2013. január 29., kedd

Nora Roberts: Kék füst

Szeretem Nora Roberts könyveit annak ellenére, hogy a romantikus könyveknek nem vagyok valami nagy barátja. Viszont a csaj nagyon szerethetően ír, ráadásul a szerelem mellett sokszor valami nagy rejtélyt is meg kell fejteni, tehát nem érzelgős-szenvedős történeteket ír szerencsére.
Női főhősei is többnyire határozott erős jellemű csajok, bár időnként akad egy-egy kivétel, de azért az utóbbiakból is előtör az oroszlán.
A Kék füst főszereplője olyan munkát végez, amely bármelyik férfi dicséretére válna (a rendőrségen gyújtogatásokkal foglalkozó nyomozó), amit még egy gyermekkori élmény hatására választott.
Catarina (Reena) Hale szüleinek a pizzériáját ugyanis felgyújtják Baltimore-ban és a csupán a kislány éberségének köszönhető, hogy időben kihívják a tűzoltókat.
A kislányra ez a tragédia olyan nagy hatással van, hogy onnantól kezdve ő maga is szeretne hivatásszerűen foglalkozni a tűzoltással, jobban mondva a gyújtogatások felderítésével. Mindehhez segítséget is kap az üggyel foglalkozó nyomozó, John Minger személyében, aki összebarátkozik a családdal, és a lány mentora lesz.
A gyújtogató személye hamarosan ki is derül: egy környéken lakó család feje a tettes, akit el is fognak a zsaruk, majd a család többi tagja is elköltözik onnét. Innentől kezdve az ügyet lezárják, és mindenki éli tovább az életét. A család is segítséget kap az étterem újjáépítéséhez és üzemeltetéséhez a rokonoktól, úgyhogy elfelejtik az egészet. Pedig az ügy abszolút nincs lezárva, ugyanis a felnőtt Reena életében tragikus események kezdenek el történni, ugyanis minden pasi, akivel jár, váratlanul és tragikusan hal meg balesetben, amelyet mindig a tűz okoz.
Érdekes, hogy a lány nem gyanakszik semmire,egészen addig, amíg el nem költözik a szüleitől egy önálló lakásba. Innentől kezdve folyamatosan fenyegető telefonokat kap egy ismeretlentől. Innentől kezdve szépen lassan rájön, hogy azok a korábbi balesetek nem is voltak azok, hanem szánt szándékkal idézte elő őket valaki.
Azt, hogy kicsoda, az olvasók már sejtik, de Reena és a családja nem, ők csak szépen lassan jönnek rá. Innentől kezdve az a feladat, hogy elfogják a gyilkost.
Miután a szerző tulajdonképpen szerelmes regényeket ír, ezért ebből a regényből sem maradhatott ez ki: Reena ugyanis nagy sokára megtalálja a szerelmet akkor, amikor beköltözik a saját otthonába, a szomszédja, Bowen Goodnight személyében. A fickó asztalos, és egy kedves, humoros figura, aki remekül kijön Reena népes olasz családjával.
Reena ugyanis az anyja révén félig olasz származású, és a családjában is ezek a hagyományok uralkodnak, sőt ők maguk is a város olasz negyedében élnek. Reena amúgy nem követi annyira az olasz hagyományokat: például nem megy hamar férjhez és nem szül gyerekeket, ahogy a két nővére tette. Sokkal inkább a karrierjére koncentrál, és igyekszik függetlenedni a családjától, de azért nagyon szereti és gyakran látogatja meg őket. Nekem nagyon rokonszenves Reena családja még úgy is, hogy én teljesen más mentalitású vagyok.
Ami nekem problémát okoz a könyvben: Roberts túlzottan elnyújtja Reena felnőtt életének és a szerelmének a történetét a gyerek-és fiatalkorához képest, legalábbis szerintem. Éppen ezért már kicsit untam a könyvet a vége felé, de a történet amúgy izgalmas. Sajnos Roberts nem egyszer elkövette már ezt a hibát, pedig amúgy nem lenne ő rossz író.
A könyvet kiadja a Gabo Kiadó.

2013. január 27., vasárnap

Danielle Steel: Johnny angyal

Danielle Steel műveit annyira nem szeretem, de voltak az írónőnek szerintem jó művei is, amelyek nem voltak annyira szenvedősek, úgyhogy fogok még az ő munkáiról írni ebben a blogban.
A Johnny angyal jelentősen eltér az írónő korábbi könyveitől, ugyanis ez nem szerelmes regény - bár van benne szerelem is -, sokkal inkább egy erősen spirituális jellegű családregény, amelyet az írónő személyes tragédiája ihletett: Steelnek ugyanis nagyon fiatalon meghalt a fia, Nick.
Igaz, hogy az ő életét egy másik regényben, a Hullócsillagom című könyvben már feldolgozta, de abban a könyvben nem írt arról, hogyan lehet ezen a borzasztó traumán túllépni. Egyáltalán túl lehet-e lépni, fellehet-e dolgozni ezt a tragédiát?
Steel könyve ezekre a kérdésekre kísérel meg választ adni ebben a könyvben, habár erre a kérdésre nincs egységes válasz: valakinek sikerül, valakit meg végképp padlóra küld a gyermeke halála.

A gyermek, a címszereplő Johnny Peterson egy igazi álomsrác: jóképű, jó tanuló és sportoló, ráadásul igazán jószívű és még nyugodt természetű is. Egy szóval ő egy tökéletes gyerek, aki a valóságban nincs is. (Mondjuk ez amúgy is egy regény).
A srác barátnője Becky Adams hasonló tulajdonságokkal rendelkezik: ő is csinos, jól tanul, jószívű és szelíd természetű, ráadásul az érdeklődési körük és az ízlésük is csaknem teljesen megegyezik. Semmi veszekedés, vita nincs köztük, és egyikük sem az a lázadó kamasz. Legalábbis Steel sehol nem utal erre.

A két családdal viszont annál inkább problémák vannak: Pteresonéknál az apa iszákos, ráadásul a két szülő között nem sok párbeszéd zajlik, úgyhogy gyakorlatilag egymás mellett élnek. Johnnyn kívül még két gyermekük van egy lány és egy fiú. Az utóbbival van egy kis probléma, ugyanis egy évekkel korábban történt autóbaleset hatására megnémult és azóta sem beszél, éppen ezért speciális iskolába jár. Az anya miatta hagyta ott az ápolónői munkáját, és azóta az apa könyvelői fizetéséből él a család.
Adamséknál sokkal komolyabb a probléma, ugyanis az apa váratlanul meghalt, tehát az anya mellett Beckynek is dolgoznia kell, hogy segítsen a négy kisebb testvére ellátásában.
Szóval egyik család sem gazdag, ami meglehetősen szokatlan elem a Steel könyvekhez képest, ahol általában a szereplők a felső tízezer tagjai közül kerülnek ki, vagy legalábbis nagyon sikeresek.
 Éppen a szalagavató bulijukat ünnepelték aznap a fiatalok, amikor tragikus autóbaleset történik és a kormánynál ülő Johnny meghal, Becky viszont túléli a balesetet komolyabb fizikai sérülés nélkül.

A gyászmunkát viszont mindannyiuknak el kell végezniük. Különösen a szülőkre vár nehéz feladat, ugyanis egy gyermeket elveszíteni hihetetlen fájdalommal jár, ráadásul a nem ez a természet rendje, hanem éppen fordítva!
Ámde az élet korántsem fekete vagy fehér, és a sors olykor kegyetlen próbák elé állítja az embert, hogy vajon végig tudja-e csinálni, amit rámértek, vagy elbukik.
Petersonék inkább a homokba dugják a fejüket, legalábbis az apa mindenképpen, ő ugyanis még többet iszik, hogy elmeneküljön a fájdalom elől. Az anya nem tud hová menekülni, és úgy érzi, hogy a szíve majd megszakad. Ebben a helyzetben tör rá a betegség is, ami miatt kórházba kerül.

Itt kezdődnek el különös látomásai, amelyeknek mindig Johnny a főszereplője. Hamarosan kiderül, hogy a fiú egy időre visszatérhet a Földre a korábbi testében, hogy elrendezze a családja dolgát. Mindezt a feladatot azért kapja onnét fentről, mert hirtelen halt meg. Egyetlen probléma van csak, hogy a fiú jelenlétét csak az édesanyja érzékelheti teljesen, mert az ő feladata lesz helyreállítani a Peterson és az Adams családok rendjét Johnny utasításain keresztül. Amint ez megtörténik, a fiú visszatér a szellemvilágba, és örökre eltűnik, hiszen már nem lesz többé szükség rá.

Szerintem nagyon megható történet, ráadásul Steel alaposan utánajárt a témának, mert amit a szellemvilágról ír a könyvben az tényleg így van. Ezt onnét tudom, hogy évek óta ezotériával foglalkozom, főleg médiumitással és okkultizmussal, és a szellemvilággal is többször kapcsolatba léptem már.
A jelenségnek az a magyarázata, hogy az elhunyt és a hozzátartozói között levő kötelék erős marad a halál után is, tehát végleges elmúlás nincs, csak átalakulás. Éppen ezért tudnak egymással kapcsolatba lépni a felek.
Mondjuk tudom, hogy a könyv olvasói közül nem mindenki hisz ezekben az ezoterikus dolgokban, de talán nem is ez a lényeg, hanem ez a könyv egy szép mese, ami segít a kikapcsolódásban, ugyanakkor a gyászolóknak vigaszt is nyújthat. Érdemes bekészíteni olvasás előtt egy csomag zsebkendőt, mert "sírós" könyv!
A könyvet a Maecenas Kiadó jelentette meg hazánkban, akárcsak az összes többi Steel művet.

2013. január 23., szerda

Havas Henrik: Kedves Sanyi, Feri és a többiek! - a legdurvább blogokból

Ez a könyv Havas Henrik beszólásaiból szerkesztett válogatás, amelyből megtudjuk, hogy a 2009-es években milyen bulvárhírek foglalkoztatták a riportert.
Havast nagyon sokan a Heti Hetesből ismerik, ahol meglehetősen flegma és arrogáns módon véleményezte a különböző híreket.
Igaz, hogy onnét már régóta elkerült, sőt azóta a TV2-től is kirúgták, de a hírkommentálás megmaradt: eleinte az Indexnek blogolt, majd később elindította önálló videoblogját, amely azóta is működik.
A könyv egy 2009. márciusi bejegyzéssel indul és egy decemberivel ér véget, tehát majdnem egy évet átfog.
A riporter elsősorban a celebekről és a politikusokról mondja el a sokszor sértő véleményét, úgyhogy egy igazi botránykönyv született.
Havas ráadásul úgy állítja be magát, mintha valami Isten lenne, aki a többi ember fölött áll. Minderre ráerősít az is, hogy a bejegyzéseket minden esetben egy kurzívval szedett pár soros ún. lead vezeti be, amely egyes szám harmadik személyben íródott. Mindez azt jelenti, hogy távolságot tart, fölötte áll az egésznek.
Az emberek jó része pontosan ezért utálja annyira, mert hát hogy jön ahhoz a köcsög Havas, hogy másokat lenézzen és sértegessen, hiszen ő sem tökéletes.
Ez jogos is, de ez egy önálló műfaj, ami nem Havasról, illetve a kritizálóról szól, hanem magáról a kritikáról, illetve azokról, akik kapják,mert lényegében ezek tartják fenn gyakorlatilag a bulváripart.
Márpedig ez a műfaj az, amivel leginkább foglalkoznak az emberek. Csak egy példa: a Blikk Facebook oldalának több, mint 100 000 rajongója van, és biztosan nem a szél fújta őket oda. A Borsnál ez a szám egy kicsit kevesebb, úgyhogy nézettség van bőven és akkor még a különböző tévéműsorokat nem is említettem.
Havas a könyv előszavában azt mondja, hogy ő csak azokról az emberekről mond véleményt, akik így,  vagy úgy a köztudatban vannak, akár senkiházi celebek, akár politikusok.
Lélektani jelenség, hogy azokról, akik kiállnak a porondra, az embereknek véleménye van, ami erőteljesen különbözhet egymástól. Lehet ez pozitív, negatív, kulturált, vagy ordenáré. Mindez függ az adott embertől, illetve attól is, aki épp a porondon áll.
Annak idején sokszor olvastam Borsot, meg Velvetet is, de elsősorban nem a cikkek miatt mentem oda, hanem a hozzászólások miatt, amelyek jóval szórakoztatóbbak voltak, mint maga a portál. Ezekhez a kommentekhez képest Havas egy igazi úriember szerintem, ugyanis annyi durvasággal lehetett ott találkozni. Nem csoda, hogy megszüntették mindét helyen a hozzászólás lehetőségét, bár szerintem ha nem firkálnának össze ennyi marhaságot ezekről az emberekről ocsmány stílusban, akkor nem lennének ilyen negatív hozzászólások/vélemények sem.
Ámde az az idő valószínűleg még messze van, amikor a bulvár jelentősége csökken, és ezek a celebek kihalnak. Addig is foglalkoztatják az embereket, még Havast is, aki ebben a könyvben Mónikáról, Claudiáról, Fábry Sándorról, Vágó Istvánról, Molnár Anikóról, Kapócs Zsókáról, A Mr. és Mrs. című műsorról, Kedves Feriről és a kitartott nőiről, Demcsák Zsuzsáról, a Hooligans együttesről, Bajor Imréről, Benkő Dánielről, Bochkor Gáborról, Steiner Kristófról, a Fresh-lányokról továbbá az egykori munkahelyéről, a z RTL Klubról.
Nagyon szép lista ez is, de a szerzőt legalább annyira foglalkoztatja közélet és a politika is, sőt talán még jobban, mint a celebek világa, hiszen a politika mindannyiunk életét meghatározza így, vagy úgy, szóval teljesen elbújni előle nem lehet.
Havas nem is akar: kíméletlenül ostorozza Gyurcsányt, Bajnait, Kósát, Bokrost, a szlovákokat, a 4-es metró és az M6-os autópálya építését, a Vital és az Echo TV-t, a leggazdagabb hazai milliárdosokat, Kuncze Gábort,Orbán Viktort, a Déli Krónikát, Lendvai Ildikót, és még elég sok mindenkit.
Havas ugyanakkor képes az öniróniára is, hiszen a könyv készítésének az évében töltötte be a 60. évét, és szerinte ez egyszerűen szar, még akkor is, ha ő tevékenyen éli is meg ezt a korszakot. Viszont a 60 év, azért mégiscsak az időskor kezdete még neki is.
A könyv kritikus hangvételét enyhíti, hogy Havas időnként a családját is beleszövi a véleményekbe, főként a kisunokáját, Zsófit. Ilyenkor látszik meg, hogy azért Havas ember is tud lenni, de ez nagyon ritka.

2013. január 19., szombat

Cseh Tamás: Bérczes László beszélgetőkönyve

Cseh Tamás soha nem volt celeb, nem írtak róla naponta az újságok, mégis mindenki tudta, hogy kiről van szó. Előadói estjei sem kaptak különösebb propagandát, mégis telt ház fogadta a művészt minden előadásán. Nem volt képzett zenész, illetve énekes, de olyan kisugárzással rendelkezett, hogy az emberek önkéntelenül is odafigyeltek rá és itták magukba a szavait. Jómagam még gyerekként a Cimbora című műsorból emlékszem rá, igaz nem értettem azt, amit énekelt, de a hangja, a kisugárzása, azonnal megragadott.
Szerepe lényegében ugyanaz volt, mint a középkori énekmondóké: tudósított az ország állapotáról, a rendszerről, amelyben akkor éltünk, na meg a fővárosról, Budapestről, anélkül, hogy bántó kritikát fogalmazott volna meg. A Bereményi Géza által írott dalok azonban nemcsak erről szóltak, hanem a szerelemről, illetve a bánatról is.
Nem sokkal Cseh Tamás betegségének megállapítása után kezdtek el készülni a könyvben olvasható beszélgetések a művész életéről és munkásságáról. Nem egy szokásos interjúkötetet, illetve életrajzi művet tart a kezében az olvasó: a Kérdező és az Interjúalany között ugyanis nem egy távolságtartó, klisékre épülő beszélgetés zajlik, a két ember ugyanis évtizedek óta baráti viszonyban áll egymással. Ez az emberi melegség a könyv olvasása során mindvégig velünk marad.
A könyv - eltérően a szokásos életrajzi művektől – a jelenben kezdődik az emlékezetes Bakáts téri koncerttel, nem messze attól a helytől, ahol az énekes megszületett.
A beszélgetések kezdete előtt nem sokkal derült ki Cseh Tamás betegsége, a tüdőrák, amelynek a végkifejletét - vagyis a művész halálát -  még senki sem sejtette.
A betegség, illetve a vele járó állapotváltozások minden fejezetben visszaköszönnek, így keveredik a múlt a jelennel. Maguk a fejezetcímek sem a szokásos módon alakultak ki, hiszen mindegyik cím egy-egy kisbetűs zárójelbe tett szóból áll, amelyek frappánsan jellemzik az adott fejezetet, illetve Cseh Tamás életét.
A beszélgetésekben sok mindenről szó esik:  a művész karrierjének indulásáról, közös munkájukról az elválaszthatatlan szerzőtárssal, Bereményi Gézával, de az énekes részletesen mesél a gyermek-és fiatalkoráról és magánéletéről egyaránt.
Igaz a pedagógusi pályát elhagyta a színpad kedvéért, de a hivatását egész hátralevő életében gyakorolta: egyrészt a színpadról közvetített értékeket, másrészt a hatvanas évek elejétől kezdve szervezett indiántáborokat a Bakonyban.
Ő volt az első magyar indián, aki a „Füst a szemében” nevet kapta az indián keresztségben. Mindez a könyvben is szerepel. Élete utolsó éveit is a Bakonyban töltötte, egy Veszprém megyei kis faluban, Bakonybélen, sőt a könyv anyagának egy része is ott készült.
A művet gazdag képanyag egészíti ki, sőt a szerző írt kislexikont is a kötet végére a könyvben szereplő hírességekről a fiatalabb nemzedék számára.
A bejegyzést egy korábbi írásomból emeltem át. A könyvet kiadta a Palatinus Kiadó

A művész rövid életrajza:

1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, aztán visszamentek a fővárosba.
Az eredeti szakmája rajztanár. Pályáját a Fejér megyei Perkátán kezdte Dunaújváros szomszédságában, de a falut akkor még nem lehetett tömegközlekedéssel megközelíteni (Ezt le is írja a könyvben). Nem sokáig maradt ott, mert inkább visszatért a fővárosba, ahol az Üllői úti általános iskolában tanított 1967-74-ig.
Ez után végleg ott hagyta a katedrát a színpad kedvéért, hiszen akkor már egyre sikeresebb előadó volt.
Bereményi Gézával 1970-ben kezdtek el együtt dolgozni, de eleinte nem volt tétje a dolognak.
1972-77 között a Huszonötödik Színháznak volt a tagja, utána egy évig pedig az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott önálló dalesteket.
1982-ben az akkor alakult Katona József Színházhoz szerződött, amelynek 1998-ig tagja is maradt.
Utána átigazolt a Bárka Színházba, amelyet 2006-ban hagyott ott. Utána a debreceni Csokonai Színház tagja lett.
Élete utolsó éveit a Veszprém megyei Bakonybélen töltötte. 2009 augusztus 7-én hunyt el.
Cseh Tamás nemcsak előadóművészként jeleskedett, de a filmesek is szívesen foglalkoztatták (pl. Jancsó Miklós, Maár Gyula, Gothár Péter,András Ferenc, Tímár Péter, Bereményi Géza), továbbá írt két könyvet,  Hadiösvényt és a Csillagokkal táncoló kojot-ot.
A könyvek a művész indián tevékenységének állítanak emléket, ugyanis ő volt az első magyar indián, aki 1964-től valódi indiántáborokat állított a Bakonyban, ahol a résztvevőknek az ősi indián életmódot és tanításokat mutatta meg.

Forrás: Wikipedia

Cseh Tamás a Startlapon

2013. január 14., hétfő

Mark Cotta Vaz: Lost: Az eltűntek krónikája - a sorozat hivatalos kézikönyve

A LOST egy amerikai sokszereplős sorozat, melyet 2004-ben kezdett el vetíteni egy addig kifejezetten gyenge TV-csatorna, az ABC. A lost kifejezés fizikai és szellemi síkon egyaránt azt jelenti: eltévedni, elveszni, mint ahogy a szereplőkkel is ez történik egy repülőgép-baleset során.
Az Oceanic 815 repülőgépjárat Sydneyből tart Los Angeles felé, amikor több ezer kilométerre eltér útvonalától és a levegőben darabokra esik, hogy aztán egy titokzatos Csendes-óceáni szigeten landoljon.
A katasztrófa túlélőinek amúgy Robinson-módra be kell rendezkedniük a szigeten, ami nem túl könnyű feladat, miközben meg kell tanulniuk egymással együttműködni, mert csak így maradhatnak életben.
A sorozat előbb Amerika-szerte, majd később a világon mindenütt hihetetlen sikert aratott, felemelve ezzel az addig gyengélkedő ABC -t.
A siker azért is meglepő, mert Amerikában elsősorban a különböző valóságsók, illetve a mi Mónika-, Balázs-,Claudia- sónkhoz hasonló beszélgetős műsorok népszerűek, csak ott a műsorvezető Jerry Springernek, Oprah Winfreynek, stb. hívják.
A sorozat sikerét leginkább azzal lehet magyarázni, hogy eltér az eddig sorozatkliséktől és nem különböző hivatásokat mutat be (pl. Helyszínelők, Vészhelyzet stb.), sokkal inkább a misztikumra helyezi a hangsúlyt: a szigeten ugyanis kezdettől fogva különös események történnek, továbbá a túlélőket is ún. flashbackeken (visszatekintések) keresztül ismerjük meg az első évadban, miközben sorukat is nyomon követhetjük.
Nálunk Magyarországon 2005-ben kezdték el vetíteni, és az első három évad sikeresen le is ment. Miután ez az írásom már vagy 3-4 éve megjelent, ezért nem tudhatom, hogy azóta véget ért-e a sorozat, miután én már évek óta tévét sem nézek, nemhogy sorozatokat. Mindenesetre a Lost-nak  6 évada van összesen...
A világsiker lehetővé tette, hogy könyveket és DVD-ket adjanak ki a sorozatról, de  egy számítógépes játék is megjelent a negyedik évaddal egy időben.
A sorozat hivatalos kézikönyve bemutatja az első évad összes epizódját Claire naplója alapján, illetve a főszereplőket részletesen: Jacket, Kate-t, Sawyert, Boone-t, Johnt, Sayidot, Sunt, Jint, Michaelt, Waltot, Charlie-t Hurleyt, Claire-t és Shannont, illetve az őket alakító színészeket. A könyv a Lost születésével és a próbaepizód forgatásával kapcsolatos ötleteléssel kezdődik, amit a szereplők bemutatkozása és a szereplőválogatás nehézségei követnek, illetve egy interjú a sorozatból elsőként kiírt Ian Somerhalderrel és az alkotókkal Lindeloffal és Abramssal, akik további érdekességeket árulnak el a sorozat alakulásával kapcsolatban.A kötet legvégén az olvasó bepillantást nyerhet egy epizód forgatásába Hawaii-on, ami három napot vett igénybe.A könyv színes fotókkal illusztrálja az eltűntek világát és olyan érdekességet ígér, amelyeket a rajongók máshonnan nem tudhatnak meg!
A bejegyzést egy évekkel ezelőtt megjelent írásomból emeltem át. A könyv magyar nyelven az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.A sorozatról bővebb információkat a Startlap megfelelő aloldalán találsz.

Agatha Christie: A titokzatos styles-i eset - Poirot nyomoz!

Ki gondolná, hogy Agatha Christie első regényét egy fogadás hatására írta? A nővére,- egyben a fogadás kezdeményezője- ugyanis váltig állította, hogy a húga nem tud megírni egy krimit. Válaszul a kihívásra, Agatha Christie megírta a Titokzatos stylesi eset című regényt, amivel ugyan nem ért el átütő sikert, de a fogadást mégiscsak megnyerte.
Az írónő eme első regényében keltette életre Hercule Poirot-t, a belga nyomozót, aki kis szürke, agysejtecskéivel még a legrejtélyesebb eseteket is kibogozza. A tojásfejű,bajszos emberke egykor a belga rendőrségnél szolgált,de az első világháború idején,- amikor ez a regény is játszódik- magánnyomozóként folytatta tovább a pályafutását. Társával, Arthur Hastings kapitánnyal- a Poirot- történetek narrátorával- szintén a háború alatt ismerkedik meg az európai kontinensen.
A kapitánynak ugyan nincs érzéke a nyomozáshoz,  de a meglehetősen konzervatív és a hölgyekkel lovagias úriember jól tud történeteket mesélni. A két ember barátsága végig távolságtartó marad a Christie- regények során, ugyanis még csak nem is tegeződnek össze soha, de mégiscsak barátok.   Hastings-et betegsége miatt hazaküldik a frontról, de véletlenül találkozik egy régi ismerősével, John Cavendish-sel, aki meghívja hozzájuk Styles St.
Marybe, hogy töltse ott a szabadságát. John mostohaanyja, a zsarnoki természetű Emily meglehetősen gőgös és szűkmarkú a családjával, de végzetesen beleszeret egy nála jó húsz évvel fiatalabb férfiba, akihez feleségül is megy. 
A férj, Alfred Inglethorp nem túl népszerű figura a környéken, sunyinak és örökségvadásznak tartják. Ezek után nem csoda, hogy amikor Emily asszony sztrichninmérgezésben meghal, gyilkossággal vádolják, amit ráadásul még be is vall. De vajon tényleg ő tette-e? Hastingsnek köszönhetően az ügyet a faluban élő menekült belga detektív, Hercule Poirot veszi kezelésbe, de a rendőrség is megérkezik Japp felügyelő képviseletében, akivel szintén több kötetben találkozhatnak az olvasók. Miután ez az írónő első regénye, nem éppen ez a legjobb, de az írónő, illetve Poirot kedvelőinek mindenképp ajánlott megismerkedni vele.

A bejegyzést egy korábbi írásom ihlette.  A könyv az Európa Kiadó gondozásában jelent meg magyarul, de annak idején 1943-ban a Kaland Könyvkiadó is megjelentette már egy Poirot-sorozat részeként.


2013. január 11., péntek

Ken Follett: Évszázad trilógia 2 - A megfagyott világ

Az Évszázad Trilógia története nemrég jelent meg, úgyhogy nagy izgalommal kezdtem el olvasni. Jó könyv lett ez is, de ugyanakkor csalódást is okozott. Erről majd még később ejtek szót.
Az előző kötetben megismert családok (Fitzherbert, Dewar, Peshkov, Ulrich, Williams) története folytatódik, de ezúttal a korábbi szereplők gyermekeinek a sorsa kerül előtérbe. Éppen ezért új szereplőkel bővül a történet (pl. Rothman, Murray, Leckwith, Franck családok), miután a fiatalok  életében is megjelenik a szerelem és a házasság.
A könyvről ugyanazt el lehet mondani, mint az előző részről, vagyis ez egy szórakoztató családregény, valós történelmi eseményekkel a háttérben. Ezeket az eseményeket iskolai tanulmányainkból már ismerjük, úgyhogy a regény nem ettől lesz izgalmas, hanem attól, hogy a főszereplők hogyan élik mindezt meg, miközben a saját, hétköznapi életüket folytatják.
A főszereplők az előző részben hasonlóan különböző társadalmi helyzetből jönnek, de igazából senki sem nyomorog, tehát az anyagi helyzetük rendben van, mondhatni. Érdekes az is, hogy az előző kötetben megismert szegényebb sorsú szereplők mindegyikének sikerült kitörnie a helyzetéből, sőt volt aki milliomossá vált! A való életben ez azért nem szokott megtörténni, de ez egy kitalált történet, amelynek nem az a célja, hogy az emberek nyomorát mutassa be. Éppen ezért a szerző az emberek valódi helyzetének a leírásába már nem megy bele annyira, csak időnként utal rá egy-egy jelenettel.
A cselekmény az 1930-as, 40-es években játszódik, vagy a nácizmus előretörésének, illetve a második világháborúnak az idején .A szélsőjobb megerősödése az 1929-es gazdasági válságnak volt köszönhető, amelynek a megoldása kemény kezet igényelt, tehát sok helyütt össze kellett húzni a nadrágszíjat.
Mondjuk Amerikát ne számítsuk ide, mert ott nem voltak ezek jellemzők, csak Európában. Ráadásul Amerika egyáltalán nem foglalkozott az európai eseményekkel még a háború kitörésekor sem, mert egészen más céljai voltak.
Ugyanakkor ezekben az időszakban a szocialisták és a kommunisták is egyre inkább hallatni kezdték a hangjukat éppen pont a válság miatt, amikor is nagyon sok embernek romlott az anyagi helyzete, és a szocialistáktól várták a megoldást.
(Azt csak zárójelben jegyezném meg, hogy hatalmas különbség van a szocialisták és a kommunisták között: az előbbieknek ugyanis a dolgozó emberek életkörülményeinek a javítása volt a célja, míg az utóbbiak egyszerűen diktátorok voltak, akik a közösség uralmát akarták megteremteni, és a magántulajdont eltörölni, hogy mindenkinek egyforma rész jusson.)
Nekem van egy olyan érzésem, hogy a szerző inkább a szocialistákkal rokonszenvezik, mint a nácikkal, mert valahogy őket rokonszenvesebbnek ábrázolja. A nácikat ellenben szélsőséges vadbarmokként tünteti fel, akik agresszíven bántalmazzák a zsidókat és kommunistákat, meg úgy egyáltalán azokat, akik nem értenek velük egyet. A szerző több ilyen agresszív náci kínzásra utal a könyvben (pl. fogyatékos gyerekek tervszerű megölése, illetve az ez ellen tiltakozó pap halálra kínzása, továbbá a könyv elején a zsidó üzletek lerombolása, egy angol szocialista gyűlés megtámadása, stb.).
A szocialisták esetében a szerző testközelből mutatja be a munkájukat, hiszen az angol Leckwith család házaspárja, Bernie és Eth mindketten szocialista képviselők, sőt, Eth nevelt fia Lloyd is csatlakozik a mozgalomhoz. A német oldalról Ethel nagy barátnője Maud Fitzherbert-Ulrich és a lánya Carla az aki egyértelműen a mozgalom mellett teszi le a voksát.
Érdekes, hogy azt már meg sem említi, hogy a másik a szélsőséges diktatúra, a kommunizmus ugyanezt csinálta. Sztálin, a Szovjetúnió vezetője ugyanis egyáltalán nem volt egy ártatlan angyalka, sőt még rosszabb is volt, mint Hitler, mert ő saját harcostársait is kinyíratta azért, mert úgy gondolta, hogy elárulják őt és a rendszert. A könyv szovjet szereplői, vagyis a Peshkov család, illetve a hozzájuk közel álló szereplők, amúgy semmit kivetnivalót nem találnak ebben, sőt egyesen lelkesednek ezért a rendszerért. Egyedül Beriját, Sztálin fő segítőjét utálják, jobban mondva félnek tőle. 
Miután ez akét szélsőséges diktatúra létrejött, várható volt, hogy nem tudnak egymás mellett megmaradni, hiszen mind a ketten világuralomra törtek, de csak egy valaki győzhetett. Miután ismerjük a történelmet, tudjuk, hogy ki győzött, de a 6 éven keresztül zajló háború rengeteg kárt okozott a világnak. Ezeknek a sebeknek egy része már sosem heged be: gondolok itt például a zsidó haláltáborokra, a bombázások okozta károkra, illetve az emberek lelki sérüléseire is, ugyanis voltak, akik megzakkantak a háborús borzalmak miatt, például a katonák egy része.
Follett regényében ezekről nem esik szó, mert ő nem mutatja be a valódi háborús borzalmakat, csak pillanatfelvételeket ad, hogy azért értsük, miről van szó. Lényegében ezek a háborús jelenetek, illetve a diplomáciai tárgyalások polaroid felvételek csupán. A könyv nem sokkal a világháborút lezáró béketárgyalások környékén fejeződik be, bár ezekkel csak a tüzet oltották el, a valódi problémákat nem szüntették meg. Gondolok itt az USA és a Szovjetúnió közötti hidegháborúra, amely csak nem 40 évig fennállt. Erről azonban már csak a harmadik kötetben lesz szó, amely már a jelenlegi kötet szereplőinek a gyermekeiről fog szólni.
Említettem a bejegyzés elején, hogy a könyv bizonyos tekintetben csalódást okozott. Az egyik az volt, hogy a szerző az előző kötet befejezése után kihagy jó 10 évet a XX. századból, pedig az 1920-as években is történtek izgalmas dolgok nemcsak a történelemben, hanem a szereplők életében is, de ezt csak úgy tudjuk meg, hogy a szerző néha visszautal  ezekre.
Én még arra is számítottam, hogy a szerző végül összehozza Fitzet és Ethelt, akiknek az első kötetben viszonyuk volt egymással, sőt törvénytelen fiuk is születik, de ez nem történt meg.
A másik csalódást nekem a szerelmi szálak okozzák a történetben, ugyanis számomra ezek túl előreláthatóak,kiszámíthatóak, de lehet, hogy én vagyok túlzottan intuitív ember, nem tudom. Mindenesetre általában már az első találkozásnál megjósolhatóak ezek a szerelmi szálak.
Talán az egyetlen kivételt Daisy Peshkov, az orosz származású amerikai milliomos, Lev Peshkov lánya jelenti, akinek nem sikerül elsőre megtalálni a megfelelő férfit. Daisy amúgy is az a szereplő a kötetben, akinek a jelleme a legtöbbet fejlődik. A könyv jó részében ugyanis egy mérhetetlenül sznob és felszínes liba, aki szeretne bekerülni az igazi elit tagjai közé mind a szülőhazájában Amerikában, mind pedig később Angliában. Sajnos az előbbi nem sikerül neki, de a házassága révén az angol előkelőségek udvariasságból befogadják, de éppen hogy csak megtűrik, szóval nem igazi elfogadás ez. Aztán a második világháború bombázásai során tanúja lesz egy tűzesetnek, és ekkor segít a sérültek kórházba szállításában, ami később a hivatása lesz. Innentől kezdve az addig problémái eltörpülnek, és az asszony számomra egészen szimpatikus személyiséggé válik.
A kisebb csalódások ellenére ez a kötet is remekmű lett, csak sajnos baromi vastag, majdnem 1500 oldal terjedelmű, úgyhogy volt mit olvasni. A legutolsó kötet majd csak 2014-ben jelenik meg, úgyhogy addig még sokat kell aludni. :) Kiadja a Gabo Kiadó

Ken Follett: Évszázad Trilógia 1 - A titánok bukása

Többen is azt gondolták, hogy az író nem fog már olyan monumentális jellegű műveket alkotni, mint a Katedrális, vagy az Idők végezetéig, de tévedtek: a szerző még ezeknél a könyveknél is sokkal nagyobb feladatban fogott, ugyanis regényes formában megírja a XX. század történetét!
Azért írom ezt jelen időben, mert a munka még jelenleg is tart, ugyanis a trilógia harmadik része majd csak 2014-ben fog megjelenni.
Na most 100 év történelmének az elmesélése nem kis dolog, úgy hiszem. Nem véletlen tehát, hogy az író három kötetben meséli el ennek a eseménydús évszázadnak a történelmét regényes formában, több család  történetén keresztül.
Jogosan vetülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy miért éppen a huszadik századot választotta az író, és miért nem valami korábbi időpontot? Valószínűleg azért, mert az emberek életmódja, felfogása ebben az időben gyökeresen megváltozott, és ez a változás azóta is tart, sőt még fel is gyorsult!
Ken Follett célja megmutatni azt, hogy az emberek hogyan élték meg a történelmet, ami alatt főként a háborút, illetve a diplomáciai tárgyalásokat kell érteni, de ugyanakkor az író megismerteti a szénbányászok nyomorúságos életét is az olvasóval. Az első kötet cselekménye az 1920-as évig tart, tehát benne van az első világháború is, illetve szerepelnek benne azok az okok is, amelyek a háborús helyzet kialakulásához vezettek, továbbá a békeszerződések, illetve a rájuk adott reakciók. A mű elsősorban a győztes hatalmak szemszögéből nézi az eseményeket, tehát elsősorban ezeknek az országoknak a történelme szerepel itt. Kivéve mondjuk Oroszországot, amely igaz, hogy elvesztette a háborút, viszont olyan gyökeres változásoknak a színtere, hogy nem lehetett kihagyni. Ilyen például a nagy szocialista forradalom kitörése, illetve az utána következő polgárháborús időszak, amelynek az eredménye az egész világra kihat, hiszen utána megalakul a Föld legnagyobb területű országa a Szovjetúnió, amely sorra kebelezi be a környező európai és ázsiai kis országokat. Ettől is lesz olyan a nagy a területe. Mondjuk ez már nem szerepel ebben a kötetben.
A könyvnek nem az a célja, hogy hitelességre törekedjen (bár Folett több történésszel is konzultált), mert a történelmet elsősorban az iskolában kell megtanulni. Az író inkább szórakoztatni akar, miközben a történelmi események adják a mű hátterét.
Éppen ezért a szerző a valódi nyomort nem is mutatja meg, legfeljebb ízelítőt ad belőle, ráadásul valahogy mindegyik szereplő így, vagy úgy, de ki tud ebből törni, ami azért elég ritka a való életben.
Ugyancsak nem nagyon esik szó a nőmozgalomról, vagy a szavazati jogok kiterjesztéséről, legfeljebb érintőlegesen. A regény inkább a diplomáciai tárgyalásokról szól, meg a háborúról, de ez utóbbi valódi arcát sem nagyon mutatja meg, tehát részletesebb csatajelenetek sincsenek. A regény inkább a mindenből egy kicsit elvét követi, ámde a mű még így is túl vastagra sikerült, mert kábé 1000 oldalas lett.
Fentebb említettem, hogy a regény több család történetét meséli el, akik különböző országokból, illetve társadalmi környezetből származnak. Megtaláljuk közöttük az uralkodó osztály tagjait (pl. az amerikai Dewar, az angol Fitzherbert, vagy a német Ulrich családokat) éppúgy mint a munkásosztály képviselőit ( a brit Williams, illetve az orosz Peshkov családokat). A szereplők sorsa már ebben a kötetben is szorosan összefonódik, hiszen többen is rokonságba kerülnek egymással, ami aztán a második és a harmadik kötetekben tovább bonyolódik.
Igazából nehéz összefoglalni a mű cselekményét pár mondatban, és szerintem nincs is értelme, hiszen annyira monumentális történetről van szó. Annyit azért elmondanék, hogy a családregényeket kedvelők ebben a könyvben megtalálhatják a számításukat. Kiadja a Gabo Kiadó

Robin Cook: Invázió - csak erős idegzetűeknek

A Mester orvosi krimijeiről vált ismertté, de most kirándult a sci-fi műfajba is egy kicsit. Ettől még maradt az orvosi krimi műfajában is: ebből a sajátos keverékből született meg az Invázió, amelynek a lényege az, hogy a Földön egy csillaghullás következtében probléma támad az elektromos készülékekben, majd pedig különös fekete diszkoszra emlékeztető tárgyak jelennek meg a bolygón világszerte.
Az ember meg kíváncsi természetű, persze hogy megfogja ezeket a tárgyakat, hogy megtudja mi is ez, csakhogy ezek a fekete diszkoszok megszúrják őket. Innentől kezdve az emberek viselkedése és személyisége gyökeresen megváltozik, de ezt úgy értsd, hogy teljesen elvesztik az addigi személyiségüket, és idiótán vigyorgó droidokká válnak, akiket elsősorban a környezetszennyezés megállítása és a társadalom megjavítása érdekel.
Ez még tán szimpatikus is lenne, csakhogy a korábbi földi élet egy csapásra megváltozik, és megszűnik az addigi társadalmi rendszer és korlátok sincsenek már, szóval bekövetkezik a teljes anarchia. Ráadásul a megfertőzött emberek erőszakosan meg akarják téríteni a még nem fertőzött embereket, hogy nekik is jó legyen.
Ámde egy kis csapat felveszi a harcot az arctalan ellenség ellen, ugyanis a könyvből nem derül ki, hogy egészen pontosan milyen lényekről van szó, és honnan jönnek, de igazából nem is lényeges ez.
A céljuk mindenesetre az, hogy megállítsák a Föld további elpusztítását, és a negatív emberi viselkedésmintákat. Mindez azt jelenti, hogy a szerző kemény ítéletet is mond egyben az emberek felett, illetve szembesíti őket önmagukkal egy szórakoztató regényen keresztül, bár kérdés, hogy ezt mennyien fogják észrevenni....
A regény témájából kitűnik, hogy Cookot erősen foglalkoztatják a társadalmi kérdések, az emberi problémák, továbbá a 2012-es dimenzióváltás is, bár ez utóbbira semmiféle utalás nem történik a regényben. Ezt már csak én teszem hozzá, hiszen a regényben ábrázolt átalakulási folyamat elég hasonló ehhez a dimenzióváltáshoz, csak éppen ezt nem a földönkívüliek hozzák el, hanem alkalmazkodunk a Föld egyre növekvő rezgéséhez, továbbá nem válunk tőle droidokká. (Legalábbis nagyon remélem).
A könyv orvosi krimi jellegét pedig az adja, hogy ezek a kis diszkoszok vírusokat juttattak le a Földre istentelenül régen, és a tűn keresztül, amellyel megszúrják az embereket, egy fehérjét fecskendeznek bele az emberekbe, amely aktiválja ezt a vírust, illetve magát a fertőzést. A maroknyi kis csapatnak, akik szembeszállnak az ellenséggel, ezt az ellenszert kell megtalálniuk, de szerencsére van közöttük víruskutató és orvos szakember is, de egyetemisták is akadnak, szóval elég vegyes társaságról van szó, akik amúgy a való életben soha nem találkoztak volna valószínűleg.
A könyv nagyon olvastatja magát, szóval letehetetlen az utolsó oldalig. A sci-fi műfaj kedvelőinek különösen ajánlom, nem fognak csalódni.Kiadja az I.P.C. Könyvek Kft. és az Alexandra Kiadó