A négy lány például nagyon szeretett a városligeti Jégcsarnokban korcsolyázni, amely 1910-ben a regény cselekményének az idején, már teljes gőzzel üzemelt. Az írónő ugyanakkor elég részletesen leírja az akkor még újdonságnak számító mozik működését, illetve elvisz minket egy röpke kirándulás erejéig a Nagymező utcai Broadway-re is.
A lányok ugyanakkor annak is nagyon örülnek, ha végre magukban lehetnek, és bizalmas dolgokról beszélgethetnek, például fiúkról, ruhákról, szépségről, stb. Ez az, amiben hasonlítanak a mai lányokra, akik szintén ugyanezt csinálják. Ami még hasonló az a kamaszkori bálványimádás, de a négy lány nem az ilyen S.P., Fluor Tomi, Lola, Barbee, és Megagigasztárok típusú macskajancsikért volt oda, hanem például színészekért, költőkért, stb. szóval az akkor időszak hírességeiért, akik még értettek is ahhoz, amit csináltak.
Így kerül a képbe Hajnal Imre színész (aki egyébként tényleg létező személy volt), aki komolyan foglalkoztatta a lányok fantáziáját, főleg Hildáét. Ámde nemcsak ő érdekes, hanem egy Fantomnak nevezett titokzatos figura is, aki időről időre felbukkan, abban a házban, ahol a lányok is élnek, Hajnalhoz hasonlóan.
A két férfi megjelenése után az addig langyosan csordogáló történő izgalmassá válik, mert az írónő úgy felszítja a feszültséget, hogy egyszerűen muszáj tovább olvasni a könyvet.
A regény egyébként engem Tutsek Anna, illetve Méhes György műveire emlékeztet, csak éppen Fábián Janka többet tud az előbb említett szerzőknél, mert egyrészt fel tudja szítani a feszültséget a műben, illetve össze tudja gubancolni a szálakat, másrészt igen erőteljes a történelmi szál a könyvben.
Történelem alatt nem a különböző politikai eseményeket kell érteni - bár van egy-kettőre utalás -, hanem inkább életmódtörténetet, vagyis azt, hogy hogyan éltek akkoriban az emberek és miket szerettek akkor csinálni.
Meglehetősen hálás téma ez, mert sokakat érdekel, ráadásul az írónő olyan szerethetővé varázsolta a légkört, hogy páran a legszívesebben máris időgépet bérelnének, hogy visszavigye őket abba a korba, ámde annak a korszaknak is megvoltak a maga gondjai, amelyek úgy hiszem, sokkal súlyosabbak voltak, mint a maiak.
Ezekről azonban Janka nem ír, helyette inkább egy kiváltságos réteg, a pesti nagypolgárság életmódját mutatja be. Hildáék ugyanis elég jól éltek, mert az édesapja fogorvos volt, aki még a két sógornőjéről is gondoskodott anyagilag, ami azért nem volt semmi abban a korban. A nők akkor még ugyanis nem dolgoztak.
Amit fentebb említettem (vagyis a szigorú értékrendet), azt az apa képviseli a családban: neki ugyanis olyan tekintélye van, ami előtt még a ház többi lakója is meghajol, pedig abszolút nem agresszív ember egyáltalán, csak komoly. Ő az, aki irányt szab a többiek életének is, amit ők be is tartanak, kivéve Linát, aki lázad a or szabályai ellen. Ezzel be is lopta magát a szívembe. :)
Hilda nekem egy félénk, könnyen befolyásolható kamaszlánynak tűnik, aki könnyen aláveti magát mások akaratának. Később majd időskorára ez a benyomás gyökeresen megváltozik, akkor már egyenesen királynőinek tűnik az idős hölgy számomra, még úgy is, hogy nem tud már gondoskodni magáról egyedül. Bizonyára nagyon sok élettapasztalat állhatott mögötte, de az szerző nem adja meg nekünk azt az örömöt, hogy részletesen elmesélje Hilda életét, pedig bizonyára sokakat érdekelne. Ez az egyetlen bántó hibája szerintem a regénynek, ami amúgy hibátlan lenne.
A könyvet kiadja az  Ulpius Ház Kiadó

2013. február 10., vasárnap

Paola Zannoner: Célvonal (Ez a mi második születésünk)

A Móra Kiadó nem olyan régen egy új sorozatot indított, a Tabu Könyveket, amely olyan témákat feszeget, amiket a társadalom igyekszik elhallgatni, csakhogy ne kelljen ezekkel szembesülni, de attól még ezek léteznek, és csak úgy nem fognak eltűnni.
Ilyen téma a mozgássérültek jelenléte is a társadalomban, különös tekintettel azokra, akik kerekesszékben ülnek, mert nem tudnak járni.
Itt van például Magyarország, ahol ilyen embereket nem nagyon látni nyilvános helyeken. Na nem azért, mert nem léteznek, hanem azért, mert számukra tele van a világ akadályokkal. Már eleve az is problémás számukra, hogy kijussanak a lakásukból. Még azok a szerencsésebbek, akik kertes házban laknak, vagy olyan bérházban, ahol van lift, illetve rámpa, továbbá könnyen nyitható lépcsőházajtók. (Sajnos, nem sok ilyen van).
Kinn az utcán a járdák, a tömegközlekedési eszközökre való fel-és leszállás, na meg a sok-sok lépcső jelentenek további problémákat. Mondjuk a tömegközlekedési eszközökre babakocsival is nehéz feljutni, a fájós lábú idős emberekről már nem is beszélve. Ami még egy szégyenfolt az a mozgássérült WC-k, legalábbis szerintem. Ezek általában ugyanis úgy működnek, hogy be vannak zárva, és általában a portástól, vagy a biztonsági őrtől kell elkérni a kulcsot. Szerintem ez komolyan megalázó, mert éppen elég bajuk van ezeknek az embereknek, nem kell tovább fokozni.
Csak egy hétig éljenek kerekesszékben az építési vállalkozók azzal a 386 senkiházival együtt, és rögtön átgondolnák a dolgot, aztán sírva könyörögnének kegyelemért.
Ámde azoknak, akiket ilyen speciális székbe kényszerít az élet, sajnos nincs többé visszatérés a "normális" életbe, hasonlóan Leo-hoz, ennek a könyvnek a főhőséhez.
Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, ugyanis van családja, barátai is akadnak, akik segítik, sőt sikerül neki teljesen alkalmazkodni a helyzethez és újfajta célokat találnia. (Innét a könyv címe is). Igaz, hogy addig el kell telnie valamennyi időnek. Erről az időről, illetve az alkalmazkodási folyamatról szól a könyv, amelyet a pszichológia úgy nevez, hogy el kell végezni a gyászmunkát.
Igaz, hogy ebben a könyvben konkrétan nem hal meg senki, de ezt a folyamatot nemcsak a fizikai halál esetén lehet modellezni, hanem minden egyes gyökeres változás esetén, pl. szakítás, tartós betegséggel járó állapot, stb. Ebben az esetben nemcsak az érintettnek, hanem a környezetében élőknek is át kell menniük ezen a több fázisos folyamaton, tehát nemcsak Leónak, hanem a szüleinek is.
Mindez nagyon nehéz, a srác ugyanis a balesete előtt teljesen egészséges volt, és úgy élt, ahogy a többi gyerek. Vagyis majdnem: Leo ugyanis a foci megszállottja volt, csak ez érdekelte, a suli és az osztálytársak nem különösebben, a csajozásról már nem is beszélve.
Érdekes, hogy a szüleinek nem volt problémájuk ezzel, és nem próbálták meg tanulásra ösztökélni, sőt az apja lelkesen szurkolt neki. Amikor játékosmegfigyelő érkezik az ő meccsükre, hogy új tehetségeket keressen, akkor az apa még jobban is izgult, mint a fia.
Az a nap sorsfordítónak bizonyul a fiú életében, de nem azért, mert nem sikerült jól teljesítenie meccsen, hanem történt vele egy olyan baleset, amely gyökeresen megváltoztatta az életét...
Innentől kezdve már nem az számít, hogy elrontotta a mérkőzést, hanem az, hogy alkalmazkodjon a baleset miatt kialakult új helyzethez. A srácnak ugyanis olyan mértékben megsérült a gerince, hogy nem tud többé lábra állni sem, nemhogy járni.
Ilyenkor szoktak jönni a "jaj, szerencsétlen" típusú sajnálkozó vélemények, amelyekre semmi szüksége nincs a sérülteknek, akik éppen olyan emberek, mint mi. A szánakozás helyett inkább úgy kellene velük bánni, mintha egyenrangúak lennének az ép emberekkel, mert hát azok is, csak éppen eddig a világtól elzárva éltek. Csakhogy ezek az emberek még egyáltalán nem halottak, tehát meg kell tanulniuk beilleszkedni a többségi társadalomba.
Zannoner könyve ebben szeretne segíteni az embereknek anélkül, hogy szánakozna, vagy drámát csinálna a fiú sorsából. Helyette inkább azt írja le ami van, ítélkezés nélkül.
A helytelen példát a könyvben elsősorban Leo szülei mutatják, akik a két ellenkező végletet képviselik a könyvben: míg az apa nem vesz tudomást a fiú problémájáról, és folyton a legújabb gyógymódokat kutatja, hogy a srác ismét járhasson, sőt focizhasson, addig az anya túlaggódja a helyzetet, és állandóan a fia sarkában van, mert segíteni akar.
A valódi segítséget a fiúnak elsősorban Viola, az osztálytársa, és Manlio, a fociedzője adják. Utóbbi az, aki végül segít új célokat találni a srácnak, amikor az edzések folytatására ösztökéli. A két ember között egyébként is bizalmas a kapcsolat, mert az edző szinte már a második apja a fiúnak.
Ámde az igazán különleges kapcsolat Leo és Viola között szövődik. A lány eredetileg csak a kimaradt anyagrészek bepótlásában segít a fiúnak, de aztán a két fiatal között mély barátság, majd szerelem alakul ki. Ez a kapcsolat teljesen más, mint úgy általában a kamasz szerelmek, ugyanis nem felszínes dolgokra épül, hanem sokkal mélyebb alapokon nyugszik.
Mindez azért döbbenet, mert alapvető különbségek vannak köztük, a lány ugyanis nemcsak járni tud, hanem profi gátfutó, akinek az a célja, hogy legyőzze az útjába kerülő akadályokat. Márpedig azok vannak bőven az ő életében is, például itt van a családja: édesapja lelécelt egy másik nővel, édesanyja pedig belebetegedett az önsajnálatba, és nem sok kapcsolata van a valósággal, ezért Violának hamar felnőtté kellett válnia.
Ámde ő nem hátrál meg az élet kihívásai elől, sőt segít Leónak is, míg végül a két fiatal szellemileg legyőzhetetlenné válik.
Érdemes olvasás előtt bekészítened egy csomag papírzsebkendőt, mert "sírós" könyv!
Paola Zannoner már több könyvet is írt, de úgy tudom, ezek nem jelentek meg eddig hazánkban, viszont Olaszországban eléggé ismert szerzőnek számít. A Célvonal megírása előtt gondos háttértanulmányokat folytatott, vagyis igyekezett mindent megtudni a mozgássérültek világáról. A könyvet elolvasva úgy gondolom, hogy sikerült neki.

2013. február 5., kedd

Riskó Géza: R-Go: Szikora és bandája

Az R-GO a 80-as évek első felének egyik legsikeresebb pop-rock csapata volt, amely keverte a rockzenét a latinos dallamokkal, és egy nagyon egyedi hangzásvilágot hozott létre, a csikidamot.
Az együttes alapítója és frontembere, Szikora Róbert a Hungária dobosaként vált ismertté, de kilépett a zenekarból, illetve az eddig biztonságos hátteret jelentő dobszerkó mögül, és központi figurává vált.
Valahol várható is volt ez, hogy Szikora nem elégszik meg a háttérszereppel, hiszen a doboláson kívül gitározni és énekelni is tud, továbbá tehetséges zeneszerző is.
A Hungária dalok egy részének a zenéjét is ő jegyzi, illetve az egyik korai Szűcs Judith – lemeznek is nagyrészt ő az alkotója. Később az R - Góban is ő a fő dalszerző. A Hungáriával történő szakítás után hamarosan megalakította az R - Go legénységét. Már a legelső daluk, a Bombázó komoly sikereket aratott, amelyet aztán olyan dalok követtek, mint a Létezem, vagy a Rég várok valakire, illetve a Ballag a katona.
A vérpezsdítő és egyben érzelmes zenén kívül a csapat tagjai a színpadi látványnak is megadták a módját: kezdettől fogva őrült szerelésekben léptek fel, majd hamarosan rájöttek, hogy a színpadi produkciót még jobban feldobná az, ha csinos lányok táncolnának és vokáloznának a színpadon. Ők lettek az R-Go gidák, Charlotte Clavier és Varga Éva, majd Clavier kiválása után Bogdán Mariann.


Az R – Go legsikeresebb időszakáról könyv is született 1986-ban, amely egyrészt bemutatja a zenekar tagjait, Szikora Róbertet, Környei Attilát, Kozma Tibort, Holló Józsefet, Barile Pasqualet, illetve a gidákat, másrészt éves bontásban megismerteti velünk a zenekarral történt legfontosabb eseményeket. A könyv részben a zenekar tagjaival folytatott interjúkból áll, részben pedig a csapattal kapcsolatos legfontosabb eseményeket meséli el. Szikora Róbertre a szerző több figyelmet szentel, egyrészt mert ő a frontember, másrészt ő már a csapat indulásakor befutott zenész volt.
Az énekes mesél a karrierjének kezdetéről, a Hungáriában töltött időszakról, illetve arról is, hogy miért vált ki a csapatból. A könyv négy év történetén vezeti végig az olvasót, ami az R-Go fénykorát jelentette, de a sztori befejezetlen marad.
Ekkor még senki nem sejtette, hogy a zenekar akkori felállása megszűnik, és Szikora teljesen új felállásban szervezi meg a csapatot, amely 1994-ben a földbe állt. A retróláznak köszönhetően a zenekar 10 év szünet után ismét összeállt és azóta két lemezük is megjelent, de a korábbi sikereiket már nem tudják utolérni.
A bejegyzést egy korábbi írásomból vettem át. 

Rozsonits Tamás: Az út vadabb felén - a Hobo Blues Band 30 éve

A Hobo Blues Band 2008-ban ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Kezdetben Stones -, Hendrix -, illetve Doors - dalokat játszottak, majd ebből alakították ki a végleges stílusukat. Jelentőségük abban állt, hogy ők voltak az első hazai blues zenekar, akik  ráadásul magyarra fordították az angolszász-amerikai lázadók zenéjét karizmatikus frontemberüknek, Hobónak köszönhetően.
Az újfajta stílus hamar népszerűvé vált elsősorban a fiatalok körében, egy soproni kamaszfiú pedig annyira beleszeretett Hobóék zenéjébe, hogy ő maga is hangszert ragadott a kezébe és zenélni kezdett.
 Rozsonits Tamás – merthogy róla van szó – tíz évig püfölte a bőröket a Moby Dickben, majd a zenekar feloszlása zenei újságíró lett belőle, de rajongói énje is megmaradt. A Hobo Blues Bandről készített könyvét is ebből a rajongói szemszögből írta meg.
A könyv a zenekar egykori és mai tagjaival készített interjúkból épül fel, éppen ezért nem volt egyszerű vállalkozás elkészíteni ezt a könyvet, mert az elmúlt 30 év alatt a zenekar életét rengeteg tagcsere színesítette. A csapatban számos elismert zenész fordult meg, mint például Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor, Tóth János Rudolf, Závodi János és Solti János.
Többek között ők is szerepelnek a könyvben, de a legelső felállástól kezdve egészen a mostaniig majdnem mindenki helyet kapott. A zenészek mesélnek a lemezekről, koncertekről, örömteli és feszült pillanatokról. Jellemző, hogy a zenekar történetének eseményeit több szemszögből is megismerhetjük, mert ugyanazt az eseményt minden tag másképp élte meg. Az interjúkon keresztül megismerünk egy korszakot, amely ma már történelem, ezért a könyv jóval több, mint egy egyszerű életrajz, vagy lexikon. A szerző nem áll meg a zenekar történetének ismertetésénél, hanem elemzi a zenekar összes lemezét, illetve mesél a saját koncertélményeiről is. Különösen a 2007-es erdélyi koncertturné volt fontos a számára, mert ezen a turnén vendégként vett részt, ráadásul közösen zenélhetett kedvenceivel. A kötetet diszkográfia és eddig még ki nem adott fotók teszik teljessé.
Kiadja az EMI. A bejegyzést egy korábbi írásomból vettem át.

Charles R. Cross: Tükörszoba - Jimi Hendrix életrajza

Sokak szerint máig ő a legjobb rockgitáros, aki rengeteg zenészt inspirált pályájuk kezdetén. Mindössze három év hírnév adatott meg neki, amikor 27 évesen váratlanul meghalt mértéktelen alkohol-és kábítószerfogyasztás következtében.
Ez a rövid időszak azonban történelmi jelentőségű volt a rock and roll történetében, hiszen fellépett a legelső könnyűzenei fesztiválon Montereyben, illetve két évvel később a legendás Woodstock Fesztiválon is, továbbá készített három lemezt csapatával a Jimi Hendrix Experience - szel.
Több életrajzi könyv készült róla – magyarul is -, de a Tükörszoba nem az a száraz, tényszerű életrajz, sokkal inkább egy életrajzi regény, amely gyakorlatilag hónapokra bontja le a zenész rövid életét, a családjával és munkatársaival készített interjúk alapján.
Ám a Tükörszoba nemcsak ettől különleges, hanem azért is, mert a gitáros felmenőinek – szüleinek, nagyszüleinek – életét is bemutatja elég részletesen. Jimi és testvére, Leon gyermekkora meglehetősen zűrzavaros és hányatott volt, szüleik ugyanis mind a ketten alkoholisták voltak, édesanyjuk ráadásul időnként lelépett a családtól, hogy az éppen aktuális szeretőjével éljen.
Miután édesanyja meghalt, végleg széthullott a családja, a fiú pedig ide-oda csapódott szülővárosa, Seattle gettóiban. Ekkoriban kezdett el gitározni, illetve első zenekara is ebben az időben született meg. Sokáig kereste a saját stílusát, eközben rengeteg zenekarban játszott és többször végigturnézta Amerikát.
A sors különös fintora, hogy a szülőhazájában nem sikerült befutnia, ehhez Angliába kellett, hogy költözzön, ahol mind a mai napig istenként tisztelik. Fellépéseire olyan zenészlegendák jártak, mint Paul McCartney, Eric Clapton, vagy Eric Burdon. Kísérőzenészei, Mitch Mitchell és Noel Redding is angolok voltak, velük készítette el a lemezeit is. A halál is Angliában érte nem sokkal a huszonnyolcadik születésnapja előtt.
A könyv nem hagyja elvarratlanul a szálakat a gitáros halála után, hanem figyelemmel kíséri a hagyatékát is, illetve bemutatja mi történt a zenészhez közel álló emberekkel egészen 2005-ig.
Charles R. Cross négy évig dolgozott a könyvön, ez alatt az idő alatt több, mint 300 interjút készített, beszélgetőpartnereinek listája a könyv végén olvasható, fejezetenként lebontva. A kötetet fekete-fehér képanyag egészíti ki.
A könyv a Legendák élve vagy halva című sorozatban jelent meg. Kiadja a Cartaphilus Kiadó 
Ez a bejegyzés egy régebbi írásom alapján készült.

2013. február 3., vasárnap

Sidney Sheldon: Az idő homokja (Hajsza)

Elég sok Sheldon művet olvastam már, de erről eddig nem tudtam, úgyhogy azonnal ki is hoztam a könyvtárból. Szerencsére nem okozott csalódást ezt a műve sem, na de lássuk, hogy miről is szól!
A könyv nem sokkal a Franco-féle diktatúra megszűnése után játszódik Spanyolországban - jobban mondva Baszkföldön -, amikor már János Károly uralkodott az országban.
A mű történelmi hátterét a baszk függetlenségi mozgalom adja, amit a spanyolok mindenáron meg akarnak akadályozni. A helyzet hasonló az északír függetlenségi mozgalomhoz, mert itt is vannak terroristák, akik robbantgatnak, meg embert rabolnak, közben pedig szabadságharcosoknak hívják magukat. A merényletek főleg a hivatalos személyek ellen irányulnak, ami nem teszi népszerűbbé őket Spanyolországban. Céljuk Baszkföld önállóságának az elismertetése, ami mind a mai napig nem történt meg.
A könyv egyik főhőse, Jaime Miró is egy baszk szabadságharcos, aki csavaros eszével mindig kivágja magát a csávából, ezért sohasem tudják elkapni a spanyol kormány emberei. A könyv elején egy bikaviadal eseményeinek a felhasználásával kiszabadítja két társát a pamplonai börtönből, hogy aztán Baszkföldre szökjenek.
A spanyol kormány erre válaszul megbízza Ramon Acoca ezredest, egy kőkemény, türelmetlen, gyakorlatilag érzéketlen fickót, hogy kapja el a szökevényeket. Miróhoz hasonlóan Acoca is mérhetetlenül elszánt, csak ő éppen a szökevényeket akarja elkapni, folyton sikertelenül. Mindez csak növeli a dühét és elszántságát.
A könyv nagy része gyakorlatilag ennek az üldözésnek a története.
Eközben egy ávilai kolostorban ciszterci apácák élik a rendkívül szigorú életüket úgy, hogy gyakorlatilag nem is nézhetnek egymásra, és csak kézjelek segítségével beszélhetnek egymással, mintha süketnémák lennének.
Mindez úgy kapcsolódik a történethez, hogy a szökevény szabadságharcosok egy rövid időre megszállnak itt, mielőtt tovább állnának. Csakhogy Acoca ezredes a katonáival nem sokkal ezután megtámadja a helyet, és az apácákat Madridba hurcolják.
Négy nőnek, Teresának, Gracielának, Luciának és Megannak azonban sikerül elmenekülniük. Innentől  kezdve a kormány rájuk is vadászik, mint a terroristákat támogató elemekre.A könyv ezeknek az embereknek a sorsát fonja össze.
Miközben olvastam a könyvet, mindvégig olyan érzésem volt, mintha egy filmet néznék, de ez az összes Sheldon műre igaz, amit eddig olvastam.
Aztán utánajártam az író munkásságának, és kiderült, hogy nem is fogtam annyira mellé: Sheldon ugyanis fiatalkorában musicaleket, illetve filmforgatókönyveket írt Hollywoodban. Regényeket már csak 50 éves korától kezdve írt.
Az idő homokja mindvégig izgalmas, pörgős cselekményű regény, amelyben komoly indulatok feszülnek egymásnak, sőt időnként isteni csoda történik a szereplőkkel, például váratlanul pénzhez jutnak.
A cselekmény jó része jelen időben játszódik, ámde a szerző minden szereplőnél tesz egy kis utazást a múltba, hogy megértsük, miért kerültek abba a helyzetbe, ahol vannak, illetve mi az, ami motiválja őket.
A regényben helyet kap a szerelem is, de azt már nem árulom el, hogy kik között. Tessék elolvasni a művet. Szerintem azok, akik kedvelik az üldözéses sztorikat, illetve a kalandregényeket, biztosan nem fognak csalódni.
Kiadja az I.P.C.Könyvek Kiadó A könyv egy korábbi kiadásban Hajsza címen jelent meg, ezért van a zárójel a címben.